Kollektív hányinger

Ha a kormánypártoknak – a miniszterelnöknek – megfelel április 8-a, akkor a köztársasági elnöknek jövő hétfőn be kell jelentenie a parlamenti választás időpontját. Nem látunk olyan okot, ami miatt, érdemes volna tologatnia a voksolást. A Fidesz a közvélemény-kutatások szerint toronymagasan vezet. Amit alaposan eltúlzottnak tartunk, mert az emberek sokszor mást gondolnak, mint amit mondanak, és mást cselekszenek, mint amit mondanak. De tény: a kormányzati gépezet csaknem légmentesen lezárt minden rést, amelyen át váratlan huzat összekavarhatná a választási papírokat. A hivatalos propaganda pörög, Brüsszel, Soros György, a menekültkérdés, a gyűlöletkeltés most már kitart három hónapig, legfeljebb csavarnak még egyet rajta.

Kormányzásról eddig sem beszélhettünk, de a hátralévő időben várhatóan már csak apró lépésekben folytatódik a totális hatalom kiépítése. Az egyetlen cél világos és egyértelmű, tehát a kormány nem fog akkorát hibázni, ami a hatalom megtartását veszélyeztethetné. Azt is ideje volna belátni, hogy sem Simicska Lajos, sem az ellenzék kezében nincs olyan "atombomba", ami megingathatná a kormányfő pozícióját. Ami van – a korrupció, az autokrata rendszer, a parlamentarizmus felszámolása –, arról már tudunk, de láthatóan senkit sem rendít meg. A közösségi hazugság (Bibó István) oly mélységű és méretű, hogy már megszokott, s mint "természetes közeg" funkcionál, amely ellen nem tiltakozni, hanem amelyhez alkalmazkodni kell. A nemzet a megmaradás évezredes képességét csiszolgatja. Kiutat nem az általános rebelliótól, hanem az egyéni előnyszerzés fortélyainak finomításától remél. Némi hányingerrel megtapasztalhatta ezt bárki, aki a kormányajándék tízezer forintos karácsonyi Erzsébet-utalványért végigkuncsorogta valamelyik postahivatalt.

A kormányfő mamelukjai beépültek a társadalomba, vezénylik a gazdaságot. A politikai pártokban is ott vannak, vagy ha nem, hát el tudja hitetni, hogy megbújnak mindenütt; hogy mindenhol akad valakije, aki betapasztja az ordítani kész éhes szájat, ha már megvenni nem tudta. Fű alatt a kormánypárt megoldotta a lehetetlent: olyan bizalmatlanságot keltett az ellenzék pártjai között, hogy az megtetézve a két évtized alatt felgyűlt frusztráltsággal és zsigeri sértettséggel, szinte lehetetlenné tesz minden normatív együttműködést közöttük.

Három hónap van a választásokig, és ellenzéki politizálásnak nyoma sincs. Nem hallani egyetlen olyan hangot sem, amely érthető, egyenes, tiszta módon beszélne arról, amitől a kormányfőnek egyedül volna félnivalója: a valóságról, amely mérföldekre van minden kormányzati propagandától. Az ellenzék politikai értelemben minden jel szerint elvesztette a 2018-as választásokat. Ha a Fidesz kétmillió törzsszavazója ellenében a társadalom többsége mégis úgy gondolná, hogy hangot ad a rendszer iránt érzett, nemcsak egyéni, hanem közösségi utálatának, akkor csak egyet tehet: tömegével az urnákhoz vonul áprilisban, anélkül, hogy különösebben foglalkoztatná, a kormánypárton kívül kire adja le a szavazatát. Aztán majd meglátja, mihez kezd nem múló kollektív hányingerével április után.