Kilakoltatás - Közeledik már a moratórium vége

Publikálás dátuma
2018.03.12 06:22
A devizahitel-adósokban jogos félelem él: arra kényszerülnek, hogy ingatlanaikat elhagyják. FOTÓ: Molnár Ádám
Fotó: /
Úgy tűnik, a kormány hiába nyilvánította 2018-at a Családok Évének, azok, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, idén sem várhatnak sok segítséget és együttérzést a kormánypártok képviselőitől.

A közelmúltban a miniszterelnököt saját pártja, a Fidesz is meghazudtolta: noha Orbán Viktor kormányfő tavaly ősszel még arról beszélt a parlamentben, hogy Magyarország "nem a kilakoltatottak országa", a Fidesz miatt az idei téli moratórium lejárta után továbbra is úgy lakoltathatnak ki gyermekes családokat, hogy nem biztosítanak számukra megfelelő elhelyezést. Vagyis gyerekestül kerülnek az utcára.

A "családbarát" kormány szavakban ugyan kiáll a rászoruló családok mellett, ám tettekben már sokkal kevésbé. Ezt jól mutatja az is, hogy az elmúlt években hogyan változott a kilakoltatások száma. Völner Pál igazságügyi államtitkár egy parlamenti kérdésre adott írásbeli válasza szerint míg 2012-ben 1020, 2013-ban pedig 1300 kilakoltatásra került sor, addig 2015-ben már 2335, 2016-ban pedig 3474 kilakoltatás történt. Ugyanakkor azoknak a köre, akiknek el kell hagyniuk az ingatlant, ahol addig laktak, jóval szélesebb, hiszen a legtöbben - felszólításra - önként távoznak. Völner tájékoztatása szerint 2013 és 2017 között mintegy 240 ezer ingatlan került árverésre meghirdetésre.

Az igaz, hogy a kabinet egy hónappal kitolta az idei téli kilakoltatási moratórium határidejét (március vége helyett április végén jár le), ám ennek minden bizonnyal nem a kormánypárti politikusok szociális érzékenységéhez, hanem az április 8-ai választásokhoz van köze: nem mutatna jól, ha kampányfinisben kezdenék el utcára tenni a családokat. Arról, hogy a kormányt mennyire érdekli a nehéz helyzetben lévő családok sorsa, a korábbi intézkedések is árulkodnak: például 2015-ben ahelyett, hogy növelték volna, inkább megszüntették az országos lakásfenntartási és a nagyobb települések számára kötelezően előírt adósságcsökkentési támogatást is. Bevezették a Családi Otthonteremtési Kedvezményt (csok), amivel csak a tehetősebb családok jártak jól. Legutóbb pedig az Országgyűlés fideszes többségű házbizottsága szavazta le, hogy gyorsított eljárásban tárgyalják A Város Mindenkié (AVM) csoport azon törvénymódosító javaslatát, amely megakadályozná a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatását. Így, ha a jövőben el is fogadják a javaslatot, az már csak a téli moratórium lejárta után léphet életbe.

- Orbán Viktor az évértékelő beszédében azt mondta, nagyon örül, hogy növekszik a házasságok és a gyerekek száma. Hogyan gondolja támogatni a megszületendő gyerekeket, ha a szülőket utcára lehet tenni, a gyerekeket meg kiszakítani a családból? Azoktól a gyerekektől, akik nem CSOK-os családba születnek, még az elfogadható élet lehetőségét is elveszik, aminek az alapja a biztonságos lakhatás - fogalmazott az AVM aktivistája, Tóth Fanni. Úgy véli, a Fidesz felelőssége, hogy Magyarország továbbra is a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának országa marad.

A hajléktalan és lakásszegénységben élő emberek jogaiért és érdekeiért küzdő AVM szerint a moratórium lejárta után, vagyis május 1-től újból ezrek válnak azonnal kilakoltathatóvá, és hosszú távon is tovább folytatódhat a családok utcára rakása.

Vasárnap ismét tüntetett Budapesten az MNB székháza előtt az Adóskamara. Az erről szóló fényképes beszámolónkat itt találja.

