mérgezés;állatkínzás;természetkárosítás;parlagi sas;

2018-02-05 06:16:00

Ma eldőlhet a sasmérgezők sorsa

A Remény nevű parlagi sas pusztulását okozó feltételezett elkövetők természetkárosítás és állatkínzás, valamint méreggel való visszaélés miatt állnak ma bíróság elé. Az állatbarátok precedens értékű ítéletet várnak.

A Remény nevű parlagi sas még tojás korában került a természetvédők érdeklődésének középpontjába, amikor egy elhagyott fészekből mentették ki a tojást 2013-ban, ahonnan az a dévaványai Túzokmentő Állomás keltetőgépébe került. A szakemberek egy hevesi saspár fészkébe helyezték ki a fiókát, hogy madár szülőktől sajátíthassa el a saslét alapjait. Kirepülése előtt egy műholdas nyomkövető eszközt kapott, hogy adatokat szolgáltasson a fiatal sasok viselkedéséről.

Remény az ezt követő két és fél évben bejárta a Kárpát-medencét. 2015 elején azonban nem mozdult többé. Tetemét egy másik elpusztult parlagi sas és két rókatetem mellett találták meg Falco, az Magyar Madártani Egyesület méreg- és tetemkereső kutyája segítségével. A maradványok laboratóriumi vizsgálata egyértelművé tette, hogy az állatok elhullását mérgezés okozta. A rendőrség két gyanúsított ellen emelt vádat 2016 nyarán. E szerint Sz. Z. 54 éves kecskeméti, és Sz. J. 38 éves városföldi lakosok egy tiltott hatóanyagú, rendkívül mérgező növényvédőszert fecskendeztek tojásokba és dúvadgyérítés céljából helyezték ki csalikat, nem törődve annak természetvédelmi és humán egészségügyi kockázataival.

A parlagi sas fokozottan védett, természeti értéke tojásonként és példányonként egymillió forint.

Kérdés, vajon születik-e ma Kecskeméten precedens értékű ítélet az ügyben, mely visszatartó erő lenne a hasonló bűncselekmények elkövetőinek.