Szombathely;Tiborcz István;OLAF-jelentés;Elios Zrt.;Elios;

2018-02-14 19:57:00

Elios - Szombathelyen is beszállhat a milliárdos projektbe

Hiába az OLAF-jelentés, s ennek kapcsán az ügyészségi vizsgálat, úgy tűnik, még mindig akad olyan önkormányzat Magyarországon, mely hajlandó rábízni a közvilágítás-rekonstrukciót az Elios Zrt.-re. Legalábbis a szombathelyi képviselő-testület csütörtökön szavaz az idei költségvetés keretében egy hitelkonstrukcióról: a cirka másfél milliárdos projekt során a város nagy részén ledesre cserélnék a hagyományos lámpákat.

- Amikor tavaly márciusban úgy döntött a város, a helyi igényeknek megfelelően szükség van a közvilágítás cseréjére, még szó sem volt az Eliosról – mondta Nemény András, az MSZP megyei elnöke, a párt szombathelyi közgyűlési frakciójának vezetője. – A közbeszerzési eljárásban hivatalosan nem is cégek vesznek részt, hanem pénzintézetek, de úgy tudjuk, a nyertes bank vonná be az Eliost a lízingkonstrukcióba. Ezt mindenképpen szeretnénk megakadályozni, éppen ezért a közgyűlésen kezdeményezni fogjuk egy vizsgálóbizottság felállítását, mely ellenőrizné a közbeszerzési eljárást, emellett szeretnénk, ha a közgyűlés nem szavazná meg a projektet, ám erre kevés az esély, hiszen a költségvetés részeként kerül a képviselők elé.