Eurovíziós Dalfesztivál;Rolf Lövland;

2018-01-27 08:05:00

Lemezeket fel! - Hegyi Iván: Északi szám

Különös dal nyerte az Eurovízió-fesztivál negyvenedik kiadását 1995-ben Dublinban. Az első helyet olyan kettős száma nyerte el, amelynek egyik tagja ír volt, de ne vágja rá senki, hogy ez stimmel, mert Fionnuala Sherry, a Dublintól harminc kilométernyire lévő Naasban született hölgy hegedűn játszott, miközben a Secret Garden duó másik fele zongorázott. A billentyűkön a norvég Rolf Lövland futtatta az ujjait, a győztes kompozícióban pedig csak néhány taktus erejéig csendült fel ének – akkor is la-lázva, szöveg nélkül –, azaz gyakorlatilag instrumentális darab vitte el a pálmát.

Hangütésében hasonlított a díjnyertes Nocturne-höz a kristiansandi Lövland másik dala, a 2001-ben rögzített Silent Story, amellyel édesanyját búcsúztatta annak temetésén. Az északír futballvirtuóz George Best gyászszertartásán, 2005 decemberében szintén felhangzott e kompozíció, de már strófákkal, mert előzőleg a szerző felkérte Brendan Grahamet, a neves ír írót, hogy alkossa meg a szám szövegét. Gyakorlatilag ekkor született meg a You Raise Me Up, és a Secret Garden tandemhez csatlakozó, a BEK-győztes és aranylabdás bálványhoz hasonlóan északír Brian Kennedy énekelte először, mialatt Belfastban a következő feliratú drapériát feszítették ki az elhunyt labdarúgó utcájában: „Maradona good, Pelé better, George Best”.

Hallgatva a dalt, azt hihetnénk, Graham munkája letaglózó erővel hatott, de a Secret Garden kennedys változata nem keltett nagy feltűnést. A dal akkor került előtérbe, amikor a Los Angeles-i Josh Groban felfedezte a számot, és előadta az Oprah Winfrey Showban. Televíziós fellépése olyan kedvező fogadtatásra talált az Egyesült Államokban, hogy verzióját a 2004-es Super Bowlon is el kellett énekelnie, sőt feldolgozását Grammy-díjra jelölték. A zeneipari elismerést nem kapta meg, de az énekes nem volt sikertelenebb a Carolina Pantherst a houstoni csúcstalálkozón 32:29-re legyőző New England Patriotsnál, amit saját – a dalhoz illő – szavai is bizonyítanak: „Isten emelt fel engem.”

Lövland alkotása – ha hinni lehet az összegzéseknek – immár százhuszonöt feldolgozásnál tart, a legnagyobb dobás kétségkívül a jubileumi, századik adaptáció volt. Ezzel az ír fiúegyüttes, a Westlife rukkolt ki 2005-ben, amikor a brit toplista élére vitte a dalt, ráadásul az év lemezének is a You Raise Me Up-ot választották Nagy-Britannában. A huszonhat top 10-es számot produkáló Westlife összesen 50 millió hanghordozót adott el szerte a világon, s e tetemes mennyiség nem csekély hányada a norvég–ír szerzemény átdolgozásának a gyümölcse. A dal abban az értelemben is világszámmá vált, hogy különböző vallási közösségek éneklik szinte mindenütt a Föld kerekén, mert a költői szöveg sokféleképpen érthető, noha a szerelmesek előszeretettel sajátítanák ki maguknak azt a két sort, hogy „erős vagyok, ha a válladra támaszkodom; felemelsz, hogy több lehessek önmagamnál”.

A kifutás hovatovább beláthatatlan, mert az elektronikus közösségi oldalakon 18 milliónál is többen látták azt a felvételt, amely egy kínai tehetségkutató tévéműsorról készült 2015-ben. Az akkor tíz éves kanadai Jeffrey Li, valamint az alig hét esztendős Celine Tam („Hongkong kis Celine Dionja”) zavarba ejtő kristálytisztasággal szólaltatta meg a számot, és adott új impulzust a hallgatóknak. A Távol-Keletet korábban is bejárta a szám: Sizuka Arakava, az első japán olimpiai bajnok műkorcsolyázónő – aki a 2006-os téli játékokon Torinóban aratott diadalt – megannyi bemutatón erre a dalra futott hosszú éveken át. Az ötkarikás győztes lenyűgözte a közönséget a dupla triplák kombinációjával, azaz a két egymást követő háromfordulatos ugrással.

Ha csupán a zenét vesszük, már akkor is volt, ami felemelje.