ingatlanárak;agglomeráció;

2018-02-14 06:21:00

Csapdák - Kiköltözés után áremelkedés

Egyre növekszik az agglomerációs települések lakossága, miközben Budapest belső kerületeinek népességszáma stagnál, a külsőbb kerületeké pedig csökken. A jelenség mögött a drasztikus fővárosi lakásdrágulás áll – derül ki az Otthontérkép Csoport elemzéséből. A Budapest környéki települések közül Szigetszentmiklós és Érd a két legnépszerűbb település: itt 3, illetve 1,7 százalékkal nőtt a lakosok száma. A főváros II. kerületében ugyanakkor 0,1 százalékkal, a III. kerületben pedig 0,6 százalékkal csökkent a népességszám.

- Olyan mértékben felszöktek az árak Budapesten, hogy a lakásvásárlók kénytelenek kifelé húzódni, vállalva akár az ingázással járó kellemetlenségeket is – mutat rá a jelenség hátterére Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője. Megjegyezte: bár az ellátás a legtöbb agglomerációs településen jelentősen javult, az elővárosi közlekedés több ponton is akadozik. Az önkormányzatoktól rengeteg forrást elvont a kormány, így kétséges, hogy a szociális, egészségügyi és kulturális területet mennyire lesznek képesek fejleszteni.

A népességmozgást ráadásul követi az ingatlanok áremelkedése is. Az agglomerációban 2016 első negyedévétől 2017 második negyedévéig 18 százalékkal drágultak a lakások, majd ezután szűk egy év alatt további 30 százalékkal emelkedtek az árak, a külső kerületekben egy év alatt 47 százalékkal lettek drágábbak a lakások. A belső kerületek ingatlanárai ugyanakkor két év alatt „csak” 26 százalékkal emelkedtek. Ez utóbbi két adatot a külső kerületekben épülő lakóparkok nagy száma is magyarázza: hiszen az árakat többnyire az új építésű lakások nyomják föl.

Az ingatlanárak pedig nem állnak meg 2018-ban sem: a tavalyi 550 ezer forintos átlagos négyzetméterár után az idén már 620 ezer forintos négyzetméterárral kell számolni Budapesten, amely jövőre akár a 660 ezer forintra is emelkedhet – derül ki az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképéből. Ez azonban nem tartja vissza a vásárlókat: tavaly összesen 9100 új társasházi lakást adtak el a fővárosban. Túlkínálatról pedig úgy tűnik, még mindig nem lehet beszélni: az OTP Jelzálogbank adatbázisában ugyan jelenleg 72 bejelentett beruházás szerepel 14 ezer lakással, ám ezek nagy részét csak 2019 után adják át. Rögtön beköltözhető újlakásból viszont mindössze 280 érhető el Budapesten: ez pedig rekord alacsony szintet jelent, hiszen nyolc éve még 3800 ilyen lakás volt. Épülőfélben lévő lakások közül 4900-at lehet megvásárolni, a tervezőasztalról háromezret kínálnak. Az eredetileg meghirdetett átadási dátumhoz képest ugyanakkor egyre több a csúszás: a beruházások 80 százalékában fél év alatt legalább negyed évvel tolódik ki az átadások dátuma.