Körösi Ivett;
Kuba;éhségsztrájk;Guillermo Farinas;
2018-03-06 06:31:00
- Nem titok, hogy fiatalon hitt a kubai forradalomban és a kommunizmusban. Mikor kezdtek kétségei támadni?
- Hosszú folyamat volt. Kamaszkoromban katonai iskolába jártam, s az első sokk akkor ért, amikor életemben először elhagytam a szülővárosomat, Santa Clarát, és 1980-ban Havannába utaztam. Akkor zajlott a Marieli válság, amikor kubaiak tömegei kértek menedéket a perui követségen, majd 125 ezren menekültek el az országból. Először tettem fel magamnak a kérdést: miért akarnak ennyien elmenni Kubából? Addig azt hittem, hogy tökéletesen működik az ország. Aztán Angolába küldtek, és ott személyesen láthattam, hogy a kubai kommunista erők milyen kegyetlenek. Ekkor újabb kétségeim támadtak. Végül a Szovjetunióba küldtek, amit akkoriban a paradicsomként festettek le nekünk. Tambovban állomásoztam, ami egy kommunistaellenes régió volt, gyakoriak voltak a lázongások. Láttam, ahogy katonák nőket erőszakoltak meg, fiatalokkal végeztek. Ott lettem antikommunista, de katonaként nem mertem megosztani senkivel a nézeteimet. Szerencsére gyakorlatozás közben balesetet szenvedtem, hazaküldtek és leszereltek. Végül 1989-ben, Arnaldo Ochoa kivégzésekor „szakítottam” hivatalosan a kubai kormánnyal, azóta tart a nyílt szembenállás.
- Milyen az élet ellenzékiként Kubában?
- Ami engem illet, a hatóságok eleinte azt akarták, hogy spicli legyek, de amikor látták, hogy ez nem fog menni, kezdődött a fizikai agresszió, a kínzások és a verések, ahányszor csak letartóztattak valami miatt. Akkoriban azt akarták kiprovokálni, hogy emigráljak. De nem mentem, úgyhogy hosszabb időszakokra börtönbe csuktak, köztörvényes bűnözők közé. A katonai múltamnak hála túléltem a börtönt. Mióta az Európai Unió 2010-ben nekem ítélte a Szaharov-díjat, a kormány stratégiát váltott, és kommunikációs háborút folytat. Megpróbálják hitelteleníteni a személyemet, az éhségsztrájkjaimat. A bántalmazást azonban már kerülik, még akkor is, amikor őrizetbe vesznek. De az ellenzékiek többségének más sors jut. Az Asszonyok Fehérben tagjait hetente megverik. Jelenleg 146 politikai fogoly van börtönben.
- Tart még az éhségsztrájkokat?
- Ha a kormány okot ad rá, akkor nem fogok habozni, és ismét éhségsztrájkba kezdek. Kész vagyok éhen halni.
- De ha meghal, hogyan szolgálja az ügyet, amire feltette az életét?
- Ha ez bekövetkezne, az olyan foltot ejtene a kubai rezsim imidzsén, amelyet sosem tudnának helyrehozni. De rajtam kívül is sokan vannak, akik keményen dolgoznak az ellenzék soraiban. Mi mind Isten kezében vagyunk.
- Mit gondol, a közeljövőben lesz változás? Fidel Castro 2016-ban meghalt, Raúl Castro pedig ígéretet tett, hogy idén távozik az elnöki székből.
- Nagyon érdekes időszakot élünk most Kubában. Sokan azt hiszik, azért, mert Fidel Castro meghalt. De nem értek ezzel egyet. Azért egyedi a mostani helyzet, mert 60 éve most először nem szívesen látják a kubaiakat az Egyesült Államokban. Az elmúlt évtizedekben a kubai kormány a társadalmi robbanásokat megelőzendő az USA-t használta szelepként, oda menekülhettek, akiknek elegük volt a rendszerből. De amióta Barack Obama véget vetett az ezt lehetővé tevő „száraz láb-nedves láb” politikának, a kubaiaknak már nem olyan könnyű legálisan letelepedni Amerikában. A washingtoni adminisztráció intézkedései miatt pedig a marielihez hasonló tömeges migráció egyenesen ellenséges cselekedetnek minősülne. Ennek eredményeképp Kuba most olyan, mint egy kukta. Egyre nagyobb a nyomás, és egyszer csak bekövetkezik a robbanás. Ha a rezsim fő politikai-gazdasági szövetségese, Venezuela teljesen összeomlik, Kubában is leáll majd a gazdaság, fennakadások lesznek a közlekedésben, az áramellátásban. Ekkor bekövetkezik egy társadalmi robbanás.
- Meglehet, de a kubai emberek jó ideje elfordultak a politikától, fásultan figyelik, hogy mi történik. Nehéz elképzelni, amit most elmondott. A többség nem azon fáradozik, hogy megdöntse a rezsimet, hanem azért küzd, hogy a jobb élet reményében elmenjen az országból.
- Ez igaz, de most már nincs nagyon hova menni. Guyanába, Trinidad és Tobagóba, meg néhány más országba lehet már csak könnyen utazni egy kubai állampolgárnak. Szerintem még idén ezek a lehetőségek is bezárulnak. S amikor nem lesz hova menni, az emberek majd követelni fogják a jogaikat, s a kormány kénytelen lesz tárgyalni. Van egy másik forgatókönyv, amit még el tudok képzelni: minél inkább teret nyernek Kubában a privát vállalkozások, a magánzóknak annál nagyobb politikai hatalmuk lesz. S ekkor a társadalom elindulhat az átmenet irányába. Ha bekövetkezik a gazdasági átmenet, akkor azt egy politikai követheti.
- Mit gondol, mikor indulhat el Kubában egy demokratikus rendszerváltás?
- Szerintem három-hét éven belül. Több olyan esemény is zajlik jelenleg, amelyek ezt vetítik előre. A történelmi vezetői generáció lassan kihal Kubában, minden héten meghal egy-két legendás figura. Aztán ott vannak a venezuelai események. Illetve, ha megnézzük, egész Latin-Amerikában visszaszorult a baloldal. A geopolitikai történések hatással vannak a totalitárius kubai rezsimre. Bárcsak megérném a demokráciát, még ha a börtönből is. 60 éve élünk diktatúrában. Már maguk a vezetők sem hisznek ebben az egészben.
*Az interjú a genfi emberi jogi csúcson készült.