Generációs satuba szorult Orbán

Generációs satuba szorult Orbán Viktor. Sem az idősek, sem a fiatalok többsége nem kér belőle. A Publicus Intézet úgy találta, hogy a hatvan év felettiek 50 százaléka búcsúztatná az Orbán-rezsimet, azaz a szociális transzferekkel nem sikerült megvásárolni az időseket. Ennél jóval nagyobb a rendszer elutasítottsága a 18-29 éves korosztályban, e csoport tagjainak 80 százaléka nem kér a jelenlegi kormányból. A rendszer mázlija, hogy a fiatalok körében a legkisebb a szavazási hajlandóság – alig 57 százalékuk ígér választási részvételt a Vasárnapi Hírekben közölt adatok szerint.

Soha nem volt még ilyen képlékeny a helyzet az utóbbi három évtizedben: ötven nappal a választások előtt még nem tudni, miképp épülnek ki a frontvonalak. Nem csoda, ha az emberek - pillanatnyi benyomásoknak engedve – ellentmondó válaszokat adnak lényegében azonos tartalmú kérdésekre. Hiszen csak az biztos, hogy a Fidesz már beásta magát és várja április 8-át. Amit Orbán Viktor szerint 2,2 millió vokssal meg lehet nyerni. Senki ne tévesen, ez nem azt jelenti, hogy a miniszterelnök alig 50-55 százalékos részvétellel számol (mintegy 8,2 millió választópolgár van). A kormányfő azzal kalkulál, hogy a baloldal töredezettsége miatt a voksok megoszlanak (és sok százezer el is veszik), illetve a független jelöltek miatt sok töredékszavazat megy a kukába, és nem az ellenzéki pártok listáját erősíti. Azaz a kormányfői képlet mintegy 5,2 milliós részvételnél még működik. És mégis a függetlenek jelentik Orbán rémálmát, ugyanis ők képesek csúcsra járatni a mozgósítást és az urnákhoz csábítani a kritikus tömeget.

Három a baj

Ami elvileg adott, hiszen az emberek több mint 70 százaléka ígéri biztosra, hogy választ – ezt mérte Vasárnapi Hírek megbízásából a Publicus Intézet. Ez mintegy 5,8 millió ember. Igaz, a szavazni vágyó sokaság mintegy 300-400 ezer fővel csökkent, ám durva baj csak akkor van, ha ez az arány 66 százalék alá esik. A szavazási kedv lanyhulását három dolog indokolhatja. Az egyik, hogy a kormány egyre pörgeti a migráns-, Soros-, Brüsszel-propagandát – ami ugyan arra nem elég, hogy pluszvoksokat hozzon, arra viszont igen, hogy elbizonytalanítson és otthon tartson szavazókat. A másik tényező, hogy a választások közeledtével tisztul a kép, és sok ember (például a bizonytalanok között), aki eddig lebegtette részvételét, úgy döntött, hogy nem megy. A harmadik ok pedig az, hogy az ellenzék továbbra sem képes egységes ajánlatot tenni. Például a DK lekollaboránsozza az LMP-t, majd hirtelen közli, hogy hajlandó visszaléptetni jelöltjét abban a Pest megyei választókerületben, ahol Szél Bernadett indul, hajlandó visszaléptetni jelöltjét. Illetve miközben a Tiborcz-Olaf-ügy dübörgött, az MSZP azzal került be a hírekbe, hogy Gyöngyösön a legesélyesebb jelöltje visszalépett különböző kavarások miatt.

Rázárnak a pártokra

És az ellenzéki torzsalkodás roppant káros – ugyanis azt leginkább a címerfigurák sínylik meg. Egy kampányarc népszerűsége ugyanis azt mutatja, mennyire tekintik az illetőt a regnáló miniszterelnök kihívójának – illetve mennyire hisznek kormányzóképességében. Márpedig a pártok közötti huzavona épp ezeket a meggyőződéseket rombolja, és amortizálja a népszerűséget. Nem véletlen, hogy az összes ellenzéki politikus népszerűsége kopott egy leheletnyit (lásd: keretes táblázatunkat). Orbán Viktoré pedig emelkedett – és ez az első ellentmondás – ugyanis kormányzóképességét azok is elismerik, akik nem szívesen szavaznának rá. (A Fidesz ugyanis sikerrel építette azt a toposzt, miszerint lehet, hogy most nem jó, de a kormánypárt bukása után még rosszabb lesz.)

A második ellentmondás pedig az, hogy miközben a személyek népszerűsége halványodott, a demokratikus ellenzék pártjaié izmosodott (lásd: ábránkat). Az MSZP, az LMP és a DK egyaránt 1 százalékponttal növelte népszerűségét. Ezzel pedig a szocialista párt – álltja a Publicus Intézet – visszavette a legerősebb ellenzéki párt címet, legyen szó a teljes lakosságról vagy a biztos pártválasztókról. Ezzel párhuzamosan a kicsik megrogytak: az Együtt mérhetetlenné vált, és a Momentum sem hasít, egyedül a Kétfarkú Kutya „maradt állva”. A jelenség magyarázata annyi, hogy a választás közeledtével – amikor tétje van a pártpreferenciának – a balos szavazók rázárnak azokra a formációkra, akik vélhetően eséllyel kerülnek be a parlamentbe, azaz a rájuk adott voks nem vész el. A rázárás egyebekben azt is jelenti, hogy a bizonytalanok közül egyre többen vállalják meggyőződésüket: így miközben a három érzékelhető méretű ellenzéki párt gyarapodott, a pártot eddig nem választók tábora 3 százalékkal csökkent. (Az Együtt helyzetét egyébként nemcsak az „általános mozgások” nehezítik, hanem az is, hogy elnöke, Juhász Péter válik, és kiszivárogtak a bírósághoz benyújtott papírok, rendkívül durva állításokkal.)

Nem kérnek Orbánból

Mindenesetre a választók 51 százaléka jobb szeretné, ha nem az Orbán-kormány újrázna. Egyedül a Fidesz hívek 96 százaléka szeretné, ha a jelenlegi rezsim folytatná. A második „legmegengedőbb csoport” az LMP támogatóié – itt 12 százalék örülne, újabb 4 orbáni évnek. És persze itt vannak a bizonytalanok – akik 18 százaléka megint pajzsra emelné a kormányfőt, 49 százalékuk viszont nem kér belőlük, 33 százalékuk pedig nem tudja, vagy nem mondja. Márpedig a bizonytalanok jelentik az aranytartalékot. Ugyanis számos választókerületi mérésből az derül ki, hogy a Fidesz elérte maximumát (nem véletlenül emlegette Orbán a 2,2 millió emberét), azaz a bizonytalanokat az ellenzéki pártok fordíthatják át.