Ferihegy;reptéri lopás;reptéri rakodók;

2018-02-12 06:16:00

Csomaglopás - Fejek hullhatnak Ferihegyen

Az elmúlt időszak csomaglopásai miatt ezentúl minden gép pakolását két rendőr felügyeli Ferihegyen. Elfogták szombaton azt a két férfit, akik Babos Tímea ékszereit tulajdonították el.

Amint arról lapunkban is beszámoltunk, január 19-én a budapesti dél-koreai nagykövetség hívta fel a figyelmet a Liszt Ferenc repülőtéren elharapódzott poggyászfosztogatásokra. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium emiatt soron kívüli hatósági ellenőrzést rendelt el a földi kiszolgálóknál. A vizsgálat meghirdetése óta is több csomagfosztogatás történt Ferihegyen: mások mellett Babos Tímea teniszbajnok bőröndjéből is loptak. A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozóknak feltűnt, hogy az indokoltnál több rakodó tartózkodott a repülőgép poggyászterében és a csomagok berakodását az egyik rakodómunkás indokolatlanul késleltette. Kiderült: a 25 éves vecsési M. Márk és a 22 éves monori E. Bence vált megalapozottan gyanúsítható a lopás elkövetésével. Házkutatást tartottak a két gyanúsítottnál, melynek során megtalálták az eltulajdonított parfümöt és ékszereket.

„Mi léptünk kapcsolatba Babos Tímeával a sajtóban megjelent hírek nyomán” – mondta az Indexnek Bráda Balázs, a reptéri rendőrség alezredese. Szerinte azonban szó sincs arról, hogy egy ismert személy elleni bűncselekmény kellett ahhoz, hogy a rendőrség érdemben fellépjen a repülőtéri lopásokkal szemben: bármilyen sértett jelzi, hogy a csomagját kirámolták, kivizsgálják az esetet. Az elmúlt években is indultak eljárások lopás miatt repülőtéren dolgozókkal szemben.

A csomagok a becsekkolástól a gép rakodóteréig kamerák előtt vannak, a gyenge pont a gép hasa Fotó: Népszava

A csomagok a becsekkolástól a gép rakodóteréig kamerák előtt vannak, a gyenge pont a gép hasa Fotó: Népszava

A csomagok a becsekkolásától a gép rakodóteréig kamerák előtt vannak. Ezen az úton sehol sem lehet hozzájuk férni, kivéve a gép hasát. Ott ugyanis többnyire nincs kamera. Az elszaporodott csomaglopások miatt a hét végétől minden egyes érkező vagy induló géphez két rendőrt küld a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, hogy felügyeljék a ki- és bepakolást.

A repülőtér munkatársai ugyanúgy átesnek minden ellenőrzésen, mint bármelyik utas, de a jelek azt mutatják, hogy a biztonsági vizsgálat meglehetősen elégtelen. Emlékezetes, hogy 2015 őszén Egyiptom felett felrobbantott orosz utasszállítónál is a földi személyzet egyik tagja is kellett ahhoz, hogy a bomba a gépre jusson – írja az Index.

A kirobbant botrány következtében úgy az egyenruhás állománynál, mint a reptéri illetékesek körében fejek hullhatnak és hamarosan jelentősen átszervezik Ferihegy biztonsági protokollját is.

Kockázat
A rendőrség hirtelen intézkedése azért is meglepő, mert „a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet” már 2015-ben bevezették. Az országos főkapitány pedig idén február 1-jén 0 órától június 30-án 24 óráig Magyarország teljes közigazgatási területére fokozott ellenőrzést rendelt el a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében. Azaz indokolás nélkül mindenkit igazoltathatnak, átvizsgálhatnak, autóját fölforgathatják. Csak a nemzetközi repülőterekre nem gondoltak. Márpedig ott, ahol egy csomagból titokban valamit ki lehet venni, oda bármit be is lehet csempészni, ami súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.