Bihari Tamás;

beruházások;uniós források;Inotai András;

2018-02-05 06:26:00

Inotai András: Nem lesz több esély 2018 után!

Magyarország nem áll a saját lábán – nyilatkozta egyebek mellett a Népszavának Inotai András közgazdász. Szerinte 2018. április 8. az utolsó alkalom, hogy leválható legyen a Fidesz-hatalom.

- Elégedetten hátradőlhetünk azután, hogy Orbán Viktortól megtudhattuk, már nem csak a lánya és veje, de az ország iis a saját lábára állt, nincs szükségünk külső forrásokra?

- Ezekből az állításokból az országra nézve semmi nem igaz. Az Európai Uniótól 2014-20. között összesen 23 milliárd eurót kapunk a kohéziós alapból. Ebben nincs benne az évi nagyjából 1 milliárd eurós mezőgazdasági támogatások összege és egyéb kisebb céltámogatások.

- A kormányfő gyakran azzal is érvel, hogy csak azt kapjuk vissza, amit befizetünk. Van ebben igazság?

- Legföljebb annyi, hogy Magyarország megközelítőleg annyit fizet be a közös kasszába, amennyit az agrárium támogatására kap. Azt a 23 milliárdot tehát nettó értékben kell számolni.

- A miniszterelnök kommunikációja szerint ebben az évben az összes uniós forrást be kell söpörni. Ez mennyire pörgetheti fel a gazdaságot?

- Szerintem ez megmarad a szavak szintjén, mert technikailag is lehetetlen amiről a miniszterelnök beszél. Nem világos, mi a valójában fontos: hogy azt a támogatást, ami beérkezik hatékonyan használjuk-e fel, vagy az, hogy az utolsó euróig mindent lehívjunk. Az utóbbi esetben pedig, hogy mire költöttük a pénzt, ne kérdezze senki.

- A tapasztalatok szerint hogyan használtuk fel ezt az irdatlan összeget?

- Az uniós forrásokból sajnos nagyon kevés fenntartható növekedést elősegítő-megalapozó beruházás valósult meg. Helyette a legkülönbözőbb, sokszor a kormánykommunikációban olcsón eladható célokat szolgáló, de a versenyképességgel köszönő viszonyt sem ápoló programok jutnak jelentős összegekhez. Mivel pedig az uniós támogatások jelentős része a magyar költségvetésen keresztül jut el a nyertesekhez, akkor levonhatjuk azt a következtetést is, hogy a magyar költségvetés 3 százalék alatti hiánya addig tartható, amíg uniós pénzek érkeznek.

- Mi történhet, ha elapadnak ezek a források?

- Akár össze is omolhat a költségvetés, vagy olyan mértékű megszorításokat kell végrehajtani, hogy az felérne azzal, mintha mindkét saját lábunkat amputálnák, amiken állítólag állunk. Félretéve az egyáltalán nem vicces hasonlatot: a magyar gazdaság alapvetően függ az uniós forrásoktól. Egyébként még csak nem is ez az egyetlen úgynevezett külső forrás, amire szükségünk van. Az elmúlt néhány évben hasonló nagyságrendű, közel 4 milliárd euró transzfer érkezett a külföldön dolgozó magyaroktól. Azzal számolni kell, hogy az uniós pénzek nem jönnek örökké. Az elmúlt 10 évben, elsősorban az uniós forrásoknak köszönhetően olyan páratlan modernizációs lehetősége volt az országnak, amit sikerült nem csak elszalasztani, de tudatosan és felelőtlenül tönkre is tenni. Ez a lehetőség pedig soha nem fog visszatérni.

- Nincs ebben felelőssége a szocialista kormányoknak is, hiszen 2007. óta már teljes jogú tagként kapcsolódhattunk be a 7 éves uniós pénzügyi ciklusba?

- A támogatások nagy részét már 2010. után használta fel az ország. Ez nem azt jelenti, hogy a korábbi kormányok feltétlenül jól költötték el ezt a pénzt, de a történelmi felelősség a Fidesz kormányok nyolc éves időszakát terheli.

- Mi történt a meghatározó pénzforrást képező kohéziós alapokkal?

- Ezek a források elsősorban a versenyképesség erősítését, a felzárkózást lettek volna hivatva támogatni. Nagyon kevés olyan uniós forrásból megvalósult beruházásról tudunk, ami a magyar vállalatok versenyképességét növelte. A pénz látható része jelentős részben presztízs beruházásokra ment el, mint a modern városok program, kerékpárutak, kilátótornyok alföldi településeken. Ezek lényegi vagy tartós gazdasági hasznot nem hoznak, viszont fenn kell tartani a létesítményeket. A fenntartási költségeket ugyanis már nem az unó fizeti, hanem a magyar adófizetők. Már most látszik, hogy rengeteg fenntarthatatlan beruházás jött létre, amire semmi szükség, csak a pénzt emészti. Ami ennél sokkal lényegesebb: az uniós támogatások legalább kétharmadából a politikai maffia gazdasági hátterét finanszírozták.

- Milyen csatornákon szivárognak el az uniós források?

