Kivégzés Rákoskeresztúron - "Hallottam, hogy egy nő könyörgött se­gítségért"

Publikálás dátuma
2018.01.08 09:41
MTI Fotók: Mihádák Zoltán
Fotó: /
A fiatal édesanya hiába magyarázta régi szerelmének, hogy új kapcsolata van és tőle már nem akar semmit. Norbert az éjszaka közepén tört rá a párra, majd azonnal tüzelt - számol be a dráma részleteiről a Bors. Update: Vivien életét nem tudták megmenteni, hétfő délelőtt belehalt sérüléseibe a 21 éves nő - értesült a 24.hu.

Kétségbeesett kiáltozásra riadtak fel vasárnap hajnalban a XVII. kerületi Újlak utcában lakók, majd lövéseket is hallottak. A fiatal nő az életé­ért könyörgött, mielőtt fejbe lőtték, mindezt végignézte két és fél éves kislánya is. A tettes ezután maga ellen fordította a fegyverét.

– Hallottam, hogy a lépcsőházban üvölt egy nő, könyörgött se­gítségért, a gyerekével együtt futott le, egy férfi meg utána – mondta a lapnak az áldozat egyik szomszédja.


A 21 éves Vivienre régi szerelme, Cs. Norbert törte rá az ajtót éjfél körül. Nem mondott semmit, egyből tüzelt, a lány új barátját vette célba és végzett vele. Vivien pánikszerűen fogta a kislányát és menekülni kezdett. Három háztömbbel ar­rébb azonban a támadó utolérte, vitatkoztak, végül a nő fejébe is golyót eresztett. Aztán rádöbbent, mit tett, és maga ellen fordította a fegyverét. Nem halt meg egyből, a Bors úgy tudja, a mentőben vesztette el életét.

 – Azt mondták az orvosok, hogy a lányunkat súlyos fejlövés érte, élet-halál között lebeg, kómában van. Nem tudjuk, hogy valaha felépülhet-e. Laura egyelőre a Heim Pál Gyerekkórházban van, megfigyelésre tartják bent – mondta Vivien édesanya.

A teljes cikket itt olvashatják. 

Update: Vivien életét nem tudták megmenteni, hétfő délelőtt belehalt sérüléseibe a 21 éves nő - értesült a 24.hu.

Szerző
2018.01.08 09:41
Frissítve: 2018.01.08 14:56

Megszökött a házi őrizetből egy budapesti férfi

Publikálás dátuma
2018.07.16 19:37
Illusztráció
Fotó: / Shutterstock
Elrendelték a körözést, a rendőrség a 31 éves Ekés Gábort keresi.
Engedély nélkül távozott házi őrizetéből egy 31 éves budapesti férfi, a rendőrség fogolyszökés miatt folytat eljárást – írja a police.hu. A tájékoztatás szerint Ekés Gábor hétfőn a házi őrizet helyéül kijelölt XV. kerületi tartózkodási helyéről távozott ismeretlen helyre, a felkutatására tett rendőri intézkedések pedig eddig nem vezettek eredményre, így a nyomozóhatóság elrendelte körözését. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható Ekés Gábort felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatosan információval rendelkezik, jelentkezzen.
2018.07.16 19:37
Frissítve: 2018.07.16 19:37

Lopott a csomagokból és leveleket égetett el a postásként dolgozó diák

Publikálás dátuma
2018.07.16 17:59
A kép illusztráció
Fotó: AFP/ PHILIPPE HUGUEN
Heteken át nem kézbesítette a küldeményeket a 16 éves fiatal. Két társa ellen is eljárás indult.
Sikkasztás gyanúja miatt eljárás indult Nagykanizsán egy 16 éves fiatal és két társa ellen, mert a nyáron postásként dolgozó diák lopott a rábízott csomagokból, több száz levelet pedig elégetett vagy elszórt – erősítette meg a Zalai Hírlap információját a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-nek. A Zalai Hírlap online kiadása arról írt: egy olvasói levél alapján derült ki, hogy heteken át nem kézbesített leveleket a helyettesítő postásként dolgozó diák. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán a lappal közölte: július 6-án érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy Nagykanizsán, a Péterfai utcában, egy erdős területen három fiatalember postai leveleket éget el. A nyomozók megállapították, hogy a postán diákmunkásként dolgozó 16 éves fiú a rábízott csomagokat és leveleket két fiatalkorú társával felbontotta. A küldeményekből mobiltelefonokat, valamint más árukat tulajdonítottak el, illetve több kézbesítendő küldeményt elégettek, megsemmisítettek, több száz darabot pedig elszórtak az égetés helyszínén. A lap megkeresésére a Magyar Posta kommunikációs osztálya a folyamatban lévő rendőrségi eljárás miatt nem adott tájékoztatást az esetről. A diákmunkások foglalkoztatásával kapcsolatos kérdésekre azt válaszolták, hogy a posta által a nyári időszakban alkalmazott diákok közönséges levélküldeményeket kézbesíthetnek, hivatalos iratokat nem. A munkaerő felvételénél személyes beszélgetés során ismertetik az adott munkakörrel járó kötelezettségeket, a munkavállalókat elméleti oktatásban részesítik, illetve tapasztalt postásoktól szakmai gyakorlati képzést is kapnak. 
2018.07.16 17:59
Frissítve: 2018.07.16 18:23