Hegyi Iván: Kenny vágja

Sok mindent lehetett gondolni 1962 kora telén és tavaszán, csak azt nem: szovjet dal lesz előbb a brit, majd az amerikai slágerlista második helyezettje. Hogy mást ne mondjunk, Nyikita Hruscsov 1961-ben adott utasítást a berlini fal felépítésére, és az Egyesült Államok akkoriban szakította meg diplomáciai kapcsolatait Castro kommunista Kubájával, majd rendelt el kereskedelmi embargót a karibi állammal szemben. Ennek nyomán tört ki a rakétaválság, miután kiderült: a Szovjetunió titokban rakétabázisokat telepített az Egyesült Államokhoz veszedelmesen közeli országba. John Fitzgerald Kennedy, a hatvanhárom őszén meggyilkolt amerikai elnök közölte: minden Kubából induló rakétatámadás esetén a „szövetségbe forrt szabad köztársaságok” hazájára mér válaszcsapást.

Az essexi Kenny Ball ebben az időben dolgozta fel Vaszilij Szolovjov-Szedoj dalát, a Moszkva-parti estéket. Azok a naplementék eredetileg leningrádiak voltak, mint maga a szerző is, de a művelődési minisztérium illetékesei azt kérték az 1957 nyarán a szovjet fővárosban rendezett Világifjúsági Találkozó előtt, hogy a szöveg módosuljon „moszkvaira”. Mihail Matuszovszkij költő, aki a sorokat jegyezte, nem vitatkozott, a megváltozott alkotás pedig első díjat nyert a százharminc ország fiataljait megmozgató VIT dalversenyén, sőt a tíz éve, 2008 februárjában elhunyt Vlagyimir Trosin színművész tolmácsolásában a leghíresebb orosz melódiák közé került. Nálunk – a hasító orosznyelv-oktatás ellenére – nehéz lett volna az eredeti szöveggel („nye szlüsni v szadu dázse sorahi”) sikerre vinni, ezért Németh Lehel négyszámos kislemezén Kalmár Tibor és S. Nagy István átiratában jelent meg a szám, azonos oldalon az Egyedül a tóparton című slágerrel. „Nem lesz soha szebb, drágább, színesebb, / mint a moszkvai fesztivál” – lehelte a mikrofonba a táncdaléneklés korabeli első számú hazai sztárja. Majd Kapuvári Béla ültette át magyarra a szerzemény szövegét: „Nyár volt, alkonyat, lenn a Moszkva-part, / ó, de szép volt, de tündérszép.”

Kenny Ball felvételén nem volt szöveg, azaz a brit trombitás és együttese („and his Jazzmen”) instrumentális nótával aratott olyan időben, amikor az Egyesült Királyságban Cliff Richard pre-beatzenés The Young Ones-a, az Államokban pedig Chubby Checker The Twistje vitte a prímet. A zenekarvezető tudhatott valamit, mert 1963-ban – angol létére – a dzsessz szülőhazája, New Orleans díszpolgárává avatták. Addigra már – Black Eyes címmel – feldolgozta az Ocsi csornie című dalt is, amelyet egy olasz származású brit muzsikus komponált a 19. századi költő, Jevgenyij Grebinka versére. Adalgiso Ferraris az 1900-as évek elején a cári udvar zongoristája volt, s ott találkozott az annak idején szintén Szentpéterváron élő irodalmár 1843-ban kiadott költeményével.

Ball a Fekete szemekkel nem lett olyan népszerű, mint a Moszkva-parti estékkel, viszont jó érzékkel nyúlt Richard Rodgers és Oscar Hammerstein dalához, a March of Siamese Childrenhez, amely A király és én című musicalben hangzott fel először. (E szerzőpárosnak – meg természetesen Gerry Marsdennek és a Pacemakersnek – köszönhető a rock-, valamint a futballtörténet legemblematikusabb számainak egyike, a szintén egy Rodgers–Hammerstein műből, a Molnár Ferenc Liliomjának musicalváltozatából átvett You'll Never Walk Alone.) A dixielandes induló a brit lista negyedik helyére kapaszkodott, miközben Szolovjov-Szedoj sem maradt „árva” Magyarországon. A Moszkva-parti estékkel nálunk is annyira befutott, hogy a Harsányi énekegyüttes, amelynek három tagja közül Antalffy Albertből és Várhelyi Endréből operaénekes lett, műsorára tűzte a szovjet szerző másik dalát: „Dirmegve, dörmögve, / de jó a medve kedve!” Album ebből nem jelent meg, mint az angolszász világban Midnight in Moscow címmel, a zeneszerző nálunk csak a kislemezt dedikálhatta a maga módján.

Ha aláírt valamit, nemegyszer stílszerűen azt használta a Vaszilij Szedoj helyett: Fá-szi-lá Szi-dó...