Röhrig Géza: herótom van a holokausztfilmektől

Publikálás dátuma
2018.01.02 11:26
Röhrig Géza - Fotó Népszava/Szalmás Péter
Fotó: /
Elképesztő vadságokba tudtam beleélni magam. Egy időben azt mondtam például, hogy Domján Edit és Latinovits Zoltán szerelemgyereke vagyok. Láttam róluk egy közös fotót. Ez föllobbantotta a képzeletemet - mesél a szokásos nyíltsággal Röhrig Géza a 24.hu-nak adott, minden elemében izgalmas nagyinterjúban. 

Az Oscar-díjas Saul fia főszereplője a Baranya megyei Gilvánfán beszélgetett a lap munkatársaival ennek során magát nem kímélve fölidézi vér szerinti szüleivel való szembesülését, a rendszerváltás viharában vállalt szerepét - a '88 október 23-i Fidesz-tüntetésen ő szavalta a Szózatot -, és kemény szavakkal ostorozza Steve Spielberg Schindler listája című filmjét. Mint mondja, "herótja van a holokausztfilmektől". Annak ellenére, hogy épp egy holokausztfilm, a Saul fia hozta el számára a világhírt. (Erről a herótról még az Oscar-jelölti időszakban is beszélt Amerikában.) 

Némi magyarázatképp mesél a találkozáról a Schindler listájával.

'93 májusában, akkor fejeztem be a filmművészetin a rendezőszakot, kimentem egy haverommal egy hétre Krakkóba - idézi föl a filmhez való viszonyulását.  "Krakkó kisváros, semmit nem lehet titokban tartani. Egyszer csak halljuk, hetek óta itt lakik egy közeli hotelben Steve Spielberg. Próbáltunk találkozni vele, de kiderült, egyetlen perce sincs ránk, mert nappal a Schindlert forgatja, éjszaka pedig a Jurassic Parkot vágja. Nem vicc... Épp elkezdte forgatni a Schindlert, amikor a stúdiója váratlanul arra kötelezte, hogy heteken belül mutassák be a Jurassic Parkot. Kénytelen volt tehát Krakkóban összerakni a filmet. Ennél egzaktabban képtelenség elmondani, mi a gond a Schindler listájával: túl sok benne a dinó."

Auschwitz. Tisztán emlékszem, mikor hallottam először ezt a szót. Nagypacihoz ( nagypapa - a szerk.) följártak csütörtök esténként ultizni a haverjai. A társaságból szinte mindenki megjárta a lágert. Én a cselédszobában aludtam. Egy alkalommal fölébresztettek ezek az egyre szenvedélyesebben vitázó hetven-nyolcvanéves bácsik. Hallgatózni kezdtem. Mint kiderült, azért ordítoztak, mert egyikőjük lemarházott egy híres rabbit, aki Auschwitzban a füle hallatára tiltotta meg a híveinek, hogy szombaton is megöljék egymás fején a tetvet.Innentől kezdve aztán nem volt megállás. Valósággal belebetegedtem a holokausztba.

A Saul fiával világhírűvé lett színész afféle reneszánsz figuraként beszél a családi kapcsokról, amelyek sodorták, alakították életében. Apjáról elmondja: "Autószerelő volt. Civilben sakkőrült. Már gyerekként fölállított egy sakktáblát a balatonlellei strandon. Fölírta egy kartonpapírra lóbetűkkel, hogy HA MATTOLSZ, KAPSZ EGY SZÁZAST. EGY PARTI: 20 FT. Nagyon szépen keresett ezen. Zsinórban győzte le a melák felnőtteket. Az ő élete sem volt habos torta. Terhesen skarlátot kapott vele az anyja, így apu nyúlszájjal és félszemmel jött világra. A háború miatt egy szekéren menekült ide a család Szerbiából. Mikor véget értek a harcok, hiába tiltakozott Füst Milántól Kéthly Annán át Zsolt Béláig mindenki, Bácskában is beindult a svábok kitelepítése. Itt ragadt tehát a két Röhrig fivér, Fülöp és a bátyja, Frigyes..." Számomra ő jelentett mindent - hangzik Röhrig vallomása. - Sajnos csak hétvégenként voltunk együtt. 

Tizenkét évesen a kerületi gyámhatóságban épp arra várt, hogy leszereljen a gyermekvédelemtől. Ez a pillanat volt az, amikor megakadt a szeme egy okirathoz tűzött igazolványképen. - Mint kiderült - mondja Röhrig -, anyám mosolygott rám onnan váratlanul. Soha életemben nem láttam őt azelőtt. Elkértem, s hosszú éveken át őrizgettem ezt a féltenyérnyi, matrózblúzos fotót. Gyűrődött, fényesedett, ezüstösödött a kép, mígnem egyszer berúgtam és elégettem egy hamutartóban.

