Orbán-kormány;uniós pénzek;

2018-02-27 06:22:00

Rohamtempóban költi a kormány az uniós pénzeket

Az Európai Unió a 2014-2020-as gazdasági ciklusában Magyarország 8923 milliárd forintnyi uniós támogatást költhet el fejlesztési célokra. A pályázatok többségét 2016-tól kezdve hirdették meg. Már ebben az évben az egész ciklusra érvényes források felére győztest is hirdetett Magyarország. A Miniszterelnökség a G7 internetes portál kérdésére közölte, hogy azóta már 96 százaléknál járunk, vagyis 8595 milliárd forintot kötöttek le a nyertes pályázók. A tárca azzal magyarázta a rohanást, hogy rossz tapasztalatokat gyűjtöttek az előző, 2007-2013-as ciklusban, amikor is, állítják, annyira beszorultak a pénzek és elmaradásban voltak a projektek, hogy a 2010-es kormányváltás után „azonnali intézkedések meghozatalára volt szükség a forrásvesztés elkerülése érdekében”.

Furcsa, hogy más uniós tagállamok nem tartják valós veszélynek a forrásvesztést, és lassabban, időben sokkal kiegyensúlyozottabban használják fel a támogatásokat, derül ki a G7 régiós körképéből.

Arról, hogy az uniós pénzek erőltetett ütemű lehívása milyen károkat okoz a gazdaságnak, a kormány első kézből értesülhetett az egy évvel ezelőtti a KPMG-GKI tanulmányból. A kabinet által megrendelt elemzés arra jutott, hogy az előző hétéves ciklus forrásait a magyar állam nem hatékonyan költötte el. A tanulmány legfontosabb megállapításai szerint az uniós támogatások nélkül csökkent volna a GDP, a beáramlott 14 ezer milliárd forint támogatás ellenére a magyar gazdaság versenyképessége romlott, a munkaerő elvándorolt, az uniós források nélkül a gazdaság lényegében összeomlott volna.