Kreativitást nélkülöző emlékezés

Publikálás dátuma
2018.03.13 06:45
Nehezen elképzelhető, hogy a 2014-es Rudolf Péter rendezte sorozatot 53 év múlva is vetítik
Fotó: /
Március idusa idén sem hoz újat a közszolgálati televíziós repertoárban, ezúttal is a jól ismert programokat láthatjuk majd.

- Magyarországon hajlamosak vagyunk egy kaptafára megoldani az ilyen ünnepeket, nincs igazán kreatív hagyománya annak, hogy miként kellene emlékeznünk – vélekedik Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője a március 15-i közszolgálati televíziós műsorokkal kapcsolatban. Ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, a számos csatornán sugárzó közmédia idén sem erőlteti meg magát nemzeti ünnepünkön. Bár ez nem egyedi eset, hisz augusztus 20-a, október 6-a, vagy épp október 23-a sem telik el a szokásos felhozatal unos-untig tartó ismétlése nélkül. Az idei körkép mintára azonos a tavalyival, és az az előttivel. Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényének kétrészes filmfeldolgozását, a Bánk Bán színházi előadásának felvételét, a 80 huszár című alkotást, az Égbe temetett tábornok – Bem József, és a Föltámadott a tenger című filmeket tűzi műsorára az M5, a Duna és a Duna World. A több csatorna létét megfelelően kihasználva, ha valaki lemaradt volna bármelyik alkotásról, a következő napok során még visszanézheti azt.

A hétvége műsorstruktúrájába azonban sikerült beilleszteni a szinte kéthavi rendszerességgel ismételt Anyám és más futóbolondok a családból című filmet is, amely a magyar történelem viszontagságos évein keresztül mutatja be egy család életét. Fekete Ibolya – egyébként érdekesen megkomponált – alkotása a közmédia döntéshozóinak szemében bizonyára nemzeti identitásunk alapjává válhat, innen eredhet a sok ismétlés.

Várkonyi Zoltán 1965-ös filmje még mindig műsoron

Várkonyi Zoltán 1965-ös filmje még mindig műsoron

Polyák Gábor szerint az előző évek tapasztalati alapján tudni lehet, mekkora a televíziós nézettség, s ez alapján döntik el, hogy mennyi energiát érdemes belefektetni a műsorszerkesztésbe. Ugyanakkor szerinte azt is érdemes figyelembe venni, hogy a Magyar Televízió nem igazán gyárt saját műsorokat. Így tehát maradnak a régi, jól bevált tartalmak. - Hatalmas költségvetésének egészen elenyésző hányadát használja arra, hogy a történelem feldolgozását elősegítse – emeli ki a szakértő, aki szerint kérdés az is, van-e olyan műsor, amely igazán érdekessé tudná tenni a történteket. - Nem beszélve arról, hogy a választások miatt az egész napot politikai események fogják meghatározni. Az egész média-nap bele fog illeszkedni egy nagyon komoly politikai turbulenciába – hangsúlyozza.

- Ha őket kérdezi, azt mondják, hogy a közönség minden tagja érdekes, ugyanakkor a műsorstruktúra nem kifejezetten vonzó a fiatalabb korosztály számára – vélekedik az elemző a közmédia műsorválasztékának lehetséges korosztályos fogadtatásáról. A szakértő emellett arról is beszélt, hogy nem csak március 15-én tesznek gyenge kísérletet arra, hogy elérjék a fiatalokat. Úgy véli, bár hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a fiatalok nem néznek tévét, ez nincs így teljesen. - Nyilvánvalóan kevesebbet néznek, de az elmúlt évek felmérései alapján növekvő időtartamot töltenek televízió nézéssel. Tehát nem került ki időtöltési lehetőségeik közül – emelte ki.

Az is számos kérdést vet fel, miért nincsenek saját filmjeink március 15-e apropóján. Bár három évvel ezelőtt láttunk egy erre tett kísérletet: a milliókból készült, komoly színészi gárdát felvonultató hat részes Kossuthkifli azonban megbukott. Ennek következtében eltűnt a süllyesztőben, a ráfordított összegekkel együtt. Az elmúlt időszak filmes sikerei azonban talán újabb löketet adhatnának a rendezőknek, hogy hasonló vállalkozásba kezdjenek. Feltéve, hogy szükség van ilyen jellegű filmekre, műsorokra. Ugyanis Polyák Gábor úgy látja, nem egyértelmű, hogy az emberek – elsősorban a fiatalok – az ünnephez kapcsolódó műsorok iránt érdeklődnek. - Azt gondolom, csekély mértékben próbálnak történelmi műsorokat nézni. A kereskedelmi televíziók műsorválasztéka erre is van irányítva. Még egy jól működő közszolgálati média számára is nehéz küldetés lenne, hogy érdekessé tegye műsorait – mutat rá a szakértő. Ugyanakkor hozzáteszi, ez nem csak a közmédia feladata lenne: az oktatási rendszertől kezdve a nyilvános eseményekig kreatívabb megközelítést igényelne az emlékezés.

Százas nagyságrend
Rendhagyó pályázatot indított tavaly novemberben a közmédia AranyCORE címmel, amelyre egy tetszőleges Arany János-mű bármely zenei stílusú feldolgozásával nevezhettek 14 év feletti - elsősorban - diákok. A lehetőségre a köztelevízió műsorában hívták fel a figyelmet. A március 2-i határidőig, azaz a több mint három hónap alatt alig több mint száz pályázat érkezett. - Annak ellenére, hogy elsősorban egy amatőr zeneversenynek indult az AranyCORE, jelentkeztek ifjú tehetségek és „rutinos rókák” is, akik több évtizede zenélnek, amire a szerkesztők nem számítottak, viszont úgy vélte, hogy erre reagálni kell, ezért úgy döntöttek, díjazzák őket is - mondta el az M1 Ma reggel című műsorában Merkl László szerkesztő, a verseny koordinátora. A háromtagú zsűri - Ákos, Margaret Island és Wolfie a Punnany Massifból - március 18-ig választja ki a nyertes dalt.

