Új-Zéland;Taranaki-hegy;jogi személyiség;

2017-12-28 06:40:00

Jogi személyiség lett a Taranaki-hegy

Jogi személyként ismerték el a Taranaki-hegyet, amelyet két folyó után harmadikként ismertek el önálló jogalanyként Új-Zélandon. Az Északi-sziget nyugati partján fekvő szent hegy fölött nyolc maori törzs és a kormány együtt gyakorolja majd a felügyeletet.

A The Guardian című brit lap szerint a Taranaki jogi személyként való bejegyzése rég várt elismerése az őslakosok hegyhez fűződő kötelékének. Ez azt jelenti, hogy ha valaki például kárt okoz benne, az ugyanolyan jogi következményekkel jár, mintha a törzseket bántaná.

Új-Zéland volt a világon első, ahol jogi személyként ismertek el egy folyót: a Whanganuit az idén. A döntéssel 140 éve tartó huzavonának vetettek véget. A maorik egynek tekintik magukat az univerzummal, benne a hegyekkel, a folyókkal és a tengerekkel.

Az új-zélandi gyakorlatot azóta más országok is átvették, Indiában például jogi személyként ismerték el a Gangeszt és legnagyobb mellékfolyóját, a Dzsamúnát, a Himalájában pedig több gleccsert, tavat, vízesést, erdőt és mezőt.