Bucsi Réka az Arany Medvéért versenyez

Publikálás dátuma
2018.01.10 06:47

Fotó: /

Bucsi Réka Solar Walk című, dán színekben készült új etűdjét versenybe hívta az A-kategóriás berlini nemzetközi filmfesztivál, a Berlinale – adták hírül a rendezvény szervezői. A hír már csak azért is szenzációs, mert a magyar animációs filmkészítő az előző két alkotásával, a Symphony no.42-vel és a Love-al is itt mutatkozott be, mielőtt bejárta és végignyerte volna a világ fesztiváljait. A németországi mustrán most debütáló, huszonegy perces Solar Walk egy zenei projekt következménye. Az ötven perces előzmény egy összművészeti performance része volt, melyet Bucsi Réka és az Aarhus Jazz Orchestra együttműködésében szeptember 29-án mutattak be a dániai viborgi animációs fesztiválon.

A magyar rendező animációját Niels Marthinsen zenéje kísérte, az énekes pedig Susi Hyldgaard volt. Bucsi Réka korábban a Magyar Nemzeti Filmalap honlapján olvasható interjúban azt mondta: a Solar Walk elég szabad narratívával rendelkező projekt, mivel zenére van animálva, így olyan, mint egy 50 perces videoklip. Hozzátéve: narratív stílusában és dramaturgia szempontjából leginkább a Disney Fantázia (1940) című filmjéhez tudná hasonlítani. A koncert háttréül szolgáló alapanyagot végül Bucsi átvágta és új zenei narratívával együtt kiegészítve rövidfilmet készített belőle – ennek a világpremierje lesz Berlinben. A Solar Walk filmváltozatának munkálatai év végén fejeződtek be, a hangdizájner Bucsi korábbi műveiből ismert Lukács Péter volt, az új soundtracket pedig Mads Vadsholt dán alkotó szerezte. A mű szinopszisa szerint az animációs produkció utazás az űrben, teremtéstörténet, illetve melankolikus elfogadása annak, hogy a káosz egyszerre lehet csodálatos és kozmikus.

2018.01.10 06:47

Öttusa Eb: Marosi Ádám és a csapat is ezüstérmes

Publikálás dátuma
2018.07.22 20:34

Fotó: MTI/ Kovács Tamás
Marosi Ádám ezüstérmet szerzett a férfiak versenyében a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon. Szintén másodikként zárt a magyar csapat, kiegészülve Demeter Bencével és Regős Gergellyel.
Egyéniben Demeter az ötödik, Regős huszonhetedik helyen végzett. Győzött a francia Valentin Prades, míg a harmadik helyet a brit Joseph Choong szerezte meg. Csapatban a franciák voltak a legjobbak, a bronzérmet pedig az ukránok harcolták ki.
Marosi a tizedik legjobb eredményt érte el a 200 méteres úszásban, a vívása azonban nagyszerűen sikerült, erős pluszban zárt, 23 ellenfelét győzte le és csak 11-től kapott ki. Ezzel ebben a számban második volt és összetettben is ebbe a pozícióba zárkózott fel. Lovaglása során csak egy akadályt vert le - a 6-osnál esett le a rúd -, így a maximálisan megszerezhető 300-ból 293 pontot szerzett és őrizte második helyét.
A négy lövészettel megszakított 3200 méteres futásban a 2009-ben egyéni világbajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes, 2013-ban Eb-győztes Marosi az első két lövészet után az élen haladt, aztán a harmadik, gyengébben sikerült sorozatát követően Prades megelőzte, negyedikre viszont - pontos célzásának köszönhetően - megint ő futott ki elsőként a lőállásból. Az utolsó 800 méteren Prades előbb befogta, elment mellette, majd Marosi előzött vissza, de a végét a francia bírta jobban.
Szombaton a nők versenyében Kovács Sarolta bronzérmes lett, a magyar csapat Alekszejev Tamarával és Földházi Zsófiával együtt az első helyen végzett. 
A kontinensverseny hétfőn a vegyes váltók versenyével ér véget.
Szerző
Témák
öttusa
2018.07.22 20:34
Frissítve: 2018.07.22 20:45

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58