Németország;Moszkva;

2018-02-18 10:56:00

Lazítani lehetne a Moszkva elleni szankciókat Berlin szerint

Lazítani lehetne az Oroszországgal szemben az ukrajnai beavatkozása miatt bevezetett szankciók rendszerén, ha sikerülne megállapodni a kelet-ukrajnai ENSZ-békefenntartásban – mondta szombaton a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián Sigmar Gabriel német külügyminiszter.

Eddig az egységes európai álláspont az volt, hogy a szankciók mindaddig érvényben maradnak, amíg nem teljesülnek maradéktalanul a válság politikai rendezését célzó minszki megállapodások. Gabriel viszont most azt mondta: irreális lenne elvárni a megállapodások százszázalékos teljesítését a büntető intézkedések enyhítése előtt.

Jan Stoltenberg NATO-főtitkár viszont pesszimistán nyilatkozott egy esetleges ukrajnai ENSZ-békefenntartó misszióról. Azt mondta, hogy ahhoz "nagyobb előrehaladást kell elérni a minszki megállapodás megvalósításában".

A 2014-ben Oroszország, Ukrajna és a két kelet-ukrajnai szakadár megye által aláírt megállapodás ellenére sem sikerült beszüntetni a harcokat a térségben.

Münchenben eközben lemondták a "normandiai formátumban" – vagyis Franciaország, Németország, Oroszország és Ukrajna részvételével – a nemzetközi biztonságpolitikai fórummal egy időben az ukrajnai kérdésről tervezett különtanácskozást. A négyoldalú találkozó helyett több kétoldalú tárgyalást tartanak.