Oroszország;Egyesült Államok;Dmitrij Peszkov;

2017-12-29 14:11:00

Kreml: oroszellenes hisztéria van az Egyesült Államokban

Az orosz-amerikai kapcsolatok állapota teljes joggal lehet az év fő csalódása - vélekedett Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak nyilatkozva.

Hozzáfűzte, hogy Washingtonnak a Moszkvával szemben képviselt álláspontja sajnálatos. Emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin elnök több alkalommal is kifejezte Oroszország készségét arra, hogy a kölcsönös tisztelet és bizalom alapján kölcsönösen előnyös kapcsolatokat építsen ki minden országgal, köztük az európai országokkal és az Egyesült Államokkal is.
"De ahogy mondják, a tangót ketten táncolják" - mondta.

A szóvivő sajnálkozását fejezte ki amiatt is, hogy a levegőben lóg az ukrajnai rendezésről megkötött minszki megállapodások végrehajtása. Anélkül, hogy ezúttal is megnevezte volna Kijevet, azt hangoztatta, ismeretes Moszkva álláspontja, hogy "kinek a hibájából és kinek az ellenkezése miatt" van a késlekedés.

Peszkov úgy vélekedett, hogy az egyesült államokbeli "oroszellenes hisztéria", valamint az amerikai tisztségviselők és az Oroszország képviselői közötti állítólagos összejátszás ügyében folytatott nyomozás árt a kétoldalú viszonynak. A szóvivő Donald Trump amerikai elnöknek arra a kijelentésére reagált, amely szerint rossz fényt vet az Egyesült Államokra Robert Mueller különleges ügyész nyomozása a választási Trump-kamánystáb és az oroszok közötti feltételezett együttműködés ügyében, ezért azt jobb lenne mielőbb lezárni.

A szóvivő azt is elmondta, hogy Putyin elnök "hagyományosan" otthonában, családi és baráti körben köszönti majd az újévet.