Új Egyenlőség-jel - A híd alatt alvásról

Anatole France bő száz éve úgy jellemezte a polgári társadalomban létező jogegyenlőséget, hogy a törvény szegénynek és gazdagnak egyaránt megtiltja a híd alatt alvást. Ezen a téren kétségkívül jelentős változások történtek. Azóta a polgári demokráciák jelentős részében a szegénynek és a gazdagnak egyaránt szabad lett a híd alatt aludnia. Ha ironizálni akarnánk, azt is mondhatnánk, hogy az utcára kivetett hajléktalan ember így tehet különbséget az ”illiberális” és a „liberális” demokrácia között: az előbbiben tilos, az utóbbiban megengedett a híd alatt alvás szabadsága.

Az elmúlt közel három évtizedben sok szó esett Magyarországon a hajléktalanságról, és kialakult egy lelkes, becsületes kör, amely enyhíteni igyekszik ezt a súlyos társadalmi tragédiát. A politikai viták szintjére azonban csak akkor került fel a téma, amikor a fideszes főpolgármester megpróbálta megtiltani az aluljárókban, frekventáltabb közterületeken való alvást a hajléktalanoknak. A liberális oldal heves jogelméleti vitákba kezdett, és demokratikus alapjognak nevezte azt, hogy mindenki ott tanyázzon le, ahol akar. Az igazán gazdag embert nem zavarja ez, ő luxusautón jár és magas kerítések mögött él. A hajléktalanokkal és életkörülményeikkel csak a metróhoz siető kisemberek, az aluljárón átcsoszogó nyugdíjas nénik, a kispénzű turisták találkoznak, és az ő hangjuk nem ér el magasra. Így mára Tarlós István főpolgármester is elnézőbb lett, az aluljárókban és az autós felüljárók alatti részeken ismét ott hálnak az emberek, ott hagyva a kövezeten ennek szükségszerű biológiai nyomait is. A hajléktalan fronton legalábbis helyreállt a liberális „jogegyenlőség”.

Ez a „jogegyenlőségi” vita többé-kevésbé sikeresen terelte el a figyelmet az 1990 után sokszorosára nőtt hazai hajléktalanság valódi okairól. Amikor megszűnt másfél millió munkahely Magyarországon, akkor ezzel együtt megszűntek a munkásszállások is, ahol addig sokan életszerűen laktak. A bérlakások privatizációja is rengeteg embert az utcára tett. A bírói joggyakorlat válás esetén a lakást szinte mindig a nőnek ítéli, a férfi oldja meg magának a lakhatást abból a pénzből, amit az elvált társtól kap. A nevelőintézetekből távozó fiatal felnőtteknek is maguknak kell otthont, vagy legalább fedelet keresniük maguknak.

Mindezek egyértelműen rendszerszerű okok, amelyek a magyarországi kapitalizmus természetéből erednek. Ezért egyformán hibás gyakorlat a hajléktalanokat és azokat hibáztatni, akik nem szívesen mennek át, netán félnek is átmenni egy alvó emberekkel és ürülékkel teli aluljárón. Egymás ellen uszításuk a hatalom gonosz játéka a rendszer áldozataival szemben.

Magyarország lakossága az elmúlt évtizedekben közel egymillióval csökkent, miközben, ha lassan is, de folyamatosan nőtt a lakásállomány. Csak Budapesten tavaly 107 ezer nem lakott (üres) lakást tartanak nyilván, amelyek nagyobbrészt magántulajdonban vannak. Ez a szám messze magasabb a hajléktalanok számánál. Egy rendszerszerű megoldáshoz a tulajdonhoz való jogot nem sértve a meglevő lakásállomány egy részét is hasznosítani lehetne. Sokan azért nem merik kiadni a lakásukat, mert a jelenlegi jogi gyakorlat szerint nagyon nehéz kitenni a nem fizető vagy renitens bérlőt. Ez a joggyakorlat névleg a lakót védi, de valójában megnehezíti a lakáshoz jutást és a mobilitást. A gazdagabb és szociálisan érzékeny helyhatóságok ezért új önkormányzati lakásokat igyekeznek építeni.

Pedig megoldás lehetne az is, ha az önkormányzatok maguk bérelnének lakásokat a saját területükön, teljes jogi garanciát adva a tulajdonosnak arra, hogy kívánsága esetén üresen és tisztán visszakapja a lakását. Az így bérelt lakásállományt az önkormányzat maga adná bérbe a rászorulóknak, kinek piaci, kinek szociális áron. A bérbe adott lakások számát egyébként az is növelné, ha eltörölnék a bérbe adás után járó adót, és egyben megkönnyítenék a renitens lakótól való megszabadulást. Az is elképzelhető, hogy az adókedvezményt csak azok kapják meg, akik az önkormányzat által javasolt személynek adják ki a lakásukat.

A születésszám csökkenése és a fiatalok elvándorlása miatt egyre több lakás válik hosszabb időre üressé, ami mind az egyén, mind a társadalom szempontjából nagy luxus. Mindenki számára az lenne a szerencsés megoldás, ha úgy sikerülne időlegesen hasznosítani ezeket a lakásokat, hogy a tulajdonosi jogbiztonság ne sérüljön.

Természetesen a hosszú évek óta az utcán élők számára gyakran a kulturált és biztonságos hajléktalan szálló lehet az első lépés a lakhatáshoz. De aki a családi otthonból vagy a nevelői hálózatból most kerülne az utcára, és még van munkahelye, azt megmentené a hajléktalanná válástól a szociálisan támogatott lakásbérlés.

