Egy villanyszerelő a darts új világbajnoka

Publikálás dátuma
2018.01.02 12:47
Rob Cross és Phil Taylor - Fotó AFP/Tolga Akmen
Fotó: /
Az angol Rob Cross nyerte Londonban a  darts-világbajnokságot, miután az újév első napján a döntőben 7-2-re legyőzte a sportág legendáját, a 16-szoros világbajnok, pályafutása utolsó versenyén szereplő Phil Taylort.

A fogadóirodáknál Taylor volt valamivel esélyesebb, azonban a 27 éves Cross fantasztikus játékkal jutott el a fináléig, az elődöntőben a szakértők szerint minden idők egyik legjobb mérkőzésén 6-5-re győzte le a címvédő és világelső holland Michael van Gerwent.

Az első három szettben a londoni Alexandra Palace közönsége döbbent csendben figyelte, ahogy a 20. helyen kiemelt Cross átgázol a legendán (167-ről és 153-ról is kiszállt), a negyedik játszmára azonban feljavult az 57 éves Taylor játéka és szépített. Az ötödik szett elképesztően kezdődött, Taylor egyetlen dobásra került attól, hogy kilenc nyílból befejezze, de képtelen volt kiszállni végül, ezt Cross meg is bosszulta és behúzta a negyedik játszmát. A fantasztikusan kiszállózó Cross ellen egyszerűen nem volt ellenszer, s könnyedén diadalmaskodott.

Cross - aki polgári foglalkozása szerint villanyszerelő - csak 2016-ban szerezte meg a Pro Tour-kártyát.

Az 1,8 millió font (630 millió forint) összdíjazású viadalon 24 országból 72 játékos indult, a győztes Cross 400 ezer fonttal (140 millió forint), a második Taylor pedig 170 ezer fonttal (59,5 millió forint) lett gazdagabb.

Rob Cross pubokban játszott, Bristolban dolgozott mint villanyszerelő, és kerületi, városi bajnokságokban indult - írja az őrségváltásról az Index. - Nagyon tehetséges volt, így barátai unszolására indult el 2016 januárjában a BDO-világbajnokság selejtezőjében, ahonnan a 64-es táblára jutott, de onnan egyből kiesett.

2017-ben indult be igazán a karrierje, négy versenyt is nyert, egyre feljebb került a világranglistán, a vb-t a huszadik helyen kezdte. Legyőzte Michael van Gerwent, akit tavaly csak nagyon kevesen tudtak. Az abszolút esélyest ugyanolyan magabiztosan küldte haza, ahogy Taylor ellen nyert a döntőben. Egy új csillag született, az ember, aki méltó utóda lehet Phil Taylornak.

Szerző
2018.01.02 12:47

Kane a gólkirály, Modric a torna legjobb játékosa

Publikálás dátuma
2018.07.15 19:53
A gólkirály Kane és az aranylabdás Modric egymás ellen
Fotó: AFP/ FRANCK FIFE
Hat meccsen hat gól Harry Kane mérlege, és már megint nem a világbajnok csapatból került ki az aranylabdás.
A vb-t negyedikként záró Anglia és a Tottenham Hotspur labdarúgója, a hat találatot szerző Harry Kane lett az oroszországi torna gólkirálya, ezzel gyakorlatilag lemásolva a négy éve, Brazíliában szintén hatszor eredményes James Rodríguez teljesítményét. A csatár hat mérkőzést játszott a világbajnokságon: a csoportkörben Tunézia kapuját kettő, Panamáét három góllal terhelte, a nyolcaddöntőben Kolumbiának is beköszönt. 
Kane mögött az orosz Gyenisz Cserisev, a belga Romelu Lukaku, a portugál Cristian Ronaldo és a világbajnok francia válogatott két játékosa, Antoine Griezmann és Kylian Mbappé egyaránt négy-négy találattal lett holtversenyben második a mesterlövészek között. A torna legjobb játékosának járó Aranylabdát a horvát Luka Modric kapta. Utoljára a brazil Romário érdemelte 1994-ben világbajnokként a legjobbnak járó különdíjat, azóta az aranylabdások nem a győztes csapatból kerültek ki.  
Szerző
2018.07.15 19:53

Djokovic győzött Wimbledonban

Publikálás dátuma
2018.07.15 17:55

Fotó: AFP/ Oli Scarff
A szerb jelenleg csak 21. a ranglistán, de már negyedszer nyert Wimbledonban, 13. Grand Slam-trófeáját gyűjtötte be.
Novak Djokovic nyerte meg a wimbledoni tenisztorna férfi egyes versenyét: a vasárnapi döntőben 6:2, 6:2, 7:6 (7-3)-ra legyőzte a dél-afrikai Kevin Andersont.
A szerbek volt világelsője - aki jelenleg csak 21. a ranglistán - az elejétől fogva irányította a találkozót, kétszer is elvette ellenfele félelmetes adogatását, és fél óra alatt szettelőnybe került. A folytatásban is a belgrádi teniszező mozgott frissebben, ismét kétszer brékelt, és 1 óra 12 perc elteltével már csak egy játszmára volt a diadaltól. A harmadik felvonásban Anderson fogadóként 5:4-nél és 6:5-nél összesen öt szettlabdához jutott, de nem élt velük, majd a rövidítésben már egyértelműen Djokovic volt jobb.
A 31 éves szerb 2011, 2014 és 2015 után negyedszer nyert Wimbledonban, 13. Grand Slam-trófeáját gyűjtötte be. A 203 centis Anderson a tavalyi US Open után a második GS-döntőjét is elveszítette.
A hölgyeknél Angelique Kerber nyert, miután 6:3, 6:3-ra legyőzte a 23-szoros GS-győztes Serena Williamst. A 30 éves német pályafutása során harmadszor nyert GS-versenyt és összességében 12. tornagyőzelmét aratta. A szülési szabadságáról tavasszal visszatért Williams vereségével egyelőre nem érte utol a női GS-bajnokok örökranglistáját 24 elsőséggel vezető ausztrál Margaret Courtot.
Szerző
2018.07.15 17:55