Chladek Tibor: A magyar termőföld jövőjéről (az 1945-ös földreform tükrében)

Publikálás dátuma
2018.03.17 08:20
FÖLDOSZTÓK - A birtokszerkezet optimalizálásában látta a parasztpárt a polgárosodáshoz vezető utat FOTÓ: NÉPSZAVA
Fotó: /

Magyarország földrajzi sajátosságai és történelme alapján is agrárország. Az agrárgazdaság alapja pedig minden esetben a termőföld. A hazai birtokszerkezet azonban – hasonlatosan az 1945-ös földbirtok-reformot megelőző időszakhoz – a kormány káros politikája következtében annyira torzzá vált a kis- és közepes birtokok és családi gazdaságok rovására a nagybirtokok irányában, hogy ennek egyenes következménye a vidék leszakadása, a növekvő munkanélküliség és a kivándorlás fokozódása.

Bibó István méltán foglal el meghatározó helyet a XX. század legnagyobb magyarországi politikai gondolkodói között a nemzet emlékezetében, tanulmányait ma is számtalanszor idézik, demokráciáról, köztársaságról, társadalomról alkotott gondolatai ma is időszerűek. Azt azonban talán még Bibó tisztelői közül is kevesen tudják, hogy politikusi munkásságát a Nemzeti Parasztpárt színeiben fejtette ki.

A parasztság polgárosodása

BIBÓ ISTVÁN

BIBÓ ISTVÁN

Pártja elvi alapvetését Bibó az alábbiak szerint foglalta össze: „A parasztpárt politikai hitvallásának kiindulópontja az, hogy a parasztságot fel kell szabadítani, mert még nincsen felszabadítva. Ahhoz, hogy ez megtörténhessék, a parasztságnak kulturális téren ki kell törnie az alsóbb nép külön használatára alakított zárt parasztkultúra szorosságaiból, gazdasági téren a szegénység nyűgeiből, politikai téren a jobbágyi alázat passzív türelméből. A felszabadulásnak ezt a folyamatát sok vonatkozásban nevezték és sok okból célszerű is nevezni polgárosodásnak.”

Az 1939-ben alakult Nemzeti Parasztpárt fő politikai célja tehát a parasztság felemelése volt, hiszen világosan látták: Magyarországon csak akkor lehet valódi demokrácia, ha a legelesettebb, leghátrányosabb társadalmi rétegek számára is megnyílik a felemelkedés, a polgárosodás lehetősége.

A parasztság polgárosodásának legmeghatározóbb akadálya a Horthy-korszak egészségtelen birtokszerkezete volt: a termőföld java ugyanis a rendszer uralkodó osztálya, a nagytőkések és az egyházak kezében összpontosult. A 4,8 millió katasztrális holdnyi termőterület egyharmadán a lakosság 0,06 százalékát kitevő nagybirtokos réteg osztozott, miközben számos család minimális földterülettel rendelkezett, vagy éppen teljességgel földnélküli zsellérként-napszámosként tengette életét.

A világháborút követően a Nemzeti Parasztpárt legfőbb eszköze a leszakadó vidéki társadalmi rétegek felemelése, polgárosodásának elősegítése érdekében a földreform volt, az erről szóló pártprogramot 1945. január 14-én közölte a Debreceni Néplap, majd apróbb módosításokkal a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány a parasztpárti földreform-javaslatot fogadta el és hajtotta végre. A földreform eredményeképpen a megművelt terület 34,8 százaléka került újrafelosztásra, mintegy 650 000 személy között. A felosztott területből a mezőgazdasági munkások 48, a gazdasági cselédek 53, a törpebirtokosok 53 százaléka és a kisbirtokosoknak 20 százaléka jutott földhöz.

A Nemzeti Parasztpárt földreform-javaslata – túl azon, hogy földelkobzással büntette is a Horthy-rendszer és a nyilas terror bűnöseit – elsődlegesen azt a célt szolgálta, hogy minél több birtok nélküli, illetve törpebirtokos földhöz jutás által lehetőséget nyerjen arra, hogy a termőföld megművelésével megélhetést biztosítson önmaga és családja számára. A hangsúly a nagybirtokról a kis- és közepes birtokméretek felé tolódott, hiszen a parasztpárti politikusok is pontosan tudták: a magyar mezőgazdaság akkor tud fejlődni, közelíteni a már akkor is példaként szolgáló nyugat-európai szinthez, ha minél többen nyerhetnek megélhetést a termőföldből.

