Barcelonában újra lesz Uber

Publikálás dátuma
2018.03.13 12:26
Illusztráció/AFP fotó
Fotó: /
Az Uber négy év szünet után keddtől ismét megkezdi működését Barcelonában - közölte a társaság.

Az alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatást nyújtó vállalat módosított működési feltételekkel tér vissza a katalán fővárosba, ahogy azt tette két éve Madridban is, miután 2014. végén bíróság tiltotta be korábbi tevékenységét a dél-európai országban.  A változás lényege, hogy míg a bíróság által kifogásolt UberPop nevű szolgáltatással amatőr sofőrök fuvarozták az utasokat, addig most, az úgynevezett UberX szolgáltatásban speciális személyszállítási engedéllyel rendelkező vezetők.

A VTC-engedély az előre megrendelhető, úgynevezett sofőrrel ellátott személyszállító járművek (Uber, Cabify) közlekedésének  alapfeltétele Spanyolországban, a jelenlegi jogszabályok szerint 30 taxis-engedélyre juthat 1 VTC-engedély.
Barcelonában az Uber 120 autóval kezdi meg működését. Szolgáltatásuk 78 ország 600 városában elérhető. A hasonló elveken működő Cabify már évek óta jelen van Barcelonában és környékén, ahol az eddigi adatok szerint több mint 10 ezer taxisra 920 VTC-autós jut.

A barcelonai taxisok korábban arra figyelmeztettek: ismét tüntetni fognak, hogy megvédjék az ágazati érdekeket. Az Uber és a Cabify elleni tüntetések az egész tavalyi évben gyakoriak voltak több spanyol városban is.

A szakszervezetek ugyanis kifogásolják, hogy országos szinten a törvényi előírást jóval meghaladja a kiadott VTC-engedélyek száma, továbbá nehezményezik azt is, hogy a spanyol legfelsőbb bíróság újabb 10 ezer ilyen engedély kiadásáról szóló ítéletet hozott néhány hónapja. Az érdekképviseletek szerint mindez hátrányosan érinti a taxisokat, mert nem egyenlő feltételek mellett dolgoznak.

Uber és Cabify viszont úgy gondolja, az utasoknak joguk van ahhoz, hogy választhassanak a különböző közlekedési formák közül. (MTI)

Szerző
2018.03.13 12:26

Elutasította a vámuniós megállapodást a londoni alsóház

Publikálás dátuma
2018.07.17 22:15
Theresa May brit kormányfő beszédet mond a londoni alsóházban, 2018. július 9-én
Fotó: AFP/HO / PRU //
Az EU-párti konzervatívok dobták be a vámuniós paktumról szóló indítványt. Ha a javaslat átmegy az alsóházon, az a brit kormány bukásához is vezethetett volna.
Csekély többséggel elvetette a londoni alsóház kedd este azt a módosítási indítványt, amelynek alapján a brit kormánynak vámuniós megállapodásról kellett volna tárgyalásokat kezdenie az Európai Unióval, ha a brit EU-tagság megszűnése előtt nem tud szabadkereskedelmi egyezményre jutni az EU-val.  A módosítást a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának EU-párti tábora terjesztette be a brit EU-tagság megszűnése utáni brit kereskedelmi politika vámszabályozási fejezetéről szóló törvényjavaslathoz, emlékeztet összefoglalójában a távirati iroda.
 BBC értesülései szerint a kormány olyan sarkalatos jelentőségűnek ítélte e módosítás elvetését, hogy ha ez nem sikerült volna, a tory frakcióvezetés szerdára bizalmi szavazást kezdeményezett volna a kormánnyal szemben az alsóházban.
Az indítványt végül a kedd esti végszavazásban 307-301 arányban elutasították a képviselők. A vita hátterében az áll, hogy a konzervatív párti brit kormány az EU-tagság megszűnésével egy időben ki akar lépni az Európai Unió egységes belső piacáról és vámuniójából is, mégpedig azzal az érvvel, hogy egyrészt a Brexit után csak így tud önálló kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat kötni más országokkal, másrészt a további tagság e két integrációs szerveződésben olyan feltételek teljesítésére kötelezné Londont - mindenekelőtt az EU-n belüli szabad munkaerő-áramlás kérdésében -, mintha Nagy-Britannia ki sem lépne az EU-ból. 
London ugyanakkor átfogó szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az EU-val. Az erről a minap közzétett 104 oldalas javaslatcsomag szerint a majdani új kereskedelmi kapcsolatrendszert az Európai Unióval úgy kell megtervezni, hogy biztosítható legyen a "súrlódásmentes" további kétoldalú áruforgalom. Ennek érdekében a felek a brit indítvány szerint - amelyet még az EU-nak is véleményeznie kell - fokozatosan kialakítanának egy olyan vámszabályozási rendszert, amelyben szükségtelen lenne a vámellenőrzés a kétoldalú kereskedelemben, olyan módon, mintha Nagy-Britannia és az Európai Unió "kombinált vámtérséget" alkotna. A Konzervatív Párt frakciójának EU-párti "lázadói" a vámuniós tárgyalások megkezdését célzó, kedd este elvetett módosító indítványukat arra az esetre terjesztették elő, ha minderről Londonnak nem sikerül megállapodnia az EU-val. 
A brit kormány javaslatcsomagja ugyanakkor jóval szorosabb jövőbeni kapcsolattartást indítványoz az EU-val, mint amilyet a megosztott alsóházi tory frakció keményvonalas Brexit-csoportja látni szeretett volna. Boris Johnson, ennek az erőteljesen EU-szkeptikus konzervatív pártcsoportnak a frontembere a múlt héten le is mondott külügyminiszteri tisztségéről, és távozott a Brexit-ügyi tárca vezetője, David Davis is.
2018.07.17 22:15

Uniós felszólítást kapott Putyin: vállalják a felelősséget a maláj gép lelövéséért

Publikálás dátuma
2018.07.17 21:48
A malájutasszállító orrészének maradványai. A közel 300 főt szállító gépet egy oroszbarát szakadárok ellenőrizte területről érte
Fotó: AFP/ Emmanuel Dunand
Kemény üzenetet küldött Oroszországnak Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője: felelősségvállalást kért a maláj utasszállító 2014-es tragédiája miatt, és felszólította az orosz kormányt, hogy vegyen részt a tettesek elszámoltatásában.
Oroszországnak, és főként Vlagyimir Putyin kormányának címzett üzenetet küldött kedden Federic  Mogherini a közel 300 főt szállító maláj utasszállító lelövésének negyedik évfordulóján. az uniós főképviselő kijelentette, az Európai Unió támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amely előírja, hogy minden államnak együtt kell működnie a felelősök elszámoltathatóságára irányuló erőfeszítésekben.
Mogherini emlékeztetett, a katasztrófák vizsgálatában illetékes holland hatóság (biztonsági tanács) szerint Oroszországnak közvetlen felelőssége van a maláj légitársaság utasszállító repülőgépe négy évvel ezelőtti lelövésében - idézi közleményét az MTI.
Mint írta, a nemzetközi vizsgálócsoport megállapításai egyértelműen bizonyítják, hogy közvetlen kapcsolat van a repülőgép lelövésére használt BUK-rakétarendszer telepítése és az orosz hadsereg között. A maláj gép megsemmisítése helyrehozhatatlan szenvedést okozott, amely jóvátételt követel.
2014. július 17-én, a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépének pilótafülkéje mellett egy rakéta robbant tíz kilométeres magasságban Kelet-Ukrajna felett. Fémrészecskék ezrei fúrták át a Boeinget, amely a levegőben darabokra tört és lezuhant. A négy évvel ezelőtti tragédiában a fedélzeten tartózkodó mind a 298 utas, valamint a legénység életét veszette. Oroszország végig tagadta, hogy köze lett volna a gép lelövéséhez – ugyanakkor a BUK-rakétarendszer kezelése olyan szakértelmet igényel, amit a szakadár katonák nem, csak egy csak egy kiképzett rakétás különítmény tudott biztosítani; ez pedig orosz közreműködésre utal.  
2018.07.17 21:48