halál;földomlás;Bagamér;Debreceni Törvényszék;

2018-01-11 16:07:00

Beomló homokfal ölte meg a közmunkást - Megszületett az ítélet

Jogerősen is egy év fogházbüntetésre ítélte - két évre felfüggesztve - a Debreceni Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki munkáltatóként megszegte a munkavédelmi előírásokat, és egy közfoglalkoztatott meghalt, amikor ráomlott a homokfal Bagamérban, 2015 decemberében - közölte a törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

Távol álljon tőlünk, kivált jogvézettség hiányában, hogy minősítsünk egy bírói ítéletet, vagy akár indoklást. Mindazonáltal ez utóbbinak az egyik - lévén közmunkás, tehát eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő -  áldozatot okoló epizódja legalábbis elgondolkoztató: 

A bíróság a sértetti közrehatást is kimondta, a munkavédelmi előírásokat ugyanis az áldozat sem tartotta be. Kovács Péter, a Debreceni Törvényszék tanácselnöke indoklásában kiemelte: a vádlottnak akkor is be kellett volna tartatnia a foglalkozási és munkavédelmi szabályokat, ha ő maga sem ismerte azokat. Ez alól akkor sem mentesül, ha nem részesült megfelelő munkavédelmi oktatásban. Az ugyanis tény, hogy B. László földmunkákra valóban nem kapott kioktatást. 

A "tényállás": 

A vádlott a közfoglalkoztatottak munkavezetőjeként 2015. december 2-án reggel eligazítást tartott a település közmunkásainak. A sértett és négy kollégája az önkormányzat zártkerti ingatlanjára ment, a Kisszőlő ("Öregszőlő") tanyán lévő homokdombhoz, hogy ott lapát segítségével homokot termeljenek ki Bagamér utcáinak síkosságmentesítéséhez. A homokbánya nem volt bekerítve, a lakosok földnyerő helyként szabadon használhatták, bár a terület bányászati engedéllyel nem rendelkezett. Az elszállított homok miatt néhol 5-8 méter magas, szinte függőleges, omlásveszélyes partszakaszok alakultak ki, de a területen nem volt figyelmeztető, jelző- vagy tájékoztató tábla.

A sértett és négy társa több szállítmány homokot termelt ki. A pótkocsis traktor közvetlenül a homokfal mellett állt, a közmunkások pedig a leomlott homokból lapátoltak a platóra. A homokfal az utolsó szállítmány felrakodása közben szakadt rá a pótkocsi mellett álló közmunkásokra. Míg a pótkocsi szélein álló munkások el tudtak ugrani a lezúduló, megközelítőleg 1 méterszer 0,8 méteres, kővé szilárdult "kovárvány" elől, addig a pótkocsi középső részénél álló sértettet a homoktömb nekinyomta a pótkocsi oldalának.

A leomló homokfal a sértettet mellkasa alsó részéig betemette, és olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy Gy. J. a helyszínen meghalt. Bár a sértett és társai az előző napi esőzésektől nedves, omlásveszélyes területen nyerték ki a homokot, a vádlott nem hívta fel a munkások figyelmét a biztonságos munkavégzésre, nem biztosította a biztonságos munkavégzéshez szükséges eszközöket, és a baleset bekövetkezéséig egyszer sem ellenőrizte a munkavégzést.

A vádlottat - az első fokon eljáró Debreceni Járásbíróság ítéletét helybenhagyva - halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek a törvényszék, és kötelezte csaknem 300 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is.