Új földesurak

Az 1945-ös földreform mögött meghúzódó parasztpárti elvek, amelyek a birtokszerkezet optimalizálásában látták a polgárosodáshoz és az agrárgazdaság fejlődéséhez együttesen vezető utat, napjainkban aktuálisabbak mint valaha. A mai magyar földbirtokszerkezet kísértetiesen hasonlít az akkori földreformot megelőző időszakéra: részben a rendszerváltást követő kárpótlás alapvető hibái, részben az Orbán-kormány elhibázott agrárpolitikája és az általa levezényelt állami földprivatizáció együttesen azt eredményezték, hogy egy egészséges, a kis- és középbirtokokon, a családi gazdaságokon alapuló birtokszerkezet helyett egy új poszt-feudális birtokszerkezet és egy új nagybirtokos arisztokrácia jött létre Magyarországon.

A nemzeti érdekekre és a termőföld magyar kézben tartására való álszent hivatkozással a kormány valójában saját klientúrájának, önnön holdudvarához tartozó milliárdosokhoz juttatta az általa privatizált állami földek java részét, így a termőföld elsősorban nem a vidéki családok megélhetését, hanem a kormányközeli oligarchák és a sok száz hektáros nagybirtokaikat üzemeltető cégek érdekeit szolgálja.

Számos példát vehetünk az elmúlt évek történéseiből, amelyek azt bizonyítják, hogy Orbán Viktor és kormánya saját hitbizományaként tekint a magyar termőföldre. Magyarország új földesurai között ugyanis számos kormánytagot vagy közeli hozzátartozóikat tisztelhetünk, akik jelentős méretű birtoktesteket vásároltak az állami földek privatizációja során.

Lássunk néhány konkrét példát: Lázár János kancelláriaminiszter, valamint édesapja és nagybátyja együttesen 130 hektár volt állami termőföldet vásároltak meg. L. Simon László volt államtitkár felesége 271 hektár földre licitált eredményesen 281 millió forint értéken. Győrffy Balázs, az Agrárkamara elnöke – egyben fideszes országgyűlési képviselő – 58 hektárt vásárolt 89 millió forintért. Farkas Sándor csongrádi fideszes országgyűlési képviselő – aki egyébiránt több mint 1,5 milliárd forint állami támogatást felejtett el feltüntetni elmúlt évekbeli vagyonnyilatkozataiban – felesége sikereinek örülhetett, aki 46 hektárnyi termőföldet vásárolt 49 millió forintért.

Természetesen az állami földek privatizációjának nem lehetett vesztese Orbán Viktor közvetlen családja sem: a miniszterelnök veje, Tiborcz István és családtagjai összesen 299 hektár termőföldet vásároltak 330 millió forint értékben. Az igazi győztes azonban ki más lehetne, mint a nemzet gázszerelője, a felcsúti Mészáros Lőrinc, aki családtagjaival együtt összesen 1391 hektár állami termőföldet vásárolt meg közel 2 milliárd forintért.

A mezőgazdasági támogatások elosztásánál is egyértelműen tetten érhető a nagybirtokpárti kormányzati agrárpolitika. 2016-ban összesen 642,8 milliárd forint agrártámogatást osztottak ki Magyarországon; ennek 83 százaléka volt Európai Uniós forrás. A teljes támogatási összeg 75 százalékán, tehát több mint 485 milliárd forinton a támogatási összeg alapján számolt felső tíz százalék osztozott, vagyis a támogatásra jogosultak 10 százaléka – a legnagyobb földterülettel bíró cégek és érdekeltségek – osztozott a támogatások háromnegyed részén, míg a maradék 90 százalék között a teljes támogatási összeg alig egynegyede került szétosztásra.

Birtokszerkezetbe kódolva

A kormány földbirtokpolitikájának alapja tehát a saját holdudvarának további gazdagítása, valamint a nagybirtokokat tulajdonló és üzemeltető nagyvállalkozók támogatása a kis- és középbirtokosokkal, a családi gazdálkodókkal szemben. Az Orbán-rendszer ideálja a minimális élőerővel, pár géppel megművelt sok száz hektárnyi óriásbirtok, és az ebből a baráti zsebekben landoló profit, kiegészítve az Európai Unió által nagylelkűen megfinanszírozott földalapú- és egyéb agrártámogatások felvételével.

