Meseország - közország

Meseország már nem köztársaság, inkább közország.

Meseországban az érdek közérdek, a vélemény közvélemény, de köz a szolgálat, köz a munka, és köz a tudat is. Az akarat: közakarat, a jó: közjó, az utálat: közutálat, a röhej: közröhej, és az erkölcs: közerkölcs. A szemérem: közszemérem, de a szemérmetlenség már magánügy. A testület: köztestület, a szereplő: közszereplő, a szolga közszolga, a munkás: közmunkás és a média: közmédia. A művek: közművek, a vagyon: közvagyon, a pénz pedig közpénz. Meseországban az oktatás közoktatás, a nevelés köznevelés, az érzet közérzet. A gép közgép, a G pont közgépont. Meseország állapota: közállapot.

Meseországban az ember: közember, aki annyit ér, amennyije van. Köznyilatkozatilag. Ha pedig semmije nincs: semmiember. Meseország nagy többsége!

Meseországban a magánvagyon meglopása: közbűn. A közvagyon meglopása: félreértés. Ami értelmezendő és kimagyarázandó. Mivelhogy politikai uszítás és zsákmányszerzés. Nem bűn, hanem hiba, amit az elhallgatás takargathat. Köztestületileg.

Meseországban a közvéleményt a közszolgálati média szolgálja ki. Közpénzből. A közszolga a közhatalmat szolgálja ki, szintén közpénzből. Mindannyian központilag és közhatalmilag. Közszolgálati munka, de nem közmunka.

Meseországban a munka: közmunka, amit közmunkás végez. Akinek emiatt nincs ideje lopni. Amit egyébként nyilvánvalóan megtenne, ha nem volna éppen közmunkával kitöltve a közmunkaideje. Ezt az alapvetést a meseországi közszolgák ’kaparjkurta’ fejedelme nyilatkozta a közmédiában, egy köztestületi ülésen, a közvélemény legnagyobb megütközésére. Meseországban van ugyanis magántolvaj és van köztolvaj. Vannak kicsik és vannak nagyok. A magántolvajt, ha kicsi, megfogják és becsukják. Ha nagy, perbe fogják, ha tudják és elítélik, ha tudják, vagy felmentik.

Meseországban a köztolvajlást és a köztolvajt, ha kicsi, ha nagy, titkosítják. Közhatalmilag. Meseországban a köz meglopása - egy bizonyos szint felett – átalakul államérdekké, ami közérdek. Sőt nemzetbiztonsági érdekké, ami szintén közérdek.

Meseországban a magántolvajlásnak közbüntetés és közmegvetés jár. A köztolvajlásnak közfigyelem és közvédelem. Sőt közszolgálat és közbeszerzés!

Ez utóbbi az ún. ’great deal’ Meseországban. A közbeszerzés! Ami annyit jelent, hogy a köztolvajok meseországi fejedelme közlönyben közhatározza meg azt a közpályázót, aki a közpályázatot elnyerheti. Közpénzből! A közpénz az a fogalom Meseországban, ami fogalmilag értelmezhető, valóságosan azonban megfoghatatlan. Jellegénél fogva ugyanis oly átalakulásokra képes, amik a közemberek és a közérdeklődés számára állandó ipi-apacs bújócskákat jelentenek. Meseországban a közpénz ugyanis – mint az amőba alakja – jellegét készségesen változtatja: közpénz – magánpénz – közpénz körfolyamatban. Közhatalmilag!

2018.02.14 07:03

Focika

Magyar labdarúgás immár évtizedek óta nem létezik, van helyette focink vagy valami hasonlónk, ami nyomokban is egyre kevésbé emlékeztet arra, amit a világ más országaiban labdarúgásnak neveznek. Minden bizonnyal ezt ismerte fel a MOL is, amikor névadó szponzora lett a bajnoki címvédőnek, és a felek abban állapodtak meg, hogy a Videoton a jövőben Vidi néven szerepel az NB I-ben.
Ha arra gondolunk, hogy volt Székesfehérvárnak 1985-ben egy UEFA Kupa-döntős csapata Videoton néven, akkor a mostaniakra illik a Vidi elnevezés. Viszont nagy kár lenne megállni egy csapatnál, ugyanis a többiek sem érnek az elődök nyomába. Ezért nyugodtan lehet becézni (kicsinyíteni) a mezőny többi résztvevőjét is. Miért ne lehetne az FTC-ből Groupama Fradika, a Debrecenből Loki TEVA vagy a Puskásból Öcsi Akadémia? A Haladás lenne a Hali Swietelsky. Az Azerbajdzsánban látott Újpestre – és vezetőségére - is jobban illik az Újpestke elnevezés, ahogy a Honvéd is csupán Honvédka napjainkban.
Talán a közvélemény is elnézőbben fogadná a havonta több milliót kereső focisták (a labdarúgók elnevezés nem illik rájuk) csetlését-botlását Luxemburgtól Macedóniáig, ha a vezetéknevük helyett a becenevük jelenne meg a tudósításokban. Elnézőbbek lennének a szurkolók, ha az újpestiek bakizó kapusa Pajovic helyett Brankóként szerepelne a tudósításokban. Az azeri utazás lehetetlen körülményei – repülés kétszeri leszállással tankolás miatt, étlen-szomjan maradó csapat - kifakadó csapatkapitány szavait nem Litauszkitól, hanem Robitól idéznénk.
A fegyelmi határozat nem arról szólna, hogy a játékvezető sértegetése miatt marasztalnak el valakit, hanem Vikit (Kassai) érte méltánytalanság, vagy füstbombácskák miatt büntetne a szövetségecske fegyelmi bizottságocskája.
Komolytalan ez a becézgetés? Nem komolytalanabb annál, ami a magyar focikában zajlik.
2018.07.18 14:00
Frissítve: 2018.07.18 14:01

