korrupció;Legfőbb Ügyészség;nyomozás;Kósa Lajos;Polt Péter;Tócó-Pece Üzletviteli Tanácsadó Kft.;

2018-02-17 06:05:00

Kósa Lajos is érinthetetlen

Nem hajlandó nyomozni az ügyészség Kósa Lajos tárca nélküli miniszter felesége gyanúsan alacsony áron vett cége körül. A Polt Péter vezette Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) elutasította ugyanis Hadházy Ákos (LMP) az ügyben hivatali vesztegetés gyanújával tett feljelentését.

Mint arról beszámoltunk, Kósa Lajos felesége tavaly májusban feltűnően alacsony áron, mindössze 6 millió forintért vette meg a Tócó-Pece Kft.-t, úgy, hogy közben a cég eszközállománya korábban még 140 millió forintra rúgott. Kósa ezt azzal magyarázta lapunknak, hogy a cég az eladás előtt hirtelen eladósodott, ám erről azóta sem mutatott be semmiféle bizonyítékot a miniszter. Ami korrupciógyanússá tette az eljárást az az, hogy a céget Kósa régi fegyvertársa, az iskolaszövetkezeti szektor egyik fő lobbistája, Fiák István ügyvéd adta el Kósa feleségének, úgy, hogy mind az ügylet előtt, mind utána Kósa jó pár - Fiák és üzleti köre számára fontos törvényt kezdeményezett. Így a volt debreceni polgármester éppen a Tócó-Pece tulajdonosváltása után nem sokkal nyújtotta be a diákszövetkezetek mintájára induló nyugdíjas szövetkezetekről szóló törvényt.

Az ügyészség nyomozást elutasító levele szerint azonban mindez önmagában még nem bűncselekmény, így „nyomozás elrendelésére sincs törvényes alap”. Más szóval a Polt vezette ügyészség lényegében azt várná el a feljelentő Hadházytól, hogy az LMP-s képviselő saját szakállára nyomozzon az ügyben, szerezzen büntetőjogilag értékelhető bizonyítékot és a közpénzen fizetett ügyészség csak ez után lenne hajlandó érdemben foglalkozni az üggyel.

A Polt-féle szervezet eddigi működését nézve az is kérdés, hogy mit tekint az ügyészség ilyen bizonyítéknak? Korábban a trafikcsalásnál Hadházy Ákos hangfelvételt is készített arról, ahogy a szekszárdi fideszesek a híveiknek osztogatták a trafikokat, ám az ügyészség akkori – sokadik – nyomozást elutasító levele szerint önmagában a hangfelvételből és a trafikpályázat kimeneteléből sem következett, hogy a szekszárdi fideszes képviselők ténylegesen visszaéltek volna a befolyásukkal.

Az ügyészség levele ezúttal is leszögezi: döntésükkel szemben panasznak nincs helye.

Cikkünk megjelenése után Hadházy Ákos jelezte, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség  (KNYF) a hivatali vesztegetés elfogadása gyanújával beadott feljelentését ugyan elutasította, ám ő költségvetési csalás ügyében is feljelentést tett. Hadházy Ákos feljelentése szerint ugyanis felmerülhetett az is, hogy a Tócó-Pece Kft. valójában piaci áron kelt el, ám a szerződésbe mégsem a tényleges vételárat írták be, hanem csak a cég névértékét, a hatmillió forintot. Ha így történt, úgy a céget megvásárló a valós és a szerződésben feltüntetett vételár különbségéből adódó jövedelme után nem fizette be a személyi jövedelemadót. Az ügyészség a mostani határozatában ezt a lehetőséget nem tudta kizárni, így a képviselő költségvetési csalás ügyében tett feljelentését áttette a Debreceni Járási és  Nyomozó Ügyészséghez.