Országgyűlés;távollét;Orbán;

2018-02-20 06:07:00

Orbán megint kirepült a Parlamentből

Újra a miniszterelnök nélkül ülésezett a parlament, pedig az MSZP, a Jobbik és az LMP is kérdezte volna Orbán Viktort. Három hete, amikor a rendkívüli ülésen arra vártak válaszokat a kormányfőtől, hogy miért fogadtak be titokban 1300 menekültet, miért telepítettek le 20 ezer gazdasági bevándorlót, miért engedtek be orosz bűnözőket az országba és miért üzleteltek tisztázatlan hátterű Naffákkal, Pharaonokkal, akkor Orbán Bécsben tartózkodott. Most Szófiában tárgyalt. Tóth Bertalan MSZP frakcióvezető - aki a pártjából egyedül jelent meg az ülésen, mivel képviselőtársai ajánlásokat gyűjtöttek – azt mondta: az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botránya az Elios-ügy, amelyben a miniszterelnök családja is érintett.

A Jobbik képviselője, Szilágyi György szerint bűnszövetségben elkövetett cselekmény az Elios közvilágítási programja, Orbáné egy „maffiakormány”, a miniszterelnök gyáván bujdokol, míg a fideszesek falaznak neki, a közmédia pedig hallgat. Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint is fordulópont a Tiborcz-ügy. Az ellenzéki politikus felidézte az elmúlt évek parlamenti üléseit: "ha azt kérdeztem Orbántól, mit szól ahhoz, hogy a kormányzása alatt duplájára nőtt a kivándorlás az országban, azt válaszolja: Soros. Ha azt kérdezem, miért nincsenek kréták az iskolában szintén így reagál."

Habár Orbán nem tette tiszteletét a parlamentben, fideszes beosztottjai megidézték a szellemét. Dömötör Csaba a propagandaminisztérium államtitkára például a szocialista Tóth Bertalannak azt üzente, hogy Karácsony Gergely az MSZP csődgondnoka. Kövér László házelnök sem okozott meglepetést, amikor közölte: az LMP miniszterelnök-jelöltje szerinte egy óvodás képességeit is alulmúlja.

Utcára kerülhetnek a gyermekes családok
Leszavazta hétfőn az Országgyűlés fideszes többségű házbizottsága, hogy gyorsított eljárásban tárgyalják A Város Mindenkié (AVM) csoport törvénymódosító javaslatát, amely megakadályozná a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatását. Az AVM szerint a döntésnek súlyos következményei lesznek, hiszen a moratórium lejártakor (május 1-től) ezrek válnak azonnal kilakoltathatóvá.
A törvénymódosítással egyrészt azt szerették volna mihamarabb elérni, hogy a települési önkormányzatok kötelezettsége legyen megfelelő együttes elhelyezést biztosítani a kilakoltatás által fenyegetett vagy lakhatásukat elvesztett, helyi kötődésű gyermekes családoknak. A módosító továbbá – az önkormányzati bérlakások és a lakáshiteles ügyek esetében – már a lakáskiürítés bírósági elrendelését is megtiltaná abban az esetben, ha az gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásához vezetne. J.D.

- A jogállami díszletek még megvannak, egyébként színjáték az egész – értékelt lapunknak Szentpéteri Nagy Richárd. A politológus szerint Orbánék 2010 és 14 között, amikor megvolt a kétharmaduk, rengeteg közjogi torvényt hoztak, hatalmas munkát végzett a parlament: gombnyomogatásban. Mióta nincs kétharmad, sok a trükközés. Szentpéteri Nagy példának az érvénytelen kvótanépszavazás utáni alkotmánymódosítást hozta, amikor a parlamentben sem tudták átnyomni a javaslatot, de az Alkotmánybírósággal elfogadtatták azt.

Orbán a légmentes határvédelemről
Az EU ne az elosztást, hanem a határvédelmet helyezze a gondolkodása középpontjába, s nincs értelme addig szétosztásról beszélni, amíg nem garantáljuk a külső határok légmentes védelmét – ezt mondta tegnap Szófiában Orbán Viktor. Az erről szóló javaslat - melyet átadott a bolgár miniszterelnöknek is - egyik pontja, hogy minden schengeni tagállamnak teljesítenie kell határvédelmi kötelezettségét, ha pedig erre nem képes vagy nem hajlandó, akkor „egy országgal beljebb kell helyezni" ezt a védelmi vonalat, oda, ahol van szándék és képesség a migránsok feltartóztatására.