2018.03.12 06:22

Gyengüléssel nyitott a forint

Publikálás dátuma
2018.07.18 08:18
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Szerda reggel fél hétkor az eurót 323,72 forinton jegyezték. A frankhoz képest erősödött.
Kedd este óta az euróval és a dollárral szemben gyengült, a frankhoz képest erősödött a forint szerda kora reggelre a bankközi piacon. Az MTI azt írja, szerda reggel fél hétkor az eurót 323,72 forinton jegyezték, valamivel magasabban a kedd esti 323,62 forint után. Eközben a svájci frank 277,80 forintról 277,65 forintra gyengült, a dollár jegyzése ugyanakkor 277,53 forintról 277,89 forintra erősödött. Az euró jegyzése gyengült a dollárral szemben, kedd este 1,1662 dollárt, szerda reggel 1,1644 dollárt ért. 
2018.07.18 08:18
Frissítve: 2018.07.18 08:18

Gyenge a forint, de ettől még erős az utazási kedv

Publikálás dátuma
2018.07.18 08:00

Fotó: AFP/ MOHAMED EL-SHAHED
Egyelőre nem csökkent az utazási irodák forgalma a gyenge forint miatt. A jogszabályok pedig az eddigieknél is nagyobb biztonságot adnak a hazai turistáknak.
Csupán néhány utazási iroda emelte a programfüzetében meghirdetett árait 4-5 százalékkal a gyenge forint miatt. Az elmúlt három hónapban az átlagosan 310 forintos euró árfolyam időnként 330 forintig is felkúszott, de az utóbbi napokban 322-323 forintnál stabilizálódott. Ez rosszul érintette a külföldre, különösen az euróövezetbe utazó magyar turistákat, hiszen éppen a nyaralási főszezonra veszített jelentősen értékéből a hazai fizetőeszköz.  Az utazási irodák indokolt esetben, mint amilyen az árfolyamváltozás, emelhetnek az áraikon, ám ezt csak az indulást megelőző 20-ik napig tehetik meg. Ha az áremelés mértéke meghaladja a 8 százalékot, az utas indoklás és bánatpénz befizetése nélkül elállhat az utazási szerződéstől – mondta a Népszavának Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke. Az irodák figyelik az árfolyammozgásokat és annak ismeretében hozzák meg döntéseiket. A turisztikai piacon nagy a verseny, ezért az irodák egy ésszerű határig vállalják az árrésük terhére a forint gyengülés hatását.  Egyelőre jó idegenforgalmi évre számít az ágazat, jók a foglalási adatok, nem tapasztalható, hogy lemondanák a külföldi utakat a magyarok. Népszerűek az all inclusive ellátást kínáló utak, mert akkor csak a fakultatív programokra kell költeni.  A hazai turisták körében továbbra is listavezető Horvátország, Görögország és Törökország, népszerű Bulgária és újra egyre többen utaznak Egyiptomba. Keresettek a hajóutak a Földközi-, az Északi-, illetve a Karib-tengeren. Ugyancsak kedveltek a magyarok körében az európai és a tengerentúli kulturális körutazások.  Az idén július 1-jétől módosult jogszabályoknak köszönhetően az eddigieknél is nagyobb anyagi biztonságot élvezhetnek azok a magyar turisták, akik utazási irodák szolgáltatásait veszik igénybe. Korábban vagyoni biztosítékhoz kötötték az utazási irodák működési engedélyét. Ennek a vagyoni biztosítéknak kellett fedezetet nyújtani arra az esetre, ha az utazási iroda esetleg csődbe ment, így a külföldön tartózkodó utasokat ennek a biztosítéknak a terhére utaztatták haza és ebből az összegből kártalanították azokat az ügyfeleket, akik részben vagy egészben befizették a részvételi díjat, de a csőd miatt nem tudtak elutazni.  A vagyoni biztosíték július 1-je után is megmarad és azoknak az utasoknak a kártalanítására szolgál, akik az iroda csődje miatt nem tudtak elutazni, de az előleget befizették. Lényeges változás, hogy a hónap elejétől külön, úgynevezett „hazamentési biztosítást” is kötelesek kötni az irodák. Ez a külföldön tartózkodó utasok hazaszállítását fedezi – mondta Molnár Judit. Ezt a biztosítást tehát a vagyoni biztosítékon felül kell megkötniük az irodáknak. A gond eddig sem az volt, hogy nem tudták hazahozni a kint tartózkodó utasokat, mert a sajtóban elterjedt kifejezéssel ellentétben soha nem „rekedtek külföldön” magyar turisták, mindig hazahozták őket, de az előfordult, hogy akik nem tudtak elutazni, nem kaptak teljes körű kártérítést a befizetett előleg után.  A szakember felhívta figyelmet arra, hogy valamennyi, Magyarországon jogszerűen működő utazási iroda listája megtalálható Budapest Főváros Kormányhivatalának honlapján.  

Turizmus világnap

Budapest ad otthont szeptember 27-én a turizmus világnap központi rendezvényének - a programhoz kapcsolódó törvényjavaslatot tegnap fogadta el az Országgyűlés. A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) és a magyar kormány közötti megállapodás kihirdetéséről szóló törvény alapján Magyarország kiváltságokat és mentességeket - többek között joghatóság alóli mentességet, illetve adómentességet - biztosít a UNWTO és személyzete tagjai számára. A rendezvény megtartására Magyarország 2017-ben pályázott sikerrel. 

2018.07.18 08:00
Frissítve: 2018.07.18 08:00