Holtponton

Amikor elkezdtem hazajárni a 60-as évek közepén, rokonaim, barátaim általában két kérdéssel fogadtak. Egy: na, mit gondoltok ott kint rólunk? Kettő: mondd, tulajdonképpen van valami különbség a két amerikai párt között?
Az első kérdésről már írtam néhány héttel ezelőtt, a másodikra ma sem könnyű válaszolni. Európai fejjel nehéz volt megérteni a két nagy párt, különösen a demokraták fegyelmezetlenségét és szervezetlenségét. Arculatuk más a déli államokban, mint északon, sok függ a vezető politikusaiktól, stb. Akkoriban, amikor New Yorkban éltem, néha a republikánusokra szavaztam, mert gazdasági kérdésekben meglehetősen konzervatív vagyok (nincs adósságom, az országnak se legyen), s kedveltem Nelson Rockefeller, a New York-i kormányzó és elnöki aspiráns erőteljesebb, szovjetellenes külpolitikáját.  
John F. Kennedy óta viszont mindig egyetértettem a demokratákkal a (számomra) meghatározó kérdésben: a szabadság kiterjesztését illetően. A külpolitika mellett a nők, majd a feketék egyenjogúsága számomra döntő szempont volt és maradt. Az egyetemi felvételi bizottságban, amelynek a 70-es években elnöke voltam, erőteljesen támogattam a különféle kvóták megszüntetését. Bár eleinte haboztam, de gyerekeim hamarosan meggyőztek a melegjogok kiterjesztésének szükségességéről is. Ennek ellenére 1972-ben nem tudtam a demokraták elnökjelöltjére szavazni, mert George McGovern véget akart vetni Amerika tradicionális külpolitikájának. „Come home, America!” ezt hirdette és ettől – finoman szólva – felfordult a gyomrom.
Megszoktam és kedveltem ezt a kétpártrendszert, különösen azt a politikai körülményt, hogy a többé-kevésbé középen álló többség számára az egyes államokban van választék. Azt is, hogy nem kellett a liberális New York Timest olvasni; ott volt a ragyogó (konzervatívabb) New York Herald Tribune. Ám a valaha Herald Tribunet kedvelő republikánusok Rockefeller-szárnya az évek során eltűnt, a párt déli, sőt északi része is jobboldali lett. 
Most két radikálisan különböző párt harcol egymás ellen. Aki nincs velünk, az ellenünk van, mondják egyre inkább mindkét oldalon. Az eredmény: politikai polarizáció és holtpont. A pozíciók is változnak, elsősorban a republikánusoké. Az elnök javaslatára pártja a kongresszusban akkora költségvetési deficitet szavazott meg az idén, amely sokszorosára növeli az ország adósságát. Ez már nem az a párt, amely évtizedeken át a költségvetési mérleg egyensúlyáért harcolt. A párt vezetői és támogatói egyaránt elvetették – akárcsak Orbán Viktor – évtizedes orosz-ellenességüket. A demokraták egy (kis) része pedig az ún. demokratikus szocializmussal flörtöl, ami a választási vereség biztosítéka.
Mivel a Trump párt elsodródott szélsőjobbra, és a demokraták nemigen tudják, hogy mit akarnak (kivéve Trump távozását), a két oldal között most mélyebb a szakadék, mint valaha. Az új, radikális republikánus párt mintha elfelejtette volna, hogy a sikerekben bővelkedő, gazdag, nyílt és befogadókész Amerikát egy középre húzó és gyakran együttműködő kétpártrendszer tette azzá, ami.
Aki nincs velünk, az ellenünk van, mondják egyre inkább mindkét oldalon
2018.07.18 13:58
Frissítve: 2018.07.18 13:59