A teljes, minden mondatában, gondolatában izgalmas interjú, amelyet Nagy József és Pető Péter készített, itt olvasható

Szerző
2018.01.02 11:26

Marica a hegedűben – Játék a női hódítással

Publikálás dátuma
2018.07.20 12:50

Fotó: Seefestspiele Mörbisch/ Jerzy Bin
Mörbischben a Fertő tóra épített hatalmas színpadon augusztus végéig a Marica grófnőt adják. A látványos produkció koreográfusa magyar, Bodor Johanna.
Földön elszórt piros szívek, fölötte a Marica grófnő plakátja festménykeretben, a mörbischi fesztivál főbejáratánál. Ez a plakát jól leképezi a nagy hagyományokkal rendelkező osztrák operettfesztivál mottóját. Vagyis a szemre és a szívre szeretnének elsősorban hatni. A látvány és a szerethető történet számít leginkább. Bár a Mörbisch See Festspiele tavaly kinevezett új művészeti vezetője, Peter Edelmann bizonyos mértékig szeretne újítani és a fiatalokat is megcélozná, nyilván a kettő között kell egyensúlyoznia, tehát a törzsközönséget és az új nézőket is meg kell szólítania. Karl Absenger rendezésén látszik, hogy mind a két irányt figyelembe veszi. De azért a hagyományoktól való eltérés legalábbis színházi értelemben még inkább óvatoskodó, mint merész. Rögtön az elején a Fertő tóra épített hatalmas, háromezer ötszáz négyzetméternyi színpadon egyt óriási hegedű tetejéről (díszlet: Manfred Waba) a cigány asszony énekli jóslatát. A látvány egészen megkapó és nagyszabású, meg is szabja a jelmez ( Karin Fritz), a koreográfia (Bodor Johanna) és az énekesek jelenlétének léptékét. Első a hatás. Persze ehhez járul a profizmus, amire Mörbischben kényesek, felvállaltan kedvezni szeretnének a közönségnek, de egy bizonyos minőséghez ragaszkodnak. A főszereplők elsősorban operaénekesek és operai hangterjedelemmel is bírnak, ez igaz a premier szereposztására is. A Maricát alakító Vida Mikneviciute tagja volt korábban a zürichi és a hamburgi operaháznak, 2011 óta pedig a mainzi opera együttesét erősíti. Elsősorban az énekléssel tűnik ki, de játékában jól megmutatja, hogy egy nő miként képes használni a nőiességét, illetve a hódítás és az ezzel való játék érzékeny eleme lesz az előadásnak. A Zsupánt játszó Christoph Filler pedig szintén kötődött a zürichi operához, most pedig Münchenben van állandó szerződése. Mörbischben a nőért rivalizáló és küzdő férfit ábrázolja, de ő is elsősorban a dalokban otthonos. Persze mint színésztársai, nincs könnyű helyzetben a hatalmas játéktér miatt. 
A Tassilo grófot megformáló Roman Payer tag volt Bécsben, Augsburgban és Coburgban is. Ő már szenvedélyesebb, megjegyezhetőbb. Több színt mutat a szerelméért szintén ragaszkodó férfi szerepében. Az énekesi teljesítményére sem lehet panasz.  A főszereplők közül leginkább a Lisát játszó Rinnat Moriah, aki Milánóban, Berlinben és Chicagóban is fellépett korábban, tűnik ki. Mintha ő lenne közülük a legoldottabb. Nyilván hálás is a szerep, de az énekesnő él is a szerethető karakter megjelenítésének a lehetőségeivel. Összességében tehát az énekesi teljesítmények dominálnak, a színészi játék inkább másodlagos, persze azért bizonyos szint elvárás.  A már említett hegedű kinyitódni is tud, kár, hogy becsukódni nem. Energikusak, sokszínűek és látványosak Bodor Johanna koreográfiái. És ami a végén mindent visz, a Mörbischben elmaradhatatlan tűzijáték, sőt vízi játék, hiszen a szökőkutakból is zenére tört fel a víz. A vendégek pedig csakúgy mint az előadás előtt a csaknem éjfélig tartó produkció után is ráérősen fogyasztanak a fesztivál vendéglátóhelyein. A hatalmas hegedű pedig méltóságteljesen várja a következő napi közönséget az egyre hűvösebb tavon.

