ÁSZ;bíróság;Együtt;

2018-01-31 13:53:00

ÁSZ-büntetés - Értelmezhetetlen az indok, bíróságra megy az Együtt

Az Együtt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordul, és keresetet nyújt be az Állami Számvevőszéknek a párt ellenőrzésére vonatkozó legutóbbi jelentésével szemben. A dokumentumban többek közt azt kéri, hogy a bíróság semmisítse meg, illetve helyezze hatályon kívül a jelentés tiltott vagyoni támogatás elfogadására vonatkozó részeit - közölte Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje mai sajtótájékoztatóján.

A politikus kifejtette: teljességgel érthetetlen indokra hivatkozva büntette meg 19 millió forintra büntette az Együttet az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ állítása szerint a párt az irodáját a pártfinanszírozási törvénynek nem megfelelő módon bérli. Az Együtt azonban törvényesen bérel irodát, 2014 októbere óta változatlan jogi és pénzügyi konstrukcióban. Ráadásul az ÁSZ az Együttet elmarasztaló állításait semmilyen módon nem támasztotta alá, nem dokumentálta.

Alapvetően nincs jogorvoslatra lehetőség, de szakértőkkel való konzultáció után a párt mégis jelen szakaszban a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordul, ugyanis a közigazgatási perrendtartás január 1-jén hatályba lépett szabályai szerint azonnali jogvédelem iránti kérelemmel élhet. Az Együtt keresetet nyújt be az Állami Számvevőszéknek a párt ellenőrzésére vonatkozó legutóbbi jelentésével szemben, kéri hogy a bíróság semmisítse meg, illetve helyezze hatályon kívül a jelentés tiltott vagyoni támogatás elfogadására vonatkozó részeit, majd kötelezze az ÁSZ-t újabb eljárás lefolytatására.

Szigetvári Viktor szerint az Állami Számvevőszék a Fidesz pártállami módszereit kiszolgálva, jogtalan, adminisztratív eszközökkel próbálja ellehetetleníteni az Együtt bátor politizálását a 2018-as választások előtt. Az ÁSZ teljesen elfogadhatatlan, politikai indíttatású büntetése ellen minden eszközzel ellen kell állni, minden jogi utat meg kell keresni. Az Együtt nem működik együtt a hatóságokkal, nem működik együtt az inkasszó ügyében.