Választás 2018;ellenzék;tüntetés;koordinált indulás;2018-as választás;

2018-03-16 06:00:00

Ellenzéki program: vetélkedés és eskü

A Jobbikhoz való viszonyulás a vízválasztó a demokratikus ellenzék pártjai között - ezt igazolta a Fővám téren közösen rendezett március 15-i nagygyűlés is.

Végképp elillant a hódmezővásárhelyi győzelem után beálló kegyelmi állapot: az ellenzék március 15-i nagygyűlésén az ide tartozó pártok egymást dorgálták, illetve azon vetélkedtek, melyikük szervezi a leginkább az együttműködést. Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője azt bizonygatta, hogy csak ő képes megverni a csepeli választókerületben Németh Szilárd rezsibiztost – majd arra utalt, Hódmezővásárhely példája azt üzeni az MSZP-nek, hogy lépjen vissza a javára. (Az említett választókerületben a szocialista Bangóné Borbély Ildikót majdnem 20 százalékkal többen támogatják.) Kunhalmi Ágnes az együttműködni csak fél szívvel akaró Együttet és az LMP-t kárhoztatta, illetve azt is világossá tette, hogy a Jobbikkal nincs együttműködés, mivel szerinte a párt támogatói tulajdonképpen fideszesek. Azt hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor épp a radikális párt egykori programját valósítja meg. Karácsony Gergely Jobbikról szóló üzenete is ezt a gondolatot erősítette. Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint ha Vona Gábor pártja kormányzati pozícióba kerül, akkor valójában Orbán Viktor ismétlődik, mert újból egy gyűlölet-vezérelt politika ejti foglyul az országot.

Az utána felszólaló Gyurcsány Ferenc tovább emelte a tétet az Együtt-LMP-MSZP-huzakodásban. Egyrészt be akarta emelni a Jobbikot az ellenzéki tárgyalásokba, ami sarokba szorítaná az MSZP-Párbeszéd szövetséget, hiszen az LMP és a Momentum is ahhoz köti a választókerületi koordinációt, hogy az MSZP megállapodik-e a Jobbikkal. Az LMP-nek és a Momentumnak mindenképpen fel kellene mutatni legalább egy „mintha együttműködést", különben a szavazók rájuk foghatják az esetleges kudarcot, de a DK nincs ilyen kényszerhelyzetben hisz egyéni körzetekben alkut kötött. Gyurcsány másik húzása tegnap az volt, hogy megpróbálta magához ragadni az együttműködési tárgyalások szervezését.

Egy gesztussal próbálta magát az együttműködés katalizátoraként, vezetőjeként meghatározni Gyurcsány Ferenc. Az ellenzék Fővám téri nagygyűlésén – ahol az LMP és a Jobbik kivételével szinte minden nem kormánypárti tömörülés képviseltette magát – a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentette, hogy a DK a budakeszi választókerületben egyoldalúan visszalépteti favoritját Szél Bernadett javára. Emlékeztetőül: itt a Demokratikus Koalíció Tóth Zoltán választási szakértőt küldte a ringbe, akinek 7 százalékos népszerűsége azonban nem összevethető az LMP társelnökének 23 százalékos kedveltségével. Arra mindenképpen alkalmas volt a gesztus, hogy erre építve Gyurcsány bejelentse: ő mindent kész megtenni az együttműködésért, úgyhogy vasárnap délutánra várja egyeztetésre az MSZP-t, a Jobbikot, illetve az LMP-t.

Karácsony Gergely azt ígérte, mindenképpen elmegy, az MSZP-Párbeszéd nem lesz kerékkötője semmilyen összefogásnak. Akkor is ott lesz, ha a tárgyaláson a Jobbik is megjelenik. A miniszterelnök-jelöltnek mégsem kell a Jobbikkal közösködnie, Vona Gábor pártja ugyanis a felkérés után szinte azonnal jelezte, nem megy el a Gyurcsány-féle egyeztetésre. Ezek után az is megeshet, hogy nem lesz semmiféle tárgyalás, hiszen – mint szó volt róla – az LMP még ragaszkodik ahhoz, hogy akkor koordinál a választókerületekben, ha az MSZP és a Jobbik valamilyen közös nevezőre jut.

Márpedig a sorsközösség most mindenek felett való – üzente Balázs Péter a nagygyűlésről. A volt külügyminiszter a V18 nevű választási szövetség nevében bizonygatta, hogy fontos a tisztes értékrend, de ezt felülírja a sorsközösség, hiszen Orbán rezsimje milliókat nyomorít meg. Ennek köszönhető - magyarázta Balázs, hogy hat volt kormány tíz olyan minisztere kapaszkodott össze a V18-ban, akik korábban egy asztalhoz sem ültek volna le. Mindenesetre a V18 április 4-én az összes miniszterelnök-jelöltet érvütköztető vitára hívja – aki pedig nem jön el, az nem demokrata - hangzott a szigorú meghívó.

A Fővám téri „összefogós” rendezvényt Karácsony Gergely mentette meg, amikor kiemelte a tüntetést a pártpolitika szűk teréből és arról kezdett beszélni, hogy egy csendes forradalomra van szükség, olyanra, ami visszaadja az embereknek az életüket: az egészségügyet, az oktatási rendszert, a méltóságot. Hogy ez lehetővé váljon, újra kell építeni az országot és a köztársaságot, világossá kell tenni, hogy vége az Orbán-rendszernek. „Amennyiben engem választanak az emberek miniszterelnökké, megesküszöm, hogy nem teszek esküt Orbán Viktor nemzettagadó Alaptörvényére” - vágta oda Karácsony, és ezzel együtt azonnal új alkotmány ígért. Cserébe viszont-esküt is kért a tömegtől arra, hogy mindenki elmegy szavazni. A tér közönsége pedig egy emberként kiáltotta többször is: esküszünk, hogy ott leszünk!