Szép város Kolozsvár

Bodor Johannát Kálmán Imre lánya, Kálmán Yvonne ajánlotta a mörbischi fesztiválvezetők figyelmébe, miután látta A chicagói hercegnő című előadást a Budapesti Operettszínházban és amelyet Johanna koreografált. A Budapesti Operettszínház balettigazgatója a beküldött videófelvételek alapján több jelölt közül végül meg is kapta a megbízást a Marica grófnő koreografálására. Most dolgozott először Mörbischben. „Huszonöt éves koreográfusi pályámon sokszor találkoztam ezzel a műfajjal, például a vígszínházi Mágnás Miskában, melyet Mohácsi János rendezett és Imre Zoltán volt a koreográfusa, neki voltam az asszisztense. Későbbiekben is sokszor előfordult, hogy operettet koreografáltam, sőt a Marica grófnőt is Szolnokon, ahol Ács János rendezte. És ha Gombrowicz Operetkáját is ehhez a műfajhoz soroljuk, akkor elmondhatom, hogy Kaposváron is koreografáltam operettet” – mesélte Bodor Johanna. "Nem értek egyet az operett műfajának a cikizésével, mert nagy kihívás ebben a műfajban is jól dolgozni" – jegyezte meg.  Mörbischben is arra figyelt különösen, hogy professzionista körülményeket teremtsen a hagyományosan Szlovákiából érkezett tánckar tagjainak. Két munkatárását – Hajdu Anitát és Kováts Gergely Csanádot - is magával vitte, hogy segítsen betanítani a negyven táncos, ötven statiszta és az énekesek mozgását. Igyekezett a folklór elemeket vegyíteni rock, kortárs és más tánclépésekkel.  Johanna kolozsvári, így különösen kedves volt számára az operett egyik nagy slágere, a Szép város Kolozsvár, amit már gyerekkorában megtanult, de csak később tudta meg, hogy ezek a dallamok Kálmán Imre operettjéből valók. „Ennél a számnál azt képzeltem el, hogy Zsupán ezt a dalt ajándékba adja Maricának, mivel el akarja őt kápráztatni, meg szeretné őt hódítani, úgy hogy közben megtáncoltatja a falu apraja-nagyját, úgy mintha az egészet ő koreografálta volna” – fűzte hozzá Bodor Johanna. 
2018.07.20 12:50

Három apa és a rommá botoxolt nagyi garantált siker

Publikálás dátuma
2018.07.20 12:20

Fotó: AFP/ Aris Messinis
A Mamma Mia! folytatása, a Sose hagyjuk abba atmoszférája sötétebb, mint az első rész, de megdolgozik a happy endért.
A Mamma Mia! első része igazi kultfilm lett Magyarországon. Elképesztő eufória kísérte, több mint 750 ezer jegyet adtak el rá, a mozik annak idején versenyeztek és nagyon nehéz volt olyan embert találni, aki nem szakértette az ABBA musicalt. Hasonló sikert a film csak Svédországban és az Egyesült Királyságban ért el. A magyar robbanás nyilván annak köszönhető, hogy a sláger és retro ideával szabályozott rádiók hazája vagyunk, ahol a hetvenes évek nagybetűs svéd popzenekara még mai is piszok menőnek számít. Phyllida Lloyd rendező művét ennek következtében nálunk a felhőtlen szórakozás szinonimája lett, ez pedig több mint remek teljesítmény egy életigenlő giccstől. Megbocsátottuk minden egyes hibáját, a logikai megbicsaklásokat és valamilyen mágikus oknál fogva nem a fejünket fogtuk, hanem együttérzően hahotáztunk, amikor például Pierce Brosnan torokból dalra fakadt.  Pontosan tíz év telt el a dicsőséges első rész premiere óta, amit meg is tudok érteni, hiszen nem volt túl egyszerű folytatni a történetet. Teljes volt a happy end, Donna (Meryl Streep) megtalálta a boldogságot Sammel (Pierce Brosnan), „lányuk”, Sophie (Amanda Seyfried) pedig elkezdhette a szerencsésnek ígérkező életét, immár három apával. Egyszóval, nem volt ezen túl sokat mit cifrázni, így az írók és a Sose hagyjuk abba alcímmel ellátott folytatás rendezője, Ol Parker, ügy döntött, hogy ugyanazt a sztorit adja elő, csak épp pepitában. Azaz, a produkció fele a múltban, egészen pontosan 1979-ben játszódik, amikor a fiatal Donna (Lily James) kikerül az egyetemről és elindul világgá: először Párizsba és onnan célirányosan a kis görögországi szigetre, ahol végül is megtalálja a helyet, ahol le szeretné élni az életét. Eközben, így vagy úgy, három különböző fiatalember ágyában köt ki. A részelteket ismerjük az első részből, de most látjuk megtörténni is azokat real time. 
A jelenben zajló cselekményszál lényege, hogy Donna már egy éve halott (nem spoiler, tele volt a média azzal, hogy Streep csak pár napot forgatott a stábbal) és lánya, Sophie újra akarja nyitni a hotelt. Hogy a problémák komolyabbaknak tűnjenek, a párja, Sky (Dominic Cooper) sincs vele, mert New Yorkban nyomul. Még a viharfelhők is gyülekeznek... Az első résznek az összes karaktere visszatér a folytatásban (akik nem tudnak énekelni, azokat most nem erőltetik), olykor nehezére is esik az alkotóknak, hogy ennyi karaktert és idősíkot mozgassanak, de egy idő után még a legzordabb kritikus is megadja magát és elkönyveli, hogy itt minden lehetséges, a mese felülírja a valóságot. Például, hogy egy emblematikus zenekar szerepel mindkét idősíkban, vagy hogy Donna egy jedi lovag képességeivel rendelkezik. A Sose hagyjuk abba atmoszférája érdekesen melodramatikus, kvázi sötétebb, mint az első rész, de legalább lehet dolgozni a happy endért. Bár igaz, az abszurditás a köbön akkor következik be, amikor megjön a nagyi bulizni, akit a rommá botoxolt Cher alakít. Annyira rosszul, hogy az már zseniális. A siker tehát újfent garantált!
2018.07.20 12:20
Frissítve: 2018.07.20 12:20