2018.03.13 06:45

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58

A csúnya is esztétikai gyönyörrel kecsegtet

Publikálás dátuma
2018.07.22 08:19

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum/ Deim Balázs
A művészet bevett formáiról és kifejezőeszközeiről, a széphez fűződő viszony átalakulásáról is szól a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás Szentendrén
A mindennapjaink során magunk körül tapasztalható bizonytalanságot, változékonyságot, az értékvesztést, és mindezek a művészet által újraértelmezett nagyon új, és sajátos hangvételű alkotásait mutatja be a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban. Az elmúlt évtizedekben új műfajok jelentek meg a művészetben, s a korábban abszolútnak tartott perfekció helyébe a nyerseség, valamint az esztétikai fogalmának megváltozására rávilágító művek megalkotása került. A határok elmosódnak, és a keleti diktatúrákban vagy a szabad kapitalizmusban élő alkotók elképzelései a politika és a technológia változásainak megfelelően alakulnak. A tárlat egyaránt állít a néző elé a korábbi művészeti konvenciókat kétségbe vonó, a múlt, az emlékezés, a megörökítés létjogosultságát feszegető, valamint a kiútkereséshez kapcsolódó, nagyon is aktuális kérdéseket.
A korábban bevett hagyományok megkérdőjelezésére tesz kísérletet Daniel Pitín cseh festőművész is, aki a képzőművészet egyik kiemelkedő műfaját, a csendéletet idézi fel Határvidék című munkájában, ami használaton kívüli, felismerhetetlen, fiktív formákból áll. „Az egész világunk erről szól: a folyamatos alkalmazkodásról az újhoz, a még nem látotthoz, vagy a teljesen érthetetlenhez, amit nem tudunk logikával felfogni. Ez a világ már túlnőtt azon, hogy az emberek változtatni tudnának rajta” – hangsúlyozta Muladi Brigitta, a kiállítás egyik kurátora, az ArtCapital programsorozatának keretében zajló tárlatvezetésen. A művészettörténész kiemelte, nem csupán a megjelenítésben, a technikai megvalósításban is felmerülnek új megoldások. Ennek példái a galéria terében is helyet kapott gipsz szobrok, amelyek magukon viseli a kéz nyomát is. - Az, ami sokáig a művészek hátsó udvarában volt kidobva, egy új gondolkodás mentén helyet kap az alkotások között is. Egy olyan fázist örökít meg, amikor a művész még keresi önmagát, és kifejezőképességét. Ez annak lenyomata, ahogy az alkotó egy pusztulási folyamat után, egy új formát, az apokalipszisből új életet hoz létre – részletezte Muladi Brigitta. A kiállított művek nagy része e gondolat mentén épül fel, valami elfeledett, de emlékeinkben elevenen élőt idéz, egy a megszokottól eltérő, olykor szürreális formában. Szűcs Attila grafikai alkotásai is múlt és jelen, az elmosódott emlékek, de egyúttal a nagyon is pontos antropológiai megfogalmazásmódok meglétére mutatnak rá. Az EXIST (élni, létezni) felirat soraiból lecsúszott S betű, az EXIT (kijárat, kiút) is egy nagyon sajátos megjelenítése annak, ahogy a mindennapi életünk felépülni látszik: a létezés – ha csak ökológiai mértékben gondolunk is rá – határán egyensúlyozunk.
Az átalakulás, a világról való gondolkodás megváltozása, a szépségeszményhez fűződő sztereotípiáink lebontása leginkább Makai Mira Dalma művein keresztül jelenik meg. - Számos művész próbálta megfogni a virág szépségét, annak múlékonyságát. Nagyon hosszú ideig e tematika szerint dolgozván készítettek virágcsendéleteket, itt viszont a pusztulás szélén álló növényt láthatjuk. A művész a szép, finom kerámiát és mázat a hagyományos esztétika megváltozásának megfelelően alakítja masszaszerű, amorf anyaggá – hangsúlyozta Muladi Brigitta. A kiállítás műveire egyaránt jellemző az eddig megszokott értelmezési keretektől és sémáktól különböző megközelítés. A természet és ember, ember és állat viszonya, az ember önmagával, saját testének legapróbb építőelemivel való kapcsolata, a múlthoz, a történelmi korokhoz, a politikai gondolkodás megváltozásához adaptálódott felfogások egyaránt megjelennek az egyes műveken. A színek és a formák elegyéből kibontakozó alkotások gyakran elidegenítő, megakasztó hatással bírnak, s felteszik azokat a kérdéseket, amelyeket igyekszünk magunktól távol tartani, és szemet hunyni felettük. A távolságtartás igénye a kíváncsisággal ellentétesen változik a kiállítás során a nézőben, rávilágítva a kortárs művészetek talán egyik legfontosabb jellemvonására: minden, ami elsőre idegen, válhat néhány perc elteltével nagyon közelivé és otthonossá.

Infó:

Csiszolatlan gyémántok Kurátor: Alexander Tinei, Muladi Brigitta Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalom (Bogdányi u. 32., Szentendre, 2000) Nyitva: szeptember 2-ig  

2018.07.22 08:19
Frissítve: 2018.07.22 13:29