Csörgeti a kardot

Ha csörgeti, hadd csörgesse…, mármint az a bizonyos huszárgyerek, hiszen „Kossuth Lajos verbunkja a muzsikáltatója”. Pontosan így volt ez most is. 1848 apropóján remek kis kardcsörtetésre nyílt alkalom. A Huszárgyerek ugyan már ötvenes férfiúvá érett, alkata huszárosnak talán kevésbé mondható, de azért csörgeti. Muszáj neki, hiszen – mint egy másik 48-as nótából tudjuk - „ez lelkesíti csatára a magyart”. Csatának pedig lennie kell. Semmit sem értett a világból, aki az „ez a harc lesz a végső”-t kitalálta. Ha a harcnak egyszer csak vége szakadna, mivégre volna a hadvezér? A régi ellenségeket már betéve tudjuk: népvándorlás, Soros, Európa - ha csak ezekről szólna az ünnepi beszéd, elbóbiskolna az egész Békemenet. De nem. Huszárgyerek a dal szerint „szereti a táncot”, szökken egyet, és váratlanul nagyot rúg a belső ellenség felé is. Eddig ilyen azért nem volt: a választás utánra leszámolást hirdet. Nem azért, mintha „a jó katona gyűlölné az ellenfelet” (továbbra is „hiszünk a szeretet erejében”), hanem mert csak. Illetve, mert csörtetésileg szükséges. Ezért „erkölcsi, politikai és jogi elégtételt fogunk venni”. Ennek a politikai és jogi elégtételnek a mineműsége azért érdekelne. Megúszható ez szimpla fogdával a „bajkeverő tüntetésszervezők” számára? Vagy a törvény erejével be is tiltanak ezt-azt, „ellenzéki pártocskákat”, „álcivil” szervezeteket? Elvégre „nem vagyunk balekok”. Legfeljebb Kósa egy kicsit, ha háztartásbeli örökösnők környékezik meg, de az más.

Kósa úgysem látható. A miniszterelnök ezúttal hírességek nélkül, egyedül állt a dísztribünre. A szokásos biodíszlet elmaradt. Egy magányos Huszárgyerek csörgeti, katonatársak nélkül. De tényleg, ki is lehetne ott? Kósán, Semjénen friss sebek, Lázár büntiben, katonanyelven „futkosón”, egészen Bécsig kellett futnia. Fazekasról a bogarak jutnak az emberek eszébe, Balogról az iskolák és a kórházak, és oda az ünnepi hangulat. Oda jutottunk, hogy a kormányfő fb-oldalán csak a felkokárdázott Rogánnal fotózkodik, akit már jó ideje nem mernek a nyilvánosság elé engedni. Így aztán a többi képen inkább maga Orbán található, ahogy írja beszédjét, állva, magas asztal mellett. Ahogy a képeken a régi krónikások (újabban a gerincbántalmakkal vagy aranyérrel küszködők) szokták. Gondolom, ő csak a történelmi patina kedvéért.

Jó, hogy a kollégák nem voltak a színpadon, esetleg félreérthették volna főnökük szavait: „A választáson nem négy év a tét”. Hát néhányuknak nem is. Ha vereségük esetén egy bíróság rájuk süti a „bűnszövetkezet” minősítést, az négy évvel nem úszható meg.

A tribünön ugyan az egy szem Huszárgyerek (meg az énekesek, mert mindent azért nem vállalhatott magára), ám a téren sokaság. Az év reklámját a 888-ban láttam. Durcás ifjú lány mordul a barátjára: „Nem kaptam virágot Valentin napon. Sosem bocsátok meg neked!” Mire a fiú: „Gyere kicsim, elviszlek a Békemenetre, meghallgatjuk együtt Orbánt!”- és kicsim a következő képen már boldogan ugrik a nyakába. Úgy láttam, elég sokan nem kaptak az idén Valentin napi virágot.

Örömhír az is, hogy Bayer Zsolt ellen mégsem követtek el merényletet, pedig sötét jóslatokba bocsátkozott a várható provokációk és a (tényleg elfogadhatatlan) fenyegetés miatt. Az ellenzéki erőszak valahogy nem akar összejönni, pedig egyszer már a „forró őszt” is megígérték. De ha muszáj lesz, majd csak megoldják, csupán egy-két felbérelt kopaszhuszár kell hozzá. Bár migráns még jobb lenne!

