Választás 2018;Nézőpont Intézet;felmérés;szavazók;pártpreferenciák;

2018-03-07 10:52:00

Már 300 ezren fordítottak hátat a Fidesznek

Kimutathatóan gyengült a Fidesz a hódmezővásárhelyi fiaskója után – derül ki az Iránytű Intézet múlt héten készített felméréséből, írja a Magyar Nemzet. December óta így már 300 ezer szavazót vesztettek.

A biztos szavazók között januárhoz képest négy százalékot veszített a Fidesz–KDNP, 44 százalékon mérték a kormánypártokat. Tavaly december óta ez már hatszázalékos gyengülést jelent.

A kormánypártok egyébként a teljes népesség körében is veszítettek: támogatottságuk a januári 33-ról 31 százalékra csökkent. December óta ez négyszázalékos visszaesés. Az Iránytű Intézet szerint a Fideszről azóta mindegy háromszázezer választó morzsolódott le. Ők egyelőre nem választottak másik pártot, a bizonytalanok táborát gyarapítják.

Figyelemre méltó, hogy a kutatóintézet szerint növekedett a választ megtagadók száma. Azt is megállapították, hogy az április 8-ai választás közeledtével a részvételi hajlandóság is nő: egyre kevesebb választó állítja, hogy biztosan távol maradna az urnáktól. Leginkább az ellenzéki pártok szimpatizánsai mondják magukat növekvő arányban „biztos szavazónak”.