Választás 2018;hajléktalan;migráns;Pintér Sándor;Tuzson Bence;

2018-03-06 11:18:00

Sem a belügyminiszter sem az államtitkár nem követi Orbán példáját

Hiába emelt rá Orbán Viktor személyesen a Soros-tétre, a kormánytagok szolidabb szlogenekkel támadnak, és nem szapulják egyfolytában az amerikai üzletembert.

Csak írásban kérdezhettek két kormánytagot egy dunakeszi fórum résztvevői  A legtöbb kérdés a migrációval volt kapcsolatos, ám a résztvevők hiába adták fel a labdát, csalódniuk kellett. Ugyanis szó sem volt grillezett skorpió elfogyasztásáról, Soros Györgyről, az őt megállító Stop Sorosról, a „Soros zsebében lévő” ellenzékről vagy éppen az új első számú közellenségről, az ENSZ-ről. Se Pintér Sándor belügyminiszter, se Tuzson Bence államtitkár nem törte össze magát, hogy az említett témákat tolja – írja az mno. Pedig Tuzsontól – aki a Rogán Antal vezette propagandaminisztériumban felel a kormányzati kommunikációért – igazán elvárható lett volna a megszokott sorosozás, ám ő is megelégedett azzal, hogy a bevándorlás veszélyeit ecsetelje, és az áprilisi választás tétjeként az ország elkövetkező ötven-száz évét határozza meg.

Pedig a kormányfő szemben miniszterével és államtitkárával, pénteken még hevesen migránsozott. Azt mondta, ha egyszer bejönnek a bevándorlók, nem lehet majd őket kitenni: – Ha a fogkrém kijön a tubusból, nincs ember, aki visszategye – fogalmazott, majd hozzátette: a jövő évi európai parlamenti választáson megerősödhetnek a bevándorlás-ellenes erők, ezért úgy látja, hogy az Európai Unió még idén dűlőre akarja vinni a kvótadöntést.

A migránsokon kívül egyedül a hajléktalanok izgatták - egy kérdés erejéig - a résztvevőket. Pintér azt válaszolta, bár ők hoztak rendeletet, mely szerint be kell vinni őket a közterületekről a szállókra, ahol ellátást kapnak, „sajnos” van egy olyan alkotmánybírósági határozat, amely kimondja, joguk van az utcán élni. Igaz, a belügyminiszter elismerte, amikor nemzetközi vendége van Magyarországnak, akkor katonai tiszteletadás mellett „elég rosszul mutat egy hajléktalan néhány paplannal”, ilyenkor arrébb viszik őket.

Kampányszolgák a közszolgák
Dunakeszi épp a napokban került az országos figyelem középpontjába: a Hír TV birtokába került hangfelvétel szerint az önkormányzat megbízásából gyűjtöttek aláírást a városban a fideszes Tuzson Bence részére. Emiatt a Jobbik hétfőn jelezte, feljelentést tesz, és kifogást is benyújt a választási bizottsághoz.