Alig lett vége a Békemenetnek, már rohanhattam is az ellenzékhez a Szabadság híd mellé. Nincs nagyobb strapa az ünnepnél. Strapás lehetett a pártvezetőknek is: hiába görgetik Sziszifuszként maguk előtt a Jobbik-problémát, az mindig visszazuhan rájuk. Az elvi és erkölcsi fenntartásaimon túlmenően, az elszánt kormányváltó akaratban osztozva sem vagyok képes felfogni, miért őket lökdösnénk a kényszerházasságba, amikor a Jobbik cirka kétszázszor kijelentette, hogy nem tárgyal, nem koordinál. Jó okuk van rá. Vona szerint, aki nálunk jobban ismeri pártját, hívei nagy része inkább otthon marad vagy a Fideszre szavaz, mintsem libsi-komcsikra. Ahogy ezt beszéde hallgatói sorra el is mondták az újságíróknak: „Inkább felkötöm magam!” Azért szép ünnepség volt az övék is. Megtudtuk, hogy „Attila unokái vagyunk” (félek, hogy én nem, csak a jobbikosok), afféle keresztény hunok, hiszen a jelöltek esküt tettek a Szentkorona másolatára. Szép is lenne egy Vona-kormányban, mert hogy az ünnepen az amúgy rokonszenves vásárhelyi polgármester tisztázta, hogy az fog alakulni, de a többiek is beférnek egy pár tárcával a koalícióba.

De nem aggódom. Úgy fest, most a demokratikus oldalon arra megy ki a játék, hogy ki ne legyen hibás a teljes összefogás elmaradásában. A Jobbik emlegetése inkább erre jó. Van is már eredmény: az LMP, amelyik eddig nem állt szóba a DK-val, most, hogy a Jobbikot is odahívták, mégis elmegy a találkozóra. Gyanítom, több nem is lehetett Gyurcsány célja.

Sok időnk nincs már. Nem szeretném október 23-án is a Huszárgyerek kardcsörgetését hallani.

2018.03.17 07:03

Szerződhetünk

A kisvárosban, ahol felnőttem, a hetvenes években két nagy bölcsőde is működött. Három gyár szívta fel a dolgozókat, jöttek a pesti mérnökök a kicsi gyerekeikkel, el kellett őket is helyezni valahol. Mindenki tudta a dolgát: a város vezetői addig mentek, míg meggyőzték az iparpolitikusokat, hogy hozzánk irányítsák a hajó- és darugyárat, az alumíniumgyárat és a gyógyszercsomagolót, kilobbizták az új gyermekintézményeket, iskolákat. Az anyukák és a nagymamák unszolás nélkül dolgoztak, a bölcsődéknél megálltak a munkásbuszok, a kerítésnél sok tucat bringa várta a nőket, míg átadták a kicsiket a gondozónőknek. A húszezerhez közeledett a lélekszám. Ma alig 13 ezren élnek ott, ipar semmi. Az egyik bölcsődében hosszú ideje idősotthon működik.
Amióta a mi miniszterelnökünk a sorban harmadik győzelme után azt mondta a szebb emlékű Kossuth adó reggeli műsorában, hogy leszerződne a magyar nőkkel egy kicsit több gyerek szülésére, folyton az jár a fejemben: vajon mire kötne magállapodást a városkám asszonyaival? Kaptok magas családi pótlékot, csak jöjjön a gyerek? Kiröhögnék, hisz tíz éve nem emelt egy vasat se rajta. Kaptok még több családi adókedvezményt? Na hiszen! A keleti végeken hányan visznek haza annyit, hogy jogosultak lennének rá? Építsetek vidáman, adom a csokot? Viccnek is rossz, eladhatatlan ingatlanok tömege stresszeli az ottaniakat, minek építenének újakat és miből? A bölcsifejlesztő projektre meg minek szerződnének az asszonyok, tízezer fő felett eddig is kötelező volt megtartani a településnek.
De ha véletlenül tényleg megmondhatnák, mi kellene nekik, hogy gyereket vállaljanak, nem kizárt, hogy azt felelnék a kormányfő unszolására: munka, biztos megélhetés, normális oktatási rendszer és felnőttképzés, elérhető idősgondozó hálózat és olyan szociális rendszer, ami mellett gyereket szülni nem egyenlő az elszegényedéssel. Ja, és olyan ország, ahol nem rúgják ki őket, ha tagjai egy ellenzéki pártnak vagy civil szervezetnek. 
Leszerződik erre a leendő anyákkal, miniszterelnök úr?
Folyton az jár a fejemben: vajon mire kötne magállapodást Orbán Viktor az én városkám asszonyaival?
2018.07.18 08:34
Frissítve: 2018.07.18 08:34

