MSZP;Tatabánya;Karácsony Gergely;Kunhalmi Ágnes;Tóth Bertalan;Változás 2018;

2018-01-30 19:25:00

Karácsony Gergely: az ország talpra áll április 8-án

- Ez a kormány a hazugság kormánya. Az igazság pedig nem lehet ellenzékben – ezt hangsúlyozta Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelölte a Változás 2018 körút tatabányai állomásán.

A politikus szerint a Fidesz egyszerű, egy ügyű párt. - Van még Magyarországon sok minden, amiről beszélni kellene, a bérekről, a nyugdíjról, vagy például az egészségügyről. A hatalomnak mindenről a menekültválság jut eszébe, viszont még erről is hazudnak – vélekedett Karácsony, hozzátéve: amikor kedden szembesíteni akarták őket a parlamentben ezzel, Orbán Viktor válaszok helyett inkább Bécsig menekült.

- Az elmúlt időszak kormányzás helyett a folyamatos hadakozásról szólt, aminek most jön a java – vélekedett Karácsony a Fidesz legújabb plakátjairól. - Ott sem az igazságról fognak beszélni, hanem minket fognak pocskondiázni – hangsúlyozta.

Karácsony hangsúlyozta, tudja milyen diktatúrában és hazugságban élni. - Azért vállaltam, hogy vezessem az MSZP-Párbeszéd szövetséget, mert tudom mennyi veszítenivalónk van – mondta Zugló polgármestere.

- Magyarországon nem bevándorlási, hanem kivándorlási probléma van. Menekül a tehetség és a szorgalom – folytatta Karácsony, hozzátéve: a jövőt nem a tudatlanságra, hanem a tudásra kell építeni. A miniszterelnök-jelölt szerint félni Magyarországon a választási eredménytől egyetlen embernek kell igazán, a mostani kormányfőnek, akinek még arra sem volt bátorsága kedden, hogy azt mondja: „hazudtunk reggel, délben meg este.”

- Nincs az a papagájkommandó, kormánypárti média, amely az igazságot megpróbálja elhomályosítani az emberekkel – szögezte le Karácsony, hangsúlyozva: ez az ország többet érdemel. - Itt az idő, hogy megmutassuk, a magyar emberek képesek a sarkukra állni a saját jogaikért, a gyerekeikért, az igazságért. Hangsúlyozta: az ország talpra áll április 8-án.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerint a Fidesz fél szembenézni az igazsággal. - A „maffiaállamfő” eljutott Felcsútról Oxfordig, ma pedig elveszi a szegény, tehetséges fiataloktól a felemelkedés lehetőségét – mondta Tóth, hozzátéve: aki azt szeretné, hogy erkölcsös kormánya legyen Magyarországnak menjen el szavazni. - Karácsony Gergellyel együtt sikerülni fog – fogalmazott.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke leszögezte: Orbán Viktorék menekültpolitikájáról kiderült, hogy átverés, de az a morális pánikkeltés, amelyet az elmúlt években toltak minden csatornájukon itt van, és itt is fog maradni.

- A jobboldali szavazók sokasága már nem tudja elválasztani a valóságot a hazugságtól. Éppen ezért a kétszínű jobboldali politikusoktól meg kell szabadítanunk Magyarországot – hangsúlyozta Kunhalmi, aki szerint az Orbán család úgy bánik az országgal mintha a saját vállalkozásuk lenne. - Nincs helye a további kísérletezésnek és ötletelésnek. Karácsony Gergely és a szövetséges erők képesek változást elérni. Leszögezte: Magyarország jó léte és a jövője a tét.

- Köszönöm Karácsony Gergelynek és a Párbeszédnek, hogy képesek voltak egy közös cél érdekében azt mondani: együtt vagyunk és nem vizsgáljuk azt, hogy ki honnan jött, ki mit gondol apró részletkérdésekről – jelentette ki Molnár Gyula. A szocialisták elnöke arra kérte a hallgatókat, hogy egy kérdést tegyenek fel maguknak: menjenek, vagy maradjanak? - Ha az a válasz, hogy menjenek, akkor jöjjenek el szavazni és voksoljanak Karácsonyra és a Változás Szövetségére – fogalmazott a pártelnök. Molnár szerint a következő napokban az igazságról fognak beszélni, az „urak”, akik ma vezetik az országot ugyanis hazudnak az embereknek.

- Nem lehet még egyszer választást nyerni program nélkül. Ha Orbán valóban bátor ember, akkor mondja el az embereknek mi a terv az önkormányzatokkal, a nyugdíjakkal, a bérekkel, meddig akarunk még kelet felé mozgolódni – sorolta Molnár, hozzátéve: két nagy ellenfelük van: az apátia és a félelem. - El kell hitetni minden egyes barátunkkal, hogy van Magyarországon négy évente egy hely, ahol mindenki egyedül van, egy tollal, egy fehér papír előtt pedig új irányt szabhat a saját és Magyarország sorsának is. Ez a hely a szavazófülke – fogalmazott az ellenzéki politikus. Molnár Gyula bejelentette, hogy szerdától előkampányba kezdenek, amely a Kétszázezer kézfogás a kormányváltásért címet kapta.