Elios - Az MSZP kikéri az érintett városok iratait

Publikálás dátuma
2018.02.15 14:02
Elios székház a Magyar utcában - Forrás: Google Street View
Fotó: /
Minden, az Elios-ügy által érintett önkormányzatnál kikéri az MSZP- Párbeszéd az ezzel kapcsolatos iratokat – mondta el csütörtökön a Legfőbb Ügyészség épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Gőgös Zoltán az MSZP elnökhelyettese.

E célból az MSZP- Párbeszéd az ország több pontján, így Zalaegerszegen, Szekszárdon, Hódmezővásárhelyen, Vácon, Hatvanba és Salgótarjánban sajtótájékoztatónk követelik, hogy ugyanúgy megkapja a párt a helyi önkormányzattól az Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődő, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által szervezett bűnözésnek nyilvánított uniós pályázati csalás helyi iratait, ahogy ez Szolnokon már megtörtént.

Gőgös Zoltán emlékeztetett arra, hogy három héttel ezelőtt Szolnokon Radócz Zoltán szocialista képviselő kikérte az Eliosszal kapcsolatos dokumentumokat és megkapta. Gőgös szerint ebből már kiderült, hogy csak Szolnokon nagyjából 800 millió forinttal károsította meg a lakosságot az a maffiaszerű szervezet, ami a miniszterelnökség családjáig ér. Ráadásul még rossz minőségű szolgáltatást is adtak a lakosságnak - tette hozzá Gőgös.

A képviselő elmondta: ahogy Szolnokon megkapták az iratokat, úgy várják, hogy , hogy az önkormányzatok másutt is adják ki az Elios-ügy helyi dokumentumait.

„Látjuk, hogy milyen szánalmasan próbálják az önkormányzatok ezt megakadályozni. Innen hívnánk fel az érintet jegyzők figyelmét, hogy hivatali visszaélést követ el az, aki megválasztott képviselőnek ezeket nem adják át ezeket az iratokat.”

Szerző
2018.02.15 14:02

Miniatúra: Horn Gyula, az igazi reformkádárista

Publikálás dátuma
2018.07.22 12:00

Fotó: Magyar Fotóarchívum/
„Fellépése úgy hatott az önmagát kereső MSZP vezetésére, mint a maorik felbukkanása a déli szigeten a nagytestű madarakra: váratlan és végzetes volt.”
1994-ben nyarán nagyobb legitimációval érkezett, mint Németh Miklós hat évvel korábban, és még koronát is viselt. (Balesetet szenvedett, s a fejére egy rögzítő szerkezetet erősítettek.) A választási hadjáratban rég nem hallott hangokat hozott vissza. Sok intellektuális szövegelés helyett egyszerű beszéd: ez a Gyula a mi emberünk. Ha tódított, elég egyszerűen tette, szakított a neoliberálisok által kedvelt válságkommunikációval, nem riogatta a népet a várható nehézségekkel. Ígért és ígért, hol keveset, hol sokat. Olcsó és biztos kenyeret, igazságot, s hogy végre szóba fognak állni az egyszerű emberekkel. Gazdaságpolitikai körökben ugyan felháborodás fogadta a „háromhatvanas” kenyeret, pedig az emberek szerették ígéretének hangulatát, és nem is voltak egészen ostobák, ismerték a környezetüket, lehetőségeiket. Természetesen a soha vissza nem térő Kádár-kor igézete meg az Antall-kormány bizonytalankodása hajtotta a rá szavazó milliókat, és még tartott a gyötrő transzformációs válság, amelyért elégtételt akartak venni a választók.

Hagyjuk a múltat!