A hidak és az aluljárók közlekedésre valók, a lakások pedig arra, hogy lakjanak bennük. Ezért nem a „rough sleeping”, a szabadban és közterületen való alvás szabadságát kell hirdetni, hanem a lakhatáshoz való hozzáférést kell emberi jogként elfogadni és biztosítani.

2018.02.13 07:03

Gyanús dolog miatt ürítették ki a ferihegyi 2/A terminált

Publikálás dátuma
2018.07.16 10:27

Fotó: AFP/ GEORG HOCHMUTH
A Népszava információi szerint egy utasnál talált "rendhagyó poggyász" miatt kiürítették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2/A terminálját.
A pontos okokról nem tudok nyilatkozni, az azonban igaz, elrendelték a terminál kiürítését – mondta lapunk megkeresésére Hardy Mihály, a Budapest Airport (BA) szóvivője, aki hozzátette, maga a kiürítés nem szokatlan, ugyanis bombariadók miatt többször is elrendelik. Hardy Mihály megjegyezte, ha súlyos esetről van szó, az ügyben a rendőrség ad majd ki tájékoztatást.
Úgy tudjuk, a lengyel légitársaság, a LOT Varsóba induló járatára akart felszállni egy utas, akinél gyanús csomagot találtak, s a biztonságiak emiatt rendelték el a 2/A terminál kiürítését. A BA honlapján a járattal kapcsolatban annyit írtak, hogy késik az indulása.
2018.07.16 10:27
Frissítve: 2018.07.16 10:27

Közösségi közlekedés

Villamos, autóbusz. Néha az az érzésem, hogy mi, magyarok nem tanultunk meg fel-és leszállni. Nem tanultuk meg, hogy amikor a jármű a megállóba ér, és kinyílnak az ajtók, akkor először leszállnak a leszállók, és csak ezt követően szállhatnak fel a felszállók. Illik lesegíteni az idősebbeket vagy a kisgyerekkel utazókat. 
Amikor végre felszálltunk, illik nem megállni az ajtóban, mert más felszállók is követnek bennünket. Illik nem méltóságteljesen felszállni, engedni kell, hogy közösségi érzésünk kiteljesedjék, hiszen - bármilyen zavaró is - mások is utaznak rajtunk kívül. Kerüljük, hogy mellettünk utazók nyakába hapcizzunk, de ha ez elkerülhetetlen, legalább kérjünk bocsánatot. Ne beszéljünk hangosan, kerüljük a telefonálást, ne szégyelljük időben jelezni leszállási készségünket. 
Ugyancsak nem tanultuk meg még a tisztességes sorbanállást, ami a kulturált közösségi magatartás egyik alapvető formációja. Londonban ha két potenciális felszálló várakozik a megállóban, az természetes, hogy sorban állnak, és szeretnek is sorban állni, hiszen ezzel kimutatják magas színvonalú közösségi szellemüket. A régi londoni buszok csak hét álló utast szállíthattak, és ha a megállóból több felszállót már nem vehettek fel, a kalauz elkiáltotta magát: ramp jam full, és aki ezek után felszállt, az csak magyar vagy lengyel lehet.
És hát természetesen az autózás, ami sok embernek feszültségforrás. Úgy véljük, hogy mindenki más rosszul vezet, udvariatlan, erőszakos és türelmetlen. De vajon bennünk nincs hiba? Alapvető követelmény, hogy ha férfi vezet, akkor női utasának kívülről kinyitja az ajtót és csak azután száll be a kormány mögé. Ha hibázunk, és ezzel kellemetlenséget okozunk másoknak, egy bocsánatkérő mozdulat vagy mosoly könnyen kioltja a feszültséget. Kiélezett helyzetekben fontos a szemkontaktus, hiszen ezzel megismerhetjük autóstársunk szándékait, ám a bizalmaskodást, átkiabálást kerülni kell. A klasszikus elmélet szerint a teherautó leszorítja a személyautót, a személyautó a kerékpárost, a kerékpáros lenyomja a gyalogost. Ráadásul az udvariatlan vagy illetlen viselkedés után egyszerűen továbbhajtunk, és már el is felejtjük, hogy valakinek elrontottuk a napját.
A járdán ugyan nincsenek közlekedési szabályok, ám jómodor és előzékenység itt is létezik. Keskeny járdán nem szerencsés hosszabb társalgást folytatni, aminthogy az is természetes, hogy előnyt adunk mozgáskorlátozottaknak, idős, nehezen járó gyalogosoknak vagy babakocsit toló szülőnek. Udvariatlanságnak számít egy kávéház teraszán társasággal ülő ismerősünkhöz kéretlenül csatlakozni. Ha gyerekeket látunk egyedül kóborolni, udvariasan, de bizonyos távolságtartással érdeklődjünk arról, segíthetünk-e hazatalálnia. Hasonló határozottságot és tapintatot kíván az az eset, amikor valaki a közelünkben rosszul lesz.
Bakuban láttam, hogy az autók dugó esetén gátlástalanul közlekednek a járdán, a gyalogosok pedig udvariasan félrehúzódnak.
Hát, ahány ház…
E hasábokon szerzőnk, az egykori diplomata illemtani sorozatát olvashatják
2018.07.16 10:19
Frissítve: 2018.07.16 10:19