Az elnyomásnak annyi, ha jól használjuk a nyelvet

Publikálás dátuma
2018.01.12 06:46

Fotó: /
Képzelje el, hogy amikor reggel felkel, mindent megjelöl maga körül szavakkal. “Ágy”, “szék” stb. Ha ezt nem teszi, a tárgyak furcsa, élő anyaggá omlanak szét. A svéd Karin Tidbeck Amatka című regényének szereplői egy olyan világban élnek, amelyben a nyelvnek szó szerint megtartó és teremtő ereje van.

A történet röviden: a világ kolóniákra oszlik, amelyet a régi világból érkező úttörők alapítottak. Politikai elnyomás van korlátozott szabadsággal, a világot szavakkal irányítják. Vanja tájékoztatási asszisztenst Amatkába küldik, hogy mérje fel a higiéniai szokásokat, beleszeret lakótársába és a városban marad. A hatalom próbálja megakadályozni a világ széthullását, de valami nem stimmel: ellenállók próbálnak egy új világot létrehozni. Vanja egyre több mindent derít ki, és rájön: a nyelv nemcsak arra jó, hogy a világ megőrizze alakját, hanem teremteni is lehet vele valami újat.

Az alapötlet, a nyelv valóságformáló képessége sok lehetőséget rejt magában, de a megvalósítás nem sikerült igazán jól. A hangulatteremtés a táj és az emberi kapcsolatok ridegségével ötös. Olyan, mintha Bodor Ádám Sinistra körzete a szomszédban lenne. A szereplők azonban nem árnyaltak, gyakran cselekedeteik sem érthetőek. A történet lassan indul be és első fele (Vanja megbízatása) nem túl összefogottan kapcsolódik a másodikhoz (Vanja élete Amatkában). A homályosság a regény egészére jellemző, néha olyan, mintha kimaradt volna pár oldal. Ugyan a misztikusság jót tesz az olvasó fantáziájának, de itt a regényvilág és a cselekmény érthetősége szenved kárt. Ez a regény végén a legzavaróbb. A költőnő, Berolék Annája vezeti az ellenállókat (ez ad a regénynek egy művészetfilozófiai réteget is), ők lassan átalakítják a világot: mindenfelé csövek jelennek meg és Vanja talál egy föld alatti szerkezetet is, ezek funkciója nem világos. Az ellenállók végül testhatárok nélküli, fényes lényekként térnek vissza. Ők a nyelv teremtő erejét használva összeolvadtak a nyelvvel vagy az anyaggal vagy a világgal? Nem tudni.

Az üzenet lehet az, hogy a fennállón való radikális változtatás, a saját teremtő erőnk veszélyes, félelmetes, de vonzó is. Ha átadjuk magunkat az ismeretlennek, az a létezés másfajta minősége. De mi a tanulsága annak, hogy elvesztik emberi mivoltukat? Mi lesz azokkal, akik ezt nem akarják? Szabadság lesz ez vagy egy újabb elnyomás? A konkrét "megoldásban” több a kérdés, mint a válasz, ami nem lenne baj, ha több kulcsot kapnánk a lehetséges megfejtésekhez. Persze a disztópiának vannak olyan általános jelentései is, amelyek felől jól olvasható: ilyen a konzervativizmus és a forradalmiság közti küzdelem. Vagy hogy ki kell kezdenünk a hivatalos nyelvhasználatot ahhoz, hogy kibújjunk a hatalom nyomása alól, és nem mindegy, miről beszélünk és hogyan, mert ez határozza meg a valóságunkat.

2018.01.12 06:46

Pénzt ígért a magyar sajtónak az amerikai külügy, de most mégsem ad

Publikálás dátuma
2018.07.22 20:42

Fotó: /
Még tavaly novemberben írták ki a pályázatot, hogy 700 ezer dollárral támogassák a vidéki, objektív sajtót. Mostanra arra jutottak: inkább „más megközelítést alkalmaznak”.
Semmi sem került le a napirendről, a benyújtott pályázatok alapos vizsgálatát követően azonban az amerikai külügyminisztérium úgy döntött, más megközelítést alkalmaz – nyilatkozta a budapesti amerikai nagykövetség sajtóattaséja, Richard Damstra a Nyomtass te is! hetilapnak, amikor a korábban meghirdetett, a szabad vidéki sajtót támogató pályázatról érdeklődtek. Az Index emlékeztetett rá, hogy az „Objektív média támogatása Magyarországon” címmel kiírt 700 ezer dolláros, mintegy 190 millió forintos amerikai külügyminisztériumi pályázat eredményét már rég ki kellett volna hirdetni. Ez az a pályázat, amelynek hírére a magyar külügy tavaly bekérette David Kostelancik ideiglenes nagykövetségi ügyvivőt. Nemrég a Népszava is foglalkozott a témával, kérdésünkre akkor a nagykövetség úgy reagált, hogy egyelőre nincs további közlendője. Korábban, május végén azt a választ kaptuk, hogy a washingtoni külügyminisztériumban folyik a pályázatok értékelése, támogatás odaítéléséről szóló döntés még nem született. Az Index amerikai forrásból úgy tudja, vannak olyan tervek, hogy a 700 ezer dollárt – amit egyes tisztségviselők a külügyi vezetés támogatása nélkül szántak magyar, vidéki sajtóra – valamiféle régiós projekteket támogató alapba csatornáznák át, és azon keresztül egy fokkal indirektebb módon Magyarországra is juthatna a pénzből. Döntés még nincs. A Nyomtass te is!-nek az amerikai sajtóattasé azt mondta: „Folytatjuk a hatékony megoldások felkutatását olyan magánszemélyek és szervezetek támogatására, akik plurális médiakörnyezetet szeretnének Magyarországon és a tágabb régióban. Semmi sem került le a napirendről”.
Témák
médiaUSA
2018.07.22 20:42

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58