A rabbi és a Sorsok Háza

Köves Slomó, az EMIH rabbija a szombati Népszavában elárulta, hogy kész részt venni a Sorsok Háza-projekt megvalósításában. Őt Schmidt Mária már évekkel ezelőtt meghívta a Józsefvárosi pályaudvaron magasodó épületbe, és bemutatta neki a túlélők személyes elbeszéléseire alapuló, „személyes érzelmi kontaktusra fókuszáló” kiállítás terveit. Neki semmi kifogása sincs Schmidt Mária ellen, hiszen a Terror Háza Magyarország egyik leglátogatottabb múzeuma. Ha a mennyiség egyben a minőség garanciája, akkor a konyhaművészet csúcsa a McDonald's. 
Köves rabbi szerint eddig csak személyekről volt szó, nem tartalmi kérdésekről folyt a vita. Köves rabbit nem zavarják a tények, például az, hogy a Terror Háza Múzeum már hírhedt pengefalával történelmet hamisít. A nyilaskereszt és a vörös csillag egymás mellé helyezésével azt állítja, hogy nálunk népellenes terror csak a német megszállás után, a nyilasok rémuralma, majd a Vörös Hadsereg megszállta Magyarországon volt. 
Az állandó kiállításon, amelyen két szoba jut az 1945 előtti időszakra és 23 a kommunista rezsimre, a második teremben 2002-ben még az volt olvasható, hogy akkori magyar állam nem tudta megvédeni polgárait. A Horthy Miklós által kinevezett Sztójay Döme miniszterelnök kormánya még Adolf Eichmannt is meglepő lelkesedéssel és hatékonysággal látott hozzá a zsidók totális jogosztásához, kirablásához, végül deportálásához. Kövest nem zavarja, hogy Schmidt a Horthy-korszakot polgári demokráciának nevezi, azt állítja, hogy az antiszemita törvényeket a náci Németország nyomására voltunk kénytelenek elfogadni. Berlin 1940 előtt semmiféle nyomást sem gyakorolt Budapestre a zsidó-politika „radikalizálása” érdekében. A magyar politikai elit tagjai, élükön Horthyval, már 1942 tavaszától-nyarától kezdve tisztában voltak azzal, mit jelent a Vészkorszak, a zsidókérdés náci Végső Megoldása. Azért sem engedtek a nem túlságosan erős német nyomásnak a náci megszállásig, mert tudták, hogy a deportáltakat lemészárolják. 
Schmidt huszonöt éve küzd Horthy Miklós rehabilitálásáért. Szerinte „Magyarországon kimondtuk a bűnösök nevét, történelmi igazságot szolgáltattunk…” Ő a maga részéről kizárólag a nácikról és néhány nyilasról hajlandó beszélni. Nagyon kevés ember merészelte eddig a Szabadság téri megszállási emlékművet védelmébe venni. Orbán Viktor és illiberális rendszere történelemhamisító emlékezetpolitikájának szolgálólánya ezt is megtette. Ő beszél történelmi igazságtételről, akinek a múzeumában még Kovarcz Emil, Szálasi hírhedt totális mozgósítási minisztere is a (nyilván ártatlanul, a kommunisták által) „meggyilkoltak”-címszó alatt szerepel, jó pár más háborús bűnös tömeggyilkossal együtt?
Köves rabbit sikerült Schmidtnek meggyőznie, az IHRA (International Holocaust Remembrance Alliance) szakembereit nem. Schmidt egyszer már évekkel ezelőtt ismertette az úgynevezett kiállítási koncepcióját. Azon a prezentáción csak az nem derült ki, hogy akkor kik a jók és kik a rosszak a tervezett Sorsok Háza állandó kiállításon. Kövest nem érdekli, hogy sem a washingtoni United States Holocaust Memorial Museum, sem a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet nem hajlandó szóba állni Schmidt Máriával, akit ők is vulgáris történelemhamisítónak, primitív antikommunistának, valamint a Horthy-kultusz ápolójának és holokauszt-relativizálónak tartanak. Kövest nem zavarja, hogy Schmidt a XX. század legnagyobb bűncselekményének nem a holokausztot, hanem az első világháborút lezáró, Párizs környéki békék megkötését tartja. 
A washingtoni holokauszt múzeum vagy a Yad Vashem új állandó kiállításának megnyitását sok-sok évnyi munka, kutatás és szakmai vita előzte meg. A Sorsok Háza múzeum tervei a mai napig titkosak. Schmidt azokat, akik sajátos történelemszemléletével nem értenek egyet, hazaárulóként denunciálja. Tervei megvalósításához most már egy ortodox rabbit is sikerült megnyernie – érdekelne, hogy mi volt ennek az ára.
Schmidt Mária huszonöt éve küzd Horthy Miklós rehabilitálásáért
2018.07.17 17:11
Frissítve: 2018.07.17 17:11