A gépesített nagybirtokok – amelyeken jellemzően monokulturális gabonatermesztés folyik - nem igényelnek jelentős munkaerőt: a Horthy-korszakhoz képest a különbség csak annyi, hogy a „földnélküliek” helyzete még reménytelenebbé vált, a kistelepülésen élő szegényekre már napszámosként, zsellérként sincsen szükség. Ilyen körülmények mellett a társadalmi felemelkedés, az állampolgári egyenlőség, a polgárosodás eszménye ma a vidéken élők többsége számára épp úgy távoli, elérhetetlennek tetsző álom, mint a Horthy-rendszerben élő földnélküli és kisbirtokos parasztság számára volt.

Mindennek következtében tehát a mai magyarországi birtokszerkezetbe van kódolva az a sajnálatos társadalmi tény, hogy a vidéken élők önfenntartó termelői tevékenység helyett a nyugati bérek töredékéért kénytelenek multinacionális vállalatok üzemcsarnokaiban dolgozni vagy éppen közmunkásként éhbérért a faleveleket seperni, miközben gyermekeik az itthoni kilátástalanságot látva nyugat-európai nagyvárosokba költöznek.

A magyar termőföld hasznosításának a teljes magyar agrárgazdaság és a vidéken élő polgárok együttes érdekeit kellene szolgálnia, kormányközeli oligarchák további gazdagodása helyett munkát, megélhetést kellene biztosítania a vidéken élő családok számára – annak szellemében, amit a parasztpárti földreform képviselt 1945-ben.

A reménybeli kormányváltást követően olyan agrár- és földpolitikára van szükség, amely – szemben a jelenlegivel - az Európai Uniós integráció követelményeinek is megfelel, ugyanakkor a termőföld hasznosítása során nem feledkezik meg a mezőgazdaság elsődleges céljáról, ami nem lehet más, mint a vidéken élő állampolgárok megélhetésének, társadalmi fejlődésének biztosítása – végső soron tehát a bibói értelemben vett polgárosodás eszményének megvalósulása.

