MSZP;választás;DK;Bangóné Borbély Ildikó;Együtt;

2018-01-08 06:09:00

Bangónéból nem enged az MSZP

Nem az Együtt-es Szabó Szabolcs személye ellen van kifogásunk, kiváló munkát végző politikusnak tartjuk, de a Demokratikus Koalícióval (DK) kötött megállapodásunk értelmében a főváros 17. választókerületében az MSZP állíthat jelöltet és mi Bangóné Borbély Ildikót szeretnénk indítani – így reagált az Együtt és a DK hétvégi felháborodására Budai Bernadett, a szocialisták szóvivője. Az Együtt parlamenti képviselője 2014-ben megverte a csepeli és soroksári választókerületben a rezsibiztos Németh Szilárdot, s a Fidesz legyőzésének esélyét ma is többen benne látják.

A szocialisták most két dolgot üzennek a tiltakozó pártoknak. Egyrészt a DK-nak azt, hogy mindenki a saját jelöltjeinek indításával foglalkozzon, ők sem szólnak bele a 46 körzet indulóinak személyébe, ahol a két párt egyezsége szerint nem az MSZP nevezheti meg a jelöltet. Budai Bernadett hozzátette, hogy épp a megállapodás értelmében a szocialistáknak is el kellett engedni számukra fontos körzeteket. Ha a DK ragaszkodik az Együtt emberéhez, elindíthatják a saját keretük terhére valamelyik körzetben.

Az Együtt-tel pedig megszakadtak a korábbi tárgyalások – emlékeztetett az MSZP szóvivője, tehát amíg a párt nem fogadja el a közös lista, közös miniszterelnök és közös egyéni jelöltek hármas feltételrendszerét, addig nehezen kérheti számon, hogy a szocialisták elindítanak valakit az ő helyi jelöltjük mellett. Az egyéni körzetek jelöltjei természetesen rég megvannak – jelentette ki a szóvivő, s csak akkor lehet a listában módosítás, ha az Együtt hajlandó a fenti három kérdésről újranyitni a megbeszélést.

Budai Bernadett lapunkat arról is tájékoztatta, hogy a párt első idei elnökségi ülésén ma minden bizonnyal szóba kerül ez a hétvégi vita is, ahogy a kampány számtalan szervezési feladatával is foglalkoznak majd. A január 10-re, szerdára meghirdetett fővárosi kampánynyitó után Kunhalmi Ágnes és a párt miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely országjáró körútra indul, a hónap végén ismét összeül az Országos Nyugdíjas Parlament és ki kell választani, hogy február 10-én vagy 17-én tartsák-e meg a következő MSZP kongresszust.