Heti TV;etető;

2018-02-17 08:05:00

Sebes György: Új hangok, régi ismerősökkel

Mennyi ember és mennyi férfi! Kultikussá vált mondat. Ez volt Honthy Hanna belépője a színpadra. Na persze csak azután, hogy elült a dübörgő tapsvihar, amely megjelenésének szólt. A mondatot egy alig több mint két éve működő tévé juttatta eszembe. Valahányszor odakapcsoltam ugyanis, általában régi kollégákat, barátokat, vagy csak egyszerűen tévéseket fedezhettem fel. Honthy Hanna - egyébként utánozhatatlan - stílusában: mennyi ember és mennyi ismerős!

A Heti Tv-ről van szó, amelyet tulajdonosa - és mindenese -, Breuer Péter zsidó közösségi csatornának nevez. És büszkén mondja, hogy nem csupán Magyarországon, hanem egész Európában ez az első ilyen tévé. Hozzáteszi még, a világot zsidó szemüvegen át nézi, de azért objektíven és mindentől - emberektől, pártoktól, csoportoktól - függetlenül. A szlogenje pedig az, hogy "zsidókról nem csak zsidóknak". Nem érdekli a nézettség, bár úgy véli, egyre nagyobb a közönségük. Ez annak is köszönhető, hogy két szolgáltató már országosan láthatóvá tette, egy pedig az egész fővárosban. Az Antenna Hungária révén pedig lényegében a világon mindenütt fogható. Breuer olyan embereknek kínál egész napos, jobbára beszélgetésekre épülő műsort, akik szeretnének önálló véleményt alkotni. A Heti Tv - munkatársai és programjai által - ebben segít mindenkinek.

Egy tévét azonban mégis csak az minősít, kik és milyen műsorokkal igyekeznek a képernyő elé vonzani a nézőket. A tulajdonos pedig - nagyon helyesen - úgy gondolta, hogy a rutin, a tapasztalat, az évtizedek alatt megszerzett szakmai tudás mindennél előbbre való. A műsorkészítők nagy részének megvan ez a pótolhatatlan előnye. Ezért találkozhatunk régi ismerősökkel szinte minden nap. Breuer Péter a reggeli élő politikai magazint, a Pirkadatot tekinti az adó slágerének. Abban maga is részt vesz - elég szokatlan hangot hozva a magyar televíziózásba. Őszintén, tabuk nélkül beszélget, valóban a nézőket képviseli: mindent megkérdez, ami érdekelheti a közönséget, mégpedig nyíltan és egyenesen. A műsorvezetést időnként megosztja lapunk két munkatársával, Gulyás Erikával és a már nyugdíjas Fazekas Ágnessel. Ők sokszor bebizonyították, mennyire értik ezt a szakmát, tudnak lényegre törően kérdezni. Gulyás Erikának van egy másik - önálló - műsora is, a Heti Körjárat, amelyben a hétköznapokat is érintő közéleti témákat jár körbe. Ugyancsak több adásban látható a szintén régi rádiós és tévés Rangos Katalin, valamint Bánó András.

Rangos heti rendszerességgel foglalkozik az egészségüggyel, egy másik műsorában pedig politikusokkal és gazdasági szakemberekkel beszéli meg a legaktuálisabb ügyeket. A legérdekesebb mégis Libazsír című félórás csevegő programja. Már a cím is magyarázatot igényel. Néhány évig ugyanis a Klubrádióban hétköznap esténként Szabad sáv című műsorral jelentkezett, amelyben négyhetente pénteken Libazsúr volt. Két, ugyancsak nagyágyúnak számító kolléganőjével, Szegvári Katalinnal és Krizsó Szilviával fecsegtek egy órán át mindenféle érdekességről. Miután Rangosnak távoznia kellett abból a rádióból (is), bekapcsolódott a Heti Tv készítésébe, s kicsit átalakítva átvitte a képernyőre az ötletet. Krizsó már nincs velük - egyszer volt vendég -, viszont Rangos és Szegvári lubickol a lehetőségben. Érdekes és ismert vendégeket hívnak, hogy megbeszéljék, ami éppen eszükbe jut. Persze felkészülnek, de ez a spontaneitás és hogy úgy csevegnek, mintha otthon ülnének, nagyon jót tesz a programnak. Még az első adások egyikében Katona Andreával töltöttek el fél órát úgy, hogy a néző nem tudta levenni a szemét a képernyőről, szinte átélte az izgalmakat. Ő ugyanis az a hölgy, akit a bíróság kétszer elítélt, míg végül a Kúria felmentette, mert nem hagyta annyiban, hogy a kocsijából két motoros ellopta a táskáját. Utánuk eredt, ám a tolvajok felborultak - nem a nő ütötte el őket -, és egyikük meghalt. Az adásból azt is megtudtuk, hogyan alakult Katona Andrea élete az eset előtt és után, s ebből mindenki megérthette, honnan merítette egyáltalán a bátorságot az üldözésre. Rangos és Szegvári, akik mindig sokat beszélnek, ebben a műsorban azt is megmutatták, mennyire drámai lehet a döbbent hallgatás.

Bánó András ugyancsak vezető arca lett a Heti Tv-nek. Nem is érdemtelenül. Készít egy kulturális műsort, egyet a műkincsekről, s van egy Kvartett című programja is, amelyben négy vendéggel beszél aktuális témákról. Ez sem előzmények nélküli. Ment egy hasonló műsora az ATV-ben - ahol éveken át a Híradó főszerkesztője volt -, majd szintén kényszerű távozása után más címmel és formában itt feltámasztotta. A legérdekesebb mégis az a heti adása, amelyben a média sokszor látott, mégsem eléggé ismert személyiségeit mutatja be. Minthogy rendesen felkészül alanyaiból, sok érdekeset tudhattunk meg - többek között - Horvát Jánosról, Szilágyi Jánosról, Wisinger Istvánról, vagy éppen Frei Tamásról.

Breuer Péter arra is büszke, hogy a Heti Tv nagyon korszerű, 21. századi technikai berendezésekkel készül, pedig olyan kevesen állítják elő a műsorokat, hogy az szinte csodaszámba megy. Ez viszont az elkészült produkciókon nem látszik. Aki érdekes és mindig aktuális beszélgetéseket akar látni - a nap lényegében bármely szakában -, nyugodtan odakapcsolhat. Ha pedig lemarad valamiről, a YouTube-on az adások után röviddel már megnézheti. És ismerőseink garanciát jelentenek rá, hogy érdemes.