Szerző
2018.03.17 08:20

Nincs visszatérés

Publikálás dátuma
2018.07.17 18:24

Fotó: Népszava/ Szalmási Péter
A szabadságvágy és a döntések felelőssége a közös a Nóra II. rész és a Varsói melódia című darabokban. Az előbbit a Szentendrei Teátrumban, utóbbit a Hatszín Teátrumban mutatták be.
Az ötlet drámaírói részről remek. Vagyis folytatni Ibsen Nóráját, megnézni, mi is történik mondjuk tizenöt év múlva, miután Nóra becsukta maga mögött az ajtót és elhagyta családját. A fiatal amerikai szerző Lucas Hnath ezzel az egyszerű indítással kortalanná teszi a problémát, jobban mondva cselesen áthelyezi a mába. Még ha tizenöt évről is van szó a Szentendrei Teátrumban játszott Nóra II. részben a főhősnő abszolút mainak hat, a vívódásai is azok. Mit is kezd az ember a szabadsággal, egyáltalán lehet-e igazán szabad? Mi is a szabadság? Talán ez az esszenciája a felvetődő kérdéseknek, de azért is jó a dráma, mert ennél sokkal bonyolultabb. És van egy nagy találmánya. A szerző folyamatosan fordít, csavar egyet a nézőponton. Nem csak Nóra álláspontját ismerhetjük meg, hanem a volt a férjét, a házvezetőnőét, sőt, az egyik felnőtt gyerekéét is. Mindez élvezetesen dialógusban, élesen ütköztetve íródott meg. Ezért a darab vitán felül figyelemre méltó. Amikor már igazat adnánk Nórának, jön a másik szereplő, akinek szintén megvan a maga igazsága. Nóra, mint egy háborúban edződött, harcos, sikeres amazon tér vissza abba a házba, ahonnan elment, és szajkózza azokat az elveket, amelyekért megküzdött, amikben hisz. Csakhogy a másik félnek is megvan az ehhez hozzáfűzendő érvényes nézete, sőt megélt belső fájdalma, amit eddig nem volt kinek elmondania. És aztán eljutunk a hazugságig. Mi másig, ami mindent elront és megmérgez, párkapcsolatot, köz és magánéletet. Kiderül nem csak az egymásnak szánt hazugságok a veszélyesek, hanem azok is amelyekkel magunkat áltatjuk. A néven nem nevezett, ki nem beszélt folyamatokról, jelenségekről, vagy netán egyszerűnek tűnő érzésekről nem beszélve.
Miközben nagyszerű a darab, az előadás ritmusa néhol monotonná, egyhangúvá válik. Galgóczy Judit rendezése talán túlságosan is bízik a szövegben, vagy a színészekben, ezért szinte teljesen nélkülözi az akciót. A színészek ülnek, vagy állnak és beszélnek. A színházi szituációk valahogy hiányoznak. Miközben a szereposztás nem vitatható, a színészek élnek is bizalommal. Leginkább Kováts Adél, aki nagy meggyőződéssel áll ki ebben a szerepben is a nők jogaiért. Nóra sokszínűségét, szellemi pengeélét pontosan megmutatva. Csankó Zoltán az elhagyott Torvaldként leginkább későn eszmélő áldozat, aki nem bír szembenézni azzal a tükörrel, amit Nóra tart elé. Karakteres a másik két szereplő, Bodnár Erika házvezetőnőként és a felnőtt lányként László Lili.  A végén Nóra nem köt kompromisszumot, újra kilép azon a bizonyos ajtón egy boldogabb, szabadabb jövő reményében. Bízva abban, hogy azt még ő is megéri. Az egyszer választott útról nincs visszatérés.
Ez a megállapítás igaz Leonyid Zorin kétszereplős színművének, a Varsói melódiának a főhőseire is. A darabot évtizedekkel ezelőtt Törőcsik Mari és Sztankay István játszotta óriási sikerrel. A történetet a rendezők azóta is időről időre előveszik. Most Radnai Annamária fordításában Kocsis Gergely állította színpadra a Hatszín Teátrumban, ahonnan az előadás rövidesen nyári szabadtéri helyszínekre utazik. A történet egyszerű: romantikus szerelem szövődik a II. világháború után egy szovjet fiú és lengyel lány között a Szovjetunióban. A levegőben még ott van a háború tragikuma, a félelem, és az újrakezdés tétova bizonytalansága. A fiatalok viszont egyszer fiatalok, és a szerelemre sem kell sokat várni. A produkció legszebb néhány perce az, amikor a Zeneakadémia kakasülőjén véletlenül egymás mellé sodródott Helga (Tompos Kátya) és Viktor (Adorjáni Bálint) némán hallgatják Chopin muzsikáját. Csak a gesztusokat érzékeljük, ahogy egy dallam titkát megérti a zenekedvelő, úgy fedezi fel lassan egymást egy fiú és egy lány. Előbbi borász, utóbbi énekesnő szeretne lenni. Előttük áll az élet. Az egész élet. Ez egyszerre jelent nyomasztó és felszabadító érzést mindkettőjüknek. A zene aztán sok mindenen átsegít. Kezdeti félszegségen, tapasztalatlanságon. A történet környezete kissé már távoli, a nyelvezet, az ismerkedés ritmusa is idejétmúlt talán. A szerelem romantikája, a találkozás mindenek fölöttisége azonban még mindig időtálló. Csakhogy az idillbe belevág a politika. Azért ez sem ismeretlen dolog manapság, amikor magánéleteket változtat meg, befolyásol alapvetően a közvetlen közéleti közeg. Akkor Szovjetunióban nem házasodhattak idegen országbelivel. Ez a törvény Helgát és Viktort szétválasztja. Ezután pedig már nincs közös út, még akkor sem, ha a szerelem kitart, és találkoznak is tízévenként, de ez már nem ugyanaz, nem is lehet az. Valami elmúlt, és nem jön vissza sohasem. Mindenki változik, a szerelem plátóivá lesz, két élet elmegy egymás mellett. Még akkor is, amikor már törvény nem tiltja a házasságot. Az adott pillanat egyszerisége, amely két sorsot összehoz, sohasem jön vissza. Tompos Kátya érzékenyen és szenvedélyesen mutatja meg a lány állapotváltozásait. A reménytől a reménytelenségig. Nem mellesleg szépen énekel egy lengyel dalt. Adorjáni Bálint a szépfiú sablonjait le nem vetkőzve, közhelyesebben ábrázolja a fiút, akinek mintha igazi mélységei nem is lennének. Ha egyszer becsukjuk magunk után az ajtót, az már gyakran csak a vágyainkban nyílik ki. A mindent megszépítő nosztalgia mögött ott a zár.
2018.07.17 18:24

