A nagy idomár

Kétségtelen tény, Silvio Berlusconi olyan politikus, akire nem lehet nem felfigyelni. Összesen majdnem tíz évig irányította kormányfőként hazáját, bár inkább csak a bunga bunga partijaira emlékszik mindenki. A feledés homályába merül, hogy kis híján csődbe vitte hazáját, a törvényeket úgy alakította, hogy azzal tovább gyarapítsa amúgy is tekintélyes vagyonát, no és börtönbüntetésre ítélték korrupciós ügye miatt, amit aztán szociális munkával válthatott ki. Berlusconit, a „Lovagot” sok honfitársa kedvelte a féktelen stílusáért, a férfiak talán irigyelték is a nőügyei miatt.

Amikor 2011 novemberében leváltották, majd 2013-ban elítélték, azt gondolhattuk, bár kivételes érzéke van ahhoz, hogy a legreménytelenebb helyzetben is feltalálja magát, innen már nincs visszaút. Hogyne lenne! Tavaly szeptemberben ugyan betöltötte a 81. életévét, a szívével is voltak gondjai, de frissnek, üdének tűnik, hajbeültetésének és plasztikai műtéteinek köszönhetően jó pár évet letagadhatna. Bár miniszterelnökké nem választhatják, akkor sem, ha az általa irányított jobboldali koalíció abszolút többséget szerezne a március 4-i olasz parlamenti választáson, de királycsinálóvá válhat. A nagy idomár annyira visszaküzdötte magát a politika porondjára, hogy ma már ő az Európai Unió vezető személyiségeinek legnagyobb reménysége. Győztes hadvezérként fogadják Brüsszelben és más fővárosokban, mintha tőle függne az EU jövője. Látszólag Jean-Claude Juncker és a többiek nem emlékeznek arra, hogy az ő miniszterelnöksége alatt a populizmus fellegvára volt Olaszország. Manapság már azon sem lepődünk meg, hogy a Cavaliere a nők jogaiért is fellép.

Berlusconi új imázsához tartozik: nagy Európa-barátnak állítja be magát, s hogy bizonyítsa is ebbéli elkötelezettségét, Antonio Tajanit, az Európai Parlament elnökét javasolná kormányfőnek az abszolút többség megszerzése esetén. Más kérdés, hogy mit szólna ehhez a Berlusconi Forza Italiájával induló Északi Liga. A cél az európai politikában is szentesíti az eszközt. De ennyire?