- Erre legalább három módszert alkalmaz a rezsim. Az egyik, amit nagyon széles körben alkalmaznak, a túlszámlázás. Az unió korrupcióellenes szerve az OLAF számos ilyen ügyet tárt a magyar hatóságok elé, de a legritkább esetben van ennek érdemi következménye. Egy másik trükk, hogy a meghirdetett projektektől eltérő célokra használják fel a pénzt. Ezekben az esetekben sem siet a magyar kormányzat visszakérni a felhasznált összeget. A harmadik lenyúlási forma az unós forrásokra kiírt közbeszerzéseknél állandósult visszaélések. Ezeknél gyakori, hogy a Fidesz közeli indulók versenytársait mondvacsinált indokokkal kizárják, vagy eleve csak „megbízható” cégek indulnak. Már a közbeszerzések kiírásának módja is számos esetben megtámadható lenne. Ha került is pénz a vállalkozásokhoz, az csak versenykörnyezetben eredményezett volna hatékonyságnövekedést, de ma Magyarországon nem beszélhetünk normális piaci versenyről. Ez egy zárt, feudális struktúra, amely soha nem lesz képes ebből a mestersége burokból kilépni a nemzetközi piacra.

- Mire számíthatunk a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklusban?

- Pontos számokat még nem lehet tudni, csak annyit, hogy Nagy-Britannia kilépése évente mintegy 14 milliárd euróval csökkenti (csökkentené) az uniós büdzsét. Ez nagyjából az EU-költségvetés 10 százaléka. Mivel az uniós költségvetés törvényileg nem lehet deficites, vagy megfelelő szintre kell emelni a tagállami befizetéseket, vagy a kisebb összegű befizetések mellett ki kellene vetni valamilyen uniós adót. További lehetőség a kiadások csökkentése. Bármilyen megoldás lesz is, az biztosnak tűnik, hogy alapvetően megváltozik az unió költségvetési szerkezete. Sokkal nagyobb figyelem irányul a jövőorientált, technológiai, digitális fejlesztésekre, valamint az EU globális versenyképességének növelésére. Ez a kohéziós és a mezőgazdasági támogatások forrásait szűkítheti. Biztosan több jut a közös védelmi és biztonságpolitikára, illetve az EU globális pozíciójának erősítésére, amelynek a harmadik országoknak nyújtott segélyek is szerves részét képezik. Továbbá jelentősen csökkenhet az ingyen pénzek aránya, és előtérbe kerülnek a hosszú lejáratú hitelek. Arra is látni törekvéseket, hogy az Európai Bizottság erősítse meg az uniós források felhasználásának ellenőrzését, szankcionálási lehetőségekkel. Ráadásul, ha létrejön az eurózóna közös fiskális politikája, a monetáris unión kívül maradt tagországoknak még kevesebb fog jutni. Ez már nem a kétsebességű, de a kétszintű európai integrációt vetíti előre. Ez az euró-övezethez való csatlakozásra is ösztönözheti a kívül maradó tagországokat, de egyesek választhatják az önkéntes leszakadást is. Magyarország jelenleg ebbe az irányba tart.

- Milyen hatásokkal számolhatunk a szűkített források miatt, illetve pótolhatja –e a kieső forrásokat Kína, amire a kormányfő utalt?

- A magyar gazdaságnak alapvetően szüksége van külső forrásokra. Az uniós források és a külföldön dolgozó magyarok hazautalásai összességükben a GDP 6-7 százalékát teszik ki. Kína 3 000 milliárd dolláros valutatartaléka persze lehetővé tesz szinte bármekkora hitelfolyósítást. Pénz tehát elvileg lenne, a kérdés csak az, milyen áron. Itt nem csak az egyébként a nemzetközi kamatszintet esetenként jelentősen meghaladó kamatokra gondolok, hanem a politikai árra is.

- Ha már a hiteleknél tartunk, meddig folytatható az a gyakorlat, hogy az úgynevezett „nemzeti burzsoázia” az állami és a magyar magántulajdonú bankoktól számolatlanul kapja a milliárdokat?

- Ez nem lesz a végtelenségig tartható. Attól tartok, hogy vagy egy gazdasági válság idéz elő bankválságot, vagy egy bankválság vezethet gazdasági összeomláshoz. Elképesztő, hogy a NER-hez tartozó oligarchák olyan pénzintézetektől vesznek fel hatalmas összegeket saját projektjeikre, amelyekben szintén résztulajdonosok. Ez nemcsak erkölcstelen, de normális bankrendszerben törvénytelen is. Nem véletlen, hogy az ezekből a hitelekből megvalósuló beruházások nagy része az ingatlanpiacon valósul meg. Alig jut el a termelő szektorban dolgozó kis- és középvállalatokhoz. Ez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon az elmúlt években lényegi, a fenntartható versenyképességet erősítő, jelentős mértékű szakembert foglalkoztató, a gazdaságot dinamizálni képes új beruházás gyakorlatilag nem volt.

- Mi történhet, ha ezek a beruházások nem termelik ki még a törlesztőrészleteket sem és ezek az óriáshitelek agyonnyomják az állami, illetve magyar magán bankokat? Összeomolhat a rezsim?

- Mindenfajta összeomlás tragikus következményekkel járhat. A magyar tulajdonú bankcsődöket, illetve a bankok feltőkésítését nem külföldi, hanem magyar állampolgároknak kellene finanszírozniuk, ellentétben a 2008 utáni globális bankválság kezelésével. Egy megrázó válság emberi, gazdasági és intézményi költségei olyan nagyok lennének, amelyek a 21. század felgyorsult és tovább változó környezetében behozhatatlan hátrányt okoznának. Közös felelősségünk, hogy ezt megakadályozzuk. Óriási a tét a 2018-as választásokon, mert aki azt gondolja, hogy ha most nem, akkor majd 2022-ben lesz lehetőség a váltásra, alapvetően téved. Ránézve a világra, Európára és a magyar valóságra: nincs 2022!