Szilveszter;felmérés;2017;Publicus Intézet;

2017-12-30 20:55:00

"A remény mosolyogva lépi át az új év küszöbét" ( és mit hagyunk hátra? )

"...miközben azt suttogja: ez az év boldogabb lesz" - fejeződik be az idézet Alfred Tennysontól. Ennél jobbat nem is kívánhatnánk olvasóinknak. 

A remény amúgy érdekes egy valami, akkor is munkálkodik bennünk, amikor pedig józan ésszel mérlegelve a körülményeket, reménytelennek látszik a helyzet. Olyan ez, mintha a testünk motorja (szív ) és hardvere (agy) mellé az evolúció "adott " volna nekünk egy lélek-motort is, ami hajt előre minden körülmények között.

Ha az időnként kétség kívül csalfa remény nem lenne képes elhallgattatni a racionalitást, és nem hitetné el velünk, hogy a jövő jobb lesz, és a következő jövő még jobb lehet, hamar belefáradnánk a világba. Márpedig nem erre vagyunk "programozva". Akkor hát itt az új esztendő küszöbén ismét: reményre fel! 

A 2018-as esztendőbe vetett hit mellett, pillantsunk kicsit hátra, csak úgy a vállunk fölött, a pár óra múlva elfogyatkozó 2017-es évre a Publicus Intézet segítségével. A kutatók  - a Vasárnapi Hírek megbízásából - magyar választókorúakat kérdeztek meg arról, miként értékelik a mögöttünk hagyott esztendőt, milyen ügyeket, szereplőket tartanak a legfontosabbnak. 

Még mielőtt elmerülnek a grafikonok tanulmányozásában, egy kis összesítés, ami aligha okoz meglepetést olvasóinknak:  

A megkérdezettek körében kicsivel többen voltak akik szerint 2017 inkább rossz év volt, mint akik szerint inkább jó.

A válaszadók szerint a világ legfontosabb eseményei a világban a menekültek Európába áramlása, Trump elnöki tevékenysége, valamint az Északi-Koreai atomfenyegetés voltak.

A megkérdezettek szerint a legfontosabb hazai események a FINA vizes vb, valamint a menekülthelyzet.

Hazánk legnagyobb problémái: a menekülthelyzet, az elszegényedés, és az egészségügy állapota voltak.

A válaszadók szerint az év embere tavaly után ismét Hosszú Katinka, őt nem sokkal lemaradva Orbán Viktor követi, ám ez a kérdés is megosztotta a válaszókat a pártpreferenciák mentén.

A grafikonok azért némileg árnyalják a fenti sommázatot: