március 15.;békemenet;CÖF;

2018-03-15 12:22:00

"Európa mi vagyunk" - Fokozódó hangulat a Békemeneten

Bár a Békemenet hivatalos programja fél tizenkettőkor kezdődött, ám a szervezők már félórával korábban, 11 órakor belevágtak. A jelenlévők elénekelték magyar és a lengyel himnuszt. A Bem téren kissé szomorkás a hangulat, az esőben pár ezren lehettek, jórészt lengyel vendég tüntetők. Magyar és székely zászlókkal érkezetek a békemenetesek, az egyik felirat köszönetet mondott Orbán Viktornak, kiegészítve azzal, hogy Isten óvja a miniszterelnököt. Mintha a szervezők is elégedetlenek lennének a létszámmal. Közben a műsorközlő reményét fejezte ki, hogy a folyamatosan érkeznek majd a buszokkal hozott demonstrálók is.

Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, az egyik szervező lapunknak elmondta: ez a cöfös békemenethez kötődő lengyel külön ünnepség, amelynek  tanúi voltunk. Kérdésünkre, hogy lesz-e ebből 200 ezer résztvevő, amire a szervezők számítottak, Bencsik széttárta a karját, és annyit mondott. „még korán van, majd meglátjuk.”

Az Index tudósítása szerint szerda éjjel a Momentum aktivistái Bayer Zsolt-idézeteket festettek a Békemenet útvonalára, hogy "szembesítsék a résztvevőket, hogy miért is állnak ki, ki mögött vonulnak fel". E szerint "Bayer Zsolt gyakorlatilag a nemzet gyűlöletkeltője, ez az ember semmi mást nem csinált az elmúlt években, évtizedekben, mint hogy egymás ellen uszított és hergelt magyart és magyart" - indokolta az akciót Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője. Szerinte a Békemenet nem más, mint "a Fidesz bujtatott házi felvonulása, amelynek célja mindig is a nemzet megosztása, és a Fidesz-szavazók hergelése volt."

Fél 12-kor beszédet mondott Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF)vezető is, aki - ahogyan az várható volt – az európai uniót bírálta, keresztényi szolidaritásra szólított fel. „Szellemi harccal állunk ki igazságunkért, mert tudjuk, hogy az igazság fiatalon tart.” - zárta felszólalását. Kaptunk egy matricát az van ráírva, hogy „Polak, Wegier, dwa bratanki/Lengyel, magyar két testvér.”

Elállt az eső. Folyamatosan érkeztek a buszok. Lassan kezdett megtelni a Bem tér. Láthattuk bevonulni a Cibakházáról és Kunszentmártonról érkezett delegációt. A 444.hu tudósítása szerint: a Puskás Akadémia FC tao-pénzből vett buszaival hoztak fel Alcsútdobozról, Etyekről és Lovasberényről Fidesz-szimpatizánsokat az elvileg civil, de legalább annyira Fidesz-KDNP által szervezett Békemenetre.

12.20 Európa mi vagyunk – jelentette ki Bayer Zsolt, aki szerint ellenfeleik megfosztották magukat vallási, nemzeti, családi identitásuktól, és most fosztják meg magukat nemi identitásuktól is. Lassan indult a békemenet a tömeg ekkora már tízezres nagyságrendőre nőtt. Sokan a Bem tértől odébb a Margit híd budai hétfőjénél várták az indulást.

12:20-kor bejelentették, hogy – négy év után végre újra – elindul a menet. És elindult!

A menet kikanyarodott a Margit hídra, elől „A haza minden előtt” – feliratú transzparenst vittek. Az első sorban megy többek között Stefka István, ifj, Lomniczi Zoltán, Fricz Tamás, Széles Gábor.

Gulyás Márton és a "kerítésszaggató pálinka"
Az ilyenfajta kihívásoktól soha meg nem rettenő Gulyás Márton ezúttal a Békemenetben "akciózott". A Közös Ország Mozgalom alapítója kerítésszaggató pálinkával kínálta meneteseket, és faggatta is őket egyebek mellett a  háttérhatalom működéséről. Mérce videó:

A Margit hídon több ezren várták a demonstrálókat. A hídról lenézve a létszám több tízezres lehetett. A menet vége akkor talán még el sem indult a Bem térről. Néhányan következő felirattal várták a kormánypárti tüntetőket: Ismerd fel a liberál-fasizmust!”

Pestre ért a menet eleje a vége még javában a budai oldalon volt. Rengeteg település név szerepelt a táblákon.

Néhány felirat: Veled vagyunk Viktor! Temerin köszönti a nemzeti oldalt! Magyarok nagyasszonya könyörögj érettünk! Voltak akik egy élet nagyságú Soros György-fugurával készültek. Soros száját Szabad vasárnap feliratú matricával ragasztották le. Kezében táblát tart: van egy tervem!

13.25 A Magyar Nemzet újságíróját a menet élén lökdösték a biztonsági őrök, nem engedték a tömeg közelébe. Nem engedik kérdezni sem, a fiatal férfi: többször is hangosan elismétli: a Magyar Nemzet újságírója vagyok! Engedjenek dolgozni! A biztonsági szolgálat próbálja kiszorítani.

Fokozódik a hangulat: a vonulók azt ordítozzák, hogy ria, ria Hungária. Hajrá Magyarok!

Átért a menet vége a pesti oldalra. Mértük az időt 45 percen keresztül vonult a tömeg. A lengyelek általunk nem ismert dalokat énekeltek a magyarok jobbára csendben vonultak, egy társaság előadta a székely himnuszt.

Lásd még: Pécsről 240 ember indult a "Békementre" - Döbbenetes "érvek", ámuljon, hol él

Még több fotót ITT nézhet meg!