Horn Gyula nagy utat futott be. Fiatalkori történeteit mellőzve említem meg, hogy korabeli külügyi szervezetekben dolgozott. Arrafelé is érlelődtek a változások, mindenekelőtt a nyugati nyitás, a szomszédságpolitikában a bátortalan kisebbségvédelem, a diplomáciai kapcsolatok felvétele olyan, korábban Moszkva ösztönzésére kitaszított országokkal, mint Izrael, Dél-Korea és halkabban Tajvan, Dél-Afrika. A párt (MSZMP) külügyi részlege alighanem úttörő szerepet játszott a NATO-hoz való közeledés kezdetben halovány, majd megerősödő gondolatában, amit – a korábbi évtizedek szovjet birodalmi kereteire gondolva - bízvást nevezhetnénk egy pompásan kidolgozott piruettnek a damaszkuszi úton. Az amerikai védernyő jobban tetszett, több támogatással kecsegtetett, és európai integrációnkat is elősegítette.
Már a Németh-kormány tagjaként is kedvelte a drámai fellépéseket. A kor gyakori nyilvános szereplésre szoktatta a politikusokat, ez majd őt is segíti a későbbi választási hadjárat során. Az MSZP óriási lehetőséget adott neki. Az 1990-es választások után gyorsan építkezett. Fellépése úgy hatott az önmagát kereső MSZP vezetésére, mint a maorik felbukkanása a déli szigeten a nagytestű madarakra: váratlan és végzetes volt. Néhányan az elején feladták, mint Pozsgay Imre és Németh Miklós - Nyers Rezső pedig a választások után szorult ki. Horn napja körül ekkor már számos fiatalabb hold keringett, közülük kerülnek ki majd a jövő vezetői, a pénzemberek, meg a nagyszájúak és a csirkefogók is. Mire 1994-ben a választási hadjárat megkezdődött, Horn Gyula nagy magabiztossággal kezelte fellépéseit, az ellene irányuló támadásokat, ideértve a pufajkás történeteket is. Hagyjuk a múltat! - mutatott a kormányzás feladataira, dolgozzunk végre. Az 1994-es győzelem után többségét megfejelte a szabad demokratákkal. Vajon az SZDSZ helyesen cselekedett-e, amikor Hornnal koalícióra lépett, és fordítva: tényleg kellett-e a kormányzáshoz az SZDSZ? Az SZDSZ-nek nehéz lehetett majdnem győzni négy évvel korábban, majd ellenzékbe szorulni, és most újra arra gondolni, hogy ismét négy év fenyeget a kemény ellenzéki székeken. Sokuknak időben jött Horn koalíciós ajánlata, akinek a szabad demokrata többlet szavazóerőnél fontosabb volt a mozgástér növekedése a hajdani ellenzék keblére ölelése révén. Hallani azt is, hogy a koalíció kezdte ásni az SZDSZ sírgödrét, emiatt engedett soraiban a mohóságnak. Az biztos, hogy az MSZP csak félig profitált a demokratikus ellenzék beépítésével, mert a koalíció saját belső feszültségeit fokozta. Ahogy telt az idő, a két párt úgy kezdte egymást egyre hevesebben utálni.

Sikeres konszolidáció

A kormányzás első hetei válságtól válságkezelésig tartottak. Horn rendíthetetlen konzervatív baloldaliként idegenkedett a megszorításoktól, a gazdasági reformoktól, hiszen azok előbb fokozták a választói kiszolgáltatottságot, először a költségvetés állt talpra, s csak utána jött a választóknak szétosztható eredmény. Viszolygását fokozta, hogy a saját nyelven beszélő szabad demokraták és értelmiségi holdudvaruk önmagukat tartották iránytűnek. A költségvetés kiadási oldalának megkurtítását Békesi László, a pénzügyminiszter és pártbéli ellenlábasa is szorgalmazta, holott más volt a választási ígéret. Hát nem ő képviseli a szenvedő és mentésre vágyó kisembereket, nem ő hozza a mentőhajót a rendszerváltás hajótöröttjeinek? És talán Békesinek nem is a restrikciót szorgalmazó véleménye számított, hanem kemény kritikája az MSZP-n belül, ezt pedig Horn a maga hatalmának megkérdőjelezéseként fogta fel.
Ha utálta is a válságkommunikációt, a válságtól nem tudott megszabadulni. A gazdasági konszolidációt nagyjából ott folytathatta, ahol Németh Miklós abbahagyta. Sürgetett az idő is: már nagyjából egy éve nem történt semmi, a helyzet viszont romlott. 1995-ben aztán leváltotta Békesit, kinevezte Bokros Lajost, kapta vele Surányi Györgyöt, meg a Bokros-csomagot. Felkérésük merész és hatásos lépés volt, ők pedig tették, amit kell. Gyors és sikeres konszolidáció következett. A siker, amely a két szakember tagadhatatlan gazdaságpolitikai bravúrja, más kérdést is felvet. Ha néhány, bár fájdalmas húzással ilyen gyorsan lehetett konszolidálni a gazdaságot, vajon mi gátolja a politikát abban, hogy korábban, és másutt is eltökélten lépjen?
A Bokros-program kezelése közben láthatóvá váltak Horn képességei és korlátai. A gazdaság a finanszírozás és a növekedés szempontjából képviselhető útra került, most már csak a választókat kellett meggyőzni arról, hogy végül ők lesznek a nyertesek. A valóság kínjai dacára biztatóak voltak az esélyek, hiszen ott volt Horn Gyula, a mi Gyulánk. A pénzügyi alapok látványosan javultak, újabb reformgondolatok kerültek elő. Csakhogy akkor Bokrosból kibújt karcos személyisége, stabilizációs célszerszámból a gazdaságpolitikát tematizáló vezető akart lenni. Horn elképzeléseitől mi sem állt távolabb. Bokros emlékezetes találkozót bonyolított le a diákokkal. Azt találta mondani, hogy a bevezetendő 2000 forintos tandíj kevesebb, mint a diákok cigarettaköltsége; nos, az agitáció végtelenül célszerűtlen módját választotta. A diákok megsértődtek, távoztában le is zsidózták. Horn Gyula mintha erre az alkalomra várt volna. Bokros már elvégezte a munkát, de utána is túl hangos és követelőző volt Horn számára, reformokat sürgetett, és elvette tőle a napot. Bokros éppen aktuális lemondását elfogadta, majd kinevezte Medgyessy Pétert pénzügyminiszternek.

