Mecénások Klubja;MSZP;Fidesz;kampány;LMP;plakátok;óriásplakátok;Együtt;Odex Outdoor Expert Kft.;

2018-02-15 12:14:00

Megint csak Fidesz-plakátokat látunk majd, pedig ez választási kampány

Csak a Fidesznek lesz biztosan óriásplakátja a kampányidőszakban: az MSZP, a DK és az Együtt nem tud közterületen hirdetni, de így járhat az LMP is, írja a Magyar Nemzet.

Hogy az ellenzék számára nincsenek szabad plakáthelyek, már korábban kiderült: a pártok az elmúlt hónapokban azzal szembesültek, hogy a kampányidőszakra már szinte az összes felületet lefoglalták. Ugyanakkor a kormányközeli Odex Outdoor Expert Kft. számtalan plakáthelyet ajánlott fel számukra, csak hogy ezt azzal a kitétellel tette, hogy amennyiben nincs hely az előre megjelölt helyen, akkor a választókerületben máshol is kitehetik a hirdetéseket. Először a DK utasította el az ajánlatot, mondván, nem egyezkedik a Fidesszel.

A Magyar Nemzet megkeresésére most az MSZP és az Együtt is elmondta, nem kívánnak élni a visszás lehetőséggel. Az MSZP szerint az Odex ajánlata egyenesen egy ultimátum, amit biztosan nem fogadnak el.

Az Együtt részéről Szigetvéri Viktor kormányfőjelölt mondta el a lapnak, az összes piaci szereplő elutasította őket, a kormányközeli cég pedig „szakmailag értékelhetetlen” ajánlatot tett.

Az LMP még próbálkozik, de ők is már csak az Odexszel tudnak tárgyalni. Mint mondták, kétségesnek érzik az egyeztetések kimenetelét – így könnyen lehet, hogy a választások előtt végül tényleg csak Fideszes plakátokat láthatunk majd az utcán.