Phil Taylor;darts;Rob Cross;

2018-01-03 06:51:00

Két éve még amatőr volt az új világbajnok

Az eddig szinte ismeretlen Rob Cross a sportág legendáját, Phil Taylort győzte le.

Rob Cross jött, látott, győzött. A 27 éves angol fiatalember két éve még villanyszerelőként kereste a betevőt, s aligha gondolhatta, hogy ellene játssza élete utolsó profi mérkőzését a 16-szoros világbajnok angol Phil Taylor. Pedig így lett! Cross már az első teljes profi évét követően kijutott a világbajnokságra, az elődöntőben rendkívül szoros csatában győzte le a címvédő, holland Michael van Gerwent, majd a fináléban 7:2-re verte a legendát.

“Nagyszerű érzés, hogy elmondhatom magamról, megnyertem az első világbajnoki címem, de ez most inkább ellenfelem visszavonulásáról szól – kezdte "ünnepi" beszédét Cross. – Az volt az álmom 15 évvel ezelőtt, hogy Phil Taylor ellen játszhassak, és most sikerült. Fenomenális érzés. 1990-ben születtem, amikor Taylor megnyerte az első világbajnoki címét. Azok után amit tett ezért a sportágért, remélem, hogy boldogan vonul vissza. A legjobbakat kívánom neki!” – zárta gondolatait az újdonsült világbajnok, aki később ellenfele kezébe adta a győztesnek járó trófeát.

Taylor a döntők történetében a második legmagasabb vesztes átlagot (102.26) hozta, nála jobb teljesítménnyel csak Gary Anderson veszített egy évvel ezelőtt. Hiába játszott jó színvonalon, Cross úgy dobálta a triplákat, és célzott pontosan a kiszállókra, hogy esélyt sem adott 57 esztendős ellenfelének. Taylor a meccs után azt mondta, Cross fiatalkori énjére emlékeztette.

‘Mindent megpróbáltam, de nem volt ellenszerem. Olyan volt, mint én 25 évvel ezelőtt: jól és könyörtelenül játszott. Állandóan nyomás alatt tartott, én is ilyen voltam. Sokban emlékeztet magamra. Úgy gondolom, a srácoknak komoly gondjaik lesznek a következő években. Michael van Gerwen, Raymond van Barneveld vagy Adrian Lewis most olyan ellenfelet kaptak, aki nagyon elkötelezett és nyerni akar. Nem hiszem, hogy a pénz megváltoztatná. Úgy vélem, ez csak a győzelemről szól, én is ilyen voltam. Én a karrierem végén, ő a karrierje elején áll, az öregember a fiatalemberrel játszott. Nem volt esélyem ellene, zseniálisan játszott. Tényleg igyekeztem a legjobbamat hozni. Számomra ennyi volt, nincs már energiám, hogy legyőzzem őt, Michael van Gerwent vagy Adrian Lewist”– fogalmazott Taylor, aki egy papírlapra felírt "köszönömmel" hálálta meg szurkolóinak a biztatást a londoni Alexandra Palace-ban, ahol 3500 néző zsúfolódott össze. A The Power, azaz az erő becenévre hallgató Taylor utoljára versenyzett a profik között, a jövőben csak bemutató darts-mérkőzéseken szerepel. (Ez a jövő a hétvégén már el is kezdődik, amikor Taylor Németországba látogat és Düsseldorfban játszik bemutató-meccseket.)

Az 1,8 millió font (630 millió forint) összdíjazású viadalon 24 országból 72 játékos indult, a győztes Cross 400 ezer fonttal (140 millió forint), a második Taylor pedig 170 ezer fonttal (59,5 millió forint) lett gazdagabb. Minden idők legeredményesebb dartsjátékosa – 21. alkalommal szerepelt vb-döntőben – nagy űrt hagy maga mögött, hiszen nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a darts ott tartson, ahol. Két BDO-s vb-címe után 14-szer nyert a PDC mezőnyében, a rangsorban mögötte álló Van Gerwen, John Part, Adrian Lewis, Gary Anderson négyesnek pedig mindössze kettő-kettő sikere van.

A hétfő esti döntő után a világszövetség, a PDC nyilvánosságra hozta a 2018-as darts Premier League mezőnyét. A friss világbajnok Cross mellett Simon Whitlock, Daryl Gurney, Mensur Suljovic, Michael Smith és Gerwyn Price is részt vesz a PL-ben, míg a tavalyi mezőnyből Dave Chisnall, Adrian Lewis, James Wade, Jelle Klaasen, Kim Huybrechts és a visszavonuló Phil Taylor került ki.

A sportág első számú szervezete azt is bejelentette, hogy a vb utáni második legfontosabb verseny, a World Matchplay mostantól a Phil Taylor Trophy nevet viseli. A The Power itt is rekorder 16 sikerével.