A reformkádárista

Műsorváltozás. Az új darabban Bokros keménykezű, neoliberális inkvizítor szerepében lépett fel, míg Horn a bölcs királyt játszotta. A Fidesz-kommunikáció számára a Bokros-csomag maga volt a karácsonyi ajándék. A nyilvánvaló és gyors gazdasági siker gyümölcsét később már ők használták, ráadásként a neoliberális restrikció névadó ördöge fel volt tálalva.
Horn igazi reformkádárista. Több lejárt szavatosságú tabun átlépett, ennyiben reformista. A sürgető reformokat, s különösen az azokat képviselő értelmiségi figurákat nem kedvelte: ennyiben kádárista. De szemben Kádár János vagy Grósz Károly utolsó kormányzati pillanataival: ő végül időben lépett, amikor 1995-ben Bokros képében beengedte a neoliberális rókát a költségvetési elosztás tyúkóljába. Bokros felkérésével bizonyítékát adta annak, hogy érzékeli a válság méreteit. A politikai ösztön vezette, amikor nem sokkal később, a hasznos erőszaktevőt, Bokrost elcsapta, és önmagát visszahelyezte népe szeretetébe, hogy 1998-as választási vereségével rövidesen ismét csalódást okozzon.
Mindezt sokan a két forduló közötti eseményekkel, Orbán ügyességével magyarázzák, amivel Torgyán doktort nászba vitte. Csakhogy fénytelen utolsó hónapjaival Horn maga is hozzájárult a vereséghez, elbízta magát, nem működött a veszélyérzete, talán lebecsülte Orbánt. Nem sok választási propagandát engedett. Mintha egy ciklus alatt sikerült volna keménykezű reformkapitányból öreg Kádárrá válnia, aki azért nem foglalkozik az ügyekkel, mert azok maguktól is megoldódnak. Brahiból vagy arroganciából újra elővette a Bős-nagymarosi vízerőmű ügyét. Nem a gátról van szó, szakmailag az vagy jó, vagy sem, hanem a rendszerváltás egyik szimbólumáról, egy máig tabusított mémről, amelyről egyszerűbb nem beszélni, mint belebukni. Ezt nyilván ő is tudta, és mégis.
Horn Gyula felnőtt szerepéhez, a vízerőmű szigorú kivétel. Amennyire lehetett, szakított azzal a szocialista párti szokással, hogy munkásabb megoldás helyett könnyű, de instabil kompromisszumokat keressen. Alkotmányos fricska, lehetetlen őt a demokrácia kereteiben értelmezni, ez volt akkor jobbközépen a vélemény róla, ez azonban butaság. Dehogy nem lehet. Kissé talán durván faragott figura, de mai szemmel nézve hatékony vezető, újabb kori pártjának történetében eddig a legjobb harctéri vezető. Nehéz róla úgy megemlékezni, hogy utódairól ne szóljunk, akiknek soha többet nem sikerült hozzá hasonló erőt koncentrálni, és akiknek érdeklődése végzetesen megcsappant a választók iránt. Történetének felelevenítésével a magyar sors fanyar gyümölcseit kóstoljuk.
(Az írás egy várhatóan szeptemberben, a Joshua Könyvek kiadónál megjelenő kötet kéziratának rövidített, szerkesztett alfejezete.)
2018.07.22 12:00
Frissítve: 2018.07.22 12:00

