hal;Halfesztivál;

2018-02-21 06:50:00

Haltepertő és friss osztriga

Több mint száz hazai és nemzetközi halétellel várják a látogatókat március 2-4. között a VI. Halfesztiválon Budapesten a Műcsarnok melletti parkolóban. A rendezvényen minden halból készül, még a kolbász és a tepertő is. Lesz óriásbogrács, óriásharcsa sütés, harcsa szalonna füstölés és még megannyi különlegesség Európa legnagyobb Halfesztiválján.

A cél: a halfogyasztás ösztönzése, hiszen Magyarországon éves átlagban a halfogyasztás a 6 kilogrammot is csak úgy éri el, hogy a horgászok által kifogott halakat is veleszámítják. A szomszédos Ausztriában 12, Japánban 60 kilogramm az éves átlagos hal fogyasztás.

A tegnapi sajtótájékoztatón egyebek mellett az is elhangzott, kevesen tudják, hogy a hazai vizekben 84 halfaj él, de közülük talán csak féltucatot ismernek a legtöbben. Az import halakkal együtt, mintegy 60 halfajból válogathatnak a hazai fogyasztók.

Németh József, a Magyar Gasztronómiai Szövetség szakembere elmondta, a rántott, vagy sült hallal szemben a főzött hal esetében - péládul a halászlében - zsírszegény, a hús értékeit jobban megőrző ételt ehetünk. Hozzétette: az egészséges táplálkozás elengedhetetlen része, hogy legalább hetente egyszer halat fogyasszunk.

A különlegességek kedvelői osztrigát is kóstolhatnak. Megfelelő körülmények között 12 napig is életben marad, de sósvízes medencében egy hónapig is eltartható - említette lapunknak Szabó Péter halgasztronómiai szakértő. Az osztriga életkortól, tenyészhelytől, fajtától függően a 4-5 dekástól a 15 dekás méretűig terjed. Ennek a kagylófélének a húsában jelentős a cinktartalom, ami a hal húsban található telítetlen zsírsavak - omega 3, 6, 9 mellett - ugyancsak fontos ásványi eleme az emberi szervezetnek.

A rendezvénnyel szeretnék a látogatókat ráébreszteni a Duna természeti értékeire (halállomány, árterek, természetes ökológia) és vizeink tisztaságának védelmére is.