Kíméletlen részletesség

Publikálás dátuma
2018.07.17 16:15

Fotó: HBO/
Gillian Flynn a Holtodiglan című regényével lett nemzetközileg ismert krimiíró, a David Fincher rendezte filmadaptáció pedig egy csapásra sztárszerzők közé repítette. A HBO most első regényéből, az Éles tárgyakból készített minisorozatot. Méghozzá bravúrosan.
A 2006-ban megjelent Éles tárgyak sokban különbözik a Holtodiglan világától. Nem egy párkapcsolat viszonyrendszerét taglalja, mint a Holtodiglan, hanem egyetlen nőre fókuszál, akinek a harca a saját démonjaival legalább annyira életveszélyes folyamat, mint a bűnügy, amely körülveszi. Sőt, utóbbi talán másodlagos is. Ez remek drámai alapanyag volt a HBO-nak egy minisorozathoz, ahol ezt a műfajt nagyon magas színvonalon űzik.  A nagybetűs nő ebben a drámában a fiatal chicagói újságíró, Camille Preaker, aki épp végzett a néhány hónapos pszichiátriai kezelésével, amikor főszerkesztője visszaküldi szülővárosába, Missouri-beli Wind Gap nevű, mondjuk úgy, hogy zárt városkába, hogy az ott történt gyerekgyilkosságokról tudósítson. Csak, hát Camille fő problémája maga a gyermekkori környezet, amelynek traumatikus hatását csak az alkohol segítségével tudja túlélni. Ezt az expozíciót pedig igencsak mélyrehatóan ábrázolja Jan-Marc Vallée rendező: soha nem láttam ennyire kíméletlenül alapos ábrázolását az alkoholszenvedélynek. Camille-nek az élete nem mindig tudatos, vannak üresjáratok és kómában töltött időszakok, melynek következtében nem tudja mindig eldönteni mi a valóság és mi a képzelet szüleménye. Zavart lélekről van szó, akinek az esetében majd megtudjuk azt is miért vonzódik azokhoz a bizonyos éles tárgyakhoz. 
Amikor Camille visszaérkezik a családi környezetbe, megtudjuk, hogy évek óta alig beszélt neurotikus, hipochonder anyjával; tizenhárom éves, gyönyörű féltestvérét, a poros kisváros lakóit valamiképp a markában tartó Ammát pedig utoljára óvodásként látta, miközben a rejtélyes módon meghalt másik lánytervér folyamatosan kísérti. A kísérteties viktoriánus házban Camille-t megrohanják boldogtalan gyerekkor emlékei, és akaratlanul is azonosulni kezd a meggyilkolt kislányokkal. Miközben egyre mélyebbre rántják sötét múltjának démonai, és felszakadnak soha be nem gyógyult sebei, versenyfutásba kezd az idővel, hogy kiderítse, ki lehet a tettes. Ezt a sorozat nagyon komótosan teszi meg, nem rohan sehova, bőven időzik a kamera a részleteken, ezzel az atmoszferikusságot erősítve. Ami abszurd, hogy a tévés feldolgozás gálánsabb és gazdagabb, mint az irodalmi alapanyag, mintha csak minden oldalt adaptálni akartak volna, méghozzá úgy, hozzá is tesznek itt-ott. Ahol dramaturgiailag fontos és érdemes. Ennek következtében lett igazán nyomasztó és zaklató alkotás az Éles tárgyak, mert folyamatosan azt érezzük, hogy valami borzalmas fog történni, és szoríthatunk, hogy ekkor Camille legalább valamilyen szinten józan legyen. A forgatókönyv és a rendezés tehát példás és átgondolt, de ide sorolnám még a kitűnő színészvezetést. A Camille-t alakító Amy Adams esetében ugyan nem kell nagyon meglepődni, hogy patent alakítást nyújt, de egészen hatásos a jelenléte Patricia Clarksonnak, aki Camille anyját alakítja. Nincs rossz alakítás a produkcióban. Egyetlen egy veszélyforrást látok – ez viszont magából a koncepcióból fakad. Azok, akik a gyors nyomozós thrillert vártak, lehet, hogy csalódni fognak, mert itt bizony mélyre kell mennünk a katarzishoz.

Infó

Az Éles tárgyak feliratos verziója július 9-én indult az HBO GO-n és az HBO-n. A szinkronos változat sugárzására két héttel később, július 22-én kerül sor.  

Témák
sorozatHBO
2018.07.17 16:15