„Megpróbálnak végképp kiéheztetni” – útban van a Politikatörténeti Intézet

Publikálás dátuma
2018.07.21 18:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Földes György igazgató szerint a hatalom régóta hadjáratot folytat a baloldali műhely ellen.
„Tudományos intézetként, egyedülálló levéltárként és könyvtárként, baloldali szellemi műhelyként működünk. A kormány régóta hadjáratot folytat ellenünk” – nyilatkozta lapunknak Földes György, a Politikatörténeti Intézet (PTI) ügyvezető igazgatója. „Most éppen bűnbaknak akarnak megtenni. Pedig a legkevésbé sem a mi hibánk, hogy a Kúria egyelőre nem tud beköltözni abba az épületbe, amelynek egy részét évtizedek óta jogszerűen használjuk” – tette hozzá. A Kossuth tér és az Alkotmány utca találkozásánál, az Országházzal szemben álló hajdani Igazságügyi Palotáról van szó, amely az 1970-es évektől egészen a közelmúltig a Néprajzi Múzeumnak is otthont adott. Az egykori Párttörténeti Intézet jogutódjaként a PTI egy 1990-es megállapodás révén kapta meg további használatra az épületrészt. A megváltozott jogszabályokhoz igazodva 1996-ban új szerződést írtak alá. A máig érvényben lévő szerződés szerint a PTI térítésmentesen használhatja az ingatlant. Földes György tájékoztatása szerint az épületrész három szintje több mint 5000 négyzetmétert tesz ki. A kormány a legfelsőbb bírósági fórumnak, a Kúriának szánja az épületet. A Néprajzi Múzeumot a Liget Projekt keretében a Városligetbe telepítik, a PTI helyzete azonban évek óta rendezetlen. A kormánypárti Magyar Idők a minap azt írta, hogy az intézetnek „év végéig el kellene hagynia” az ingatlant, a Kúria különben Esztergomban kaphat új székhelyet.
„A kezdetektől, 2012 óta azt mondjuk, hogy megfelelő ellentételezés esetén, jogaink és az érdekeink tiszteletben tartása mellett hajlandók vagyunk elköltözni” – hangsúlyozta Földes György. A megfelelő ellentételezés anyagiakat és/vagy ingatlant jelent. A vitából bírósági per lett. A megegyezés érdekében a PTI tavaly hozzájárult ahhoz, hogy felfüggesszék az eljárást, amit aztán a kormány, pontosabban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezdeményezésére mégis folytattak. A Fővárosi Ítélőtábla néhány hete jogerős döntésében megerősítette, hogy az intézet jogszerűen használja az épületrészt – közölte Földes. A Magyar Idők cikke szerint különleges felülvizsgálati eljárásban a Kúria elé kerülhet az ügy, tehát ahhoz a fórumhoz, amely így saját székházának sorsáról hoz döntést. Felvetésünket, hogy a kormány netán a „baráti sajtó” közreműködésével akar nyomást gyakorolni a Kúriára, Földes György nem szerette volna kommentálni. Azt a beállítást azonban, hogy a PTI „bárminek is az akadálya lenne”, mindenképpen hamisnak tartja. Az intézet régóta nem kap költségvetési támogatást, és más forrásokból is kevés bevétel érkezik. A munkatársak száma a minimálisra csökkent. „Egyértelmű, hogy a kormány megpróbál végképp kiéheztetni minket” – jelentette ki Földes György. A használati jog értékét illetően a PTI ügyvezető igazgatója nem akart találgatásokba bocsátkozni. Bár tudomása szerint a kormány készített értékbecslést, ennek tartalmát ő nem ismeri. A megnyugtató az lenne – jegyezte meg –, ha az értékbecslést független szakértők végeznék el. Földes György szerint az egészen biztos, hogy az ellentételezésként megállapított összeg, vagy a csereingatlan értéke a töredéke lesz annak a sok tízmilliárdos kiadásnak, amit a kormány a Néprajzi Múzeum áthelyezésére, a Kúria költöztetésére, az Alkotmány utcai épület felújítására fordít.
2018.07.21 18:00
Frissítve: 2018.07.21 18:46