Verebics Ágnes;Resident Art Budapest Galéria;Testkiterjesztés;kiálíltás;

2018-01-10 06:45:00

Túllép a saját testén Verebics Ágnes

Az emberi test és a biológiai létezés határaira hívja fel a figyelmet a festőművész legújabb képeivel. De léteznek-e egyáltalán határok?

Deformálódik és átalakul az emberi test Verebics Ágnes legújabb Testkiterjesztés című kiállításának képein, melyek többsége a művész egyes testrészeit vagy szűkebben vett testrészleteit ábrázolja. A Resident Art Budapest galériában kiállított műveken hol tövisek nőnek ki Verebics hasából, füléből, láb- és kézfejéből, hol gépfegyverek születnek az ujjaiból. A képeken Verebics meghaladja önmagát, mondhatni emberfelettivé vagy éppen poszthumánná, ember utánivá válik.

– Az emberi test már régóta érdekel – mondja Verebics, aki számos képsorozatában ábrázolta ismerősei vagy épp saját testének egyes részleteit. Már diplomamunkájában is olyan önarcképeket festett, melyeken keresztül élesen világított rá saját lelki folyamataira. Verebics nem fél megmutatni az igazat, akár egy kamera szuperközelije, a lényegre fókuszál. – Engem a nyers erő érdekel – vallja. Képeivel úgy akar üzenni, hogy azokat a néző lelke, szelleme maga alakítsa át, és tegye magáévá.

Képeinek hatását tovább erősíti, hogy Verebics nem irtózik az űrtől, nem jellemző rá a horror vacui. Az ábrázolt részleteket is fekete térbe helyezi, mintegy kiszakítva őket valóságukból. – A test részletei nálam ikonszerűen jelennek meg, szinte lebegnek az időtlen térben – mondja.

Verebics azonban nem a test idealizált voltára kíváncsi, nem arra a túlesztétizált ábrázolásra, mely a múzeumok számos klasszikus festményén megjelenik: őt a test tényleges fizikai megjelenése érdekli. – Szeretem, ha a képeimen a test nyúzott, fáradt – mondja Verebics, aki szívesen ábrázolja az embert a maga pőreségében, hétköznapi állapotában, és attól se riad vissza, hogy kifejezetten groteszk figurákat jelenítsen meg. Legújabb képein azonban korábbi ábrázolásán is túllép, és szinte továbbnöveszti az emberi testet egy újabb állapotba.

A kiállítás több képén Verebics például rózsává hasonul, testéből tövisek nőnek ki. – Alapjáraton mogorvának tartom magam – mondja, ezért is hasonlítja magát a tüskés növényhez, mely folyamatosan védi magát. Fegyverkarmok című képén Verebics ujjai gépfegyverekké alakulnak, mely akár eszünkbe juttathatja a tudományos-fantasztikus filmek félig ember félig fémváz androidjait.

A képek ugyanis számos sci-fit és horrorfilmet idéznek, melyek szereplői meghaladják önnön testük határait, vagy éppenséggel egy új testben születnek újjá. Az egyik kézenfekvő példa a tavasszal bemutatott Páncélba zárt szellem, melyben az emberek testét már kibernetikus testrészekkel fejlesztik tovább, de Verebics képei kapcsolatba hozhatók a Terminátor-szériával vagy David Cronenberg biohorror-filmjeivel, amelyekben az emberi test mutációkon megy át.

A testkiterjesztés témája kapcsán azonban nem kell a filmek világáig elmennünk, elég, ha körülnézünk hétköznapokban: nő a kereslet a bizarr testékszerek, rendhagyó tetoválások iránt, a szépségipar és a fodrászat pedig mindig új divattal rukkol elő. A különös frizurák Verebicset is megragadták egy korábbi Hairy Gang (Hajas banda) című kiállításán, melyen a haj motívumán keresztül mutatott be egy lehetséges testkiterjesztést. A színes fotókon szereplő női modellek meztelenül álltak szembe a Verebics kamerájával, ám testükből alig látszott valami, mivel azt a fejüktől egészen a lábfejükig érő hajzuhataguk borította. A képeken a hosszú haj már-már szőrzetre hasonlított, mely az alkotó szerint egyszerre utal az emberben élő ösztön-énre és a démonira.

Verebics tehát kimondja a véleményét, sőt ha kell, kritizál is. Ars poeticáját a jelen kiállításon megtekinthető Ecsetboxer című műve is érzékletesen mutatja be. A képen Verebics egy ólomból készült boxert markol, melyből azonban éles hegyek helyett festőecsetek állnak ki. A kép egyszerre érzéki és kemény, visszafogott, de bátor. Hisz bár a festő puha eszközökkel dolgozik, ha üzenete erős és célba talál, az nagyon tud fájni.