előadás;Jurányi Ház;A politikusok lelki világa;

2018-02-19 06:46:00

Miniszterelnök a szaunában

Fanyar, de a felületen mozgó látleletet kapunk a politikusok lelki világáról a Jurányiban.

A politikus kifejezés mára szitokszóvá vált. Legalábbis bizonyos helyeken. Ezzel a felütéssel kezdődik a Jurányiban a Politikusok lelki világa című produkció, melynek a műfaját az alkotók közéleti kabaréként határozták meg. Ez a téma főleg közeledve a választásokhoz igencsak csábító. Az első jelenetben a kisfiú közli, hogy ő bizony már nem pásztor, hanem politikus szeretne lenni, de a szülők nagyon durván reagálnak, még a papucsot is hozzávágják szegény gyerekhez. Az előadás akár itt be is fejeződhetne, hiszen kiderül, mi is az általános vélemény a politikusokról. Hazudnak, „az agyuk helyén sötét lyuk tátong”, és sorolhatnánk. A Vinnai András, Litkai Gergely és Znajkay Zsófia által írt szkeccsek sorozata azonban tovább megy, olykor szellemesek is a jelenetek, a bátrabb, vadabb hangvételtől sem riadnak meg, a probléma mégis az, hogy valamitől nem tudnak igazán átütőek lenni.

Az tényleg szórakoztató, amikor arra keresik egy tréningen a választ, hogy a politikusok miként kerüljék el a kellemetlen kérdéseket. Az is erős, amikor a miniszterelnök vérszívó vámpírként megjelenik a szaunában. De mielőtt mindent elárulnánk, inkább arról érdemes egy kicsit beszélni, hogy egy közéleti kabaréban kell-e vagy lehet-e aktualizálni. Fel kell-e ismerni bizonyos személyeket, vagy erre egyáltalán nincs szükség. Az előadás létrehozói látszik, törekedtek arra, hogy teljesen elkerüljék az aktualizálást, azt, hogy az egyes jeleneteket látva konkrét személy jusson eszünkbe. Csakhogy így kissé súlytalanná, tét nélkülivé, túl elméletivé válik az egész. Megmarad, hol jobban, máskor kevésbé sikerült helyzetgyakorlatoknak. Gondoljunk csak Hofi Gézára, aki a rendszerváltás előtt és után is bevállalta konkrét helyzetek és személyek parodizálását, de tette úgy, hogy közben igazi egyszemélyes színházat csinált. Itt sem a színészeken múlik, a rendezést felvállaló és az előadásban játszó Bánki Gergelyen és a többieken: Hay Annán, Egger Gézán és Szabó Zoltánon. Ők megtesznek mindent, jól hozzák az egyes karaktereket.

Az előadásban kivetítenek egy filmrészletet, melyben egy politikusba egy nyolc éves gyerek lelkét ültetik. A politikus azonban mit sem változik ettől, ugyanúgy füllent, csak nem érez ettől lelkifurdallást, de ezután szereti a pónilovakat.

Infó: A politikusok lelki világa

Rendező: Bánki Gergely

DEKK Színház – FÜGE Produkció, Jurányi Ház