Választás 2018;március 15.;nemzeti ünnep;Orbán-beszéd;ORÖ;

2018-03-16 20:48:00

Zsarnoki szó a Kossuth téren

Az MSZP-Párbeszéd kormányfő-jelöltje szerint diktátorok fenyegetőznek úgy, ahogyan a miniszterelnök tette a Kossuth téren.

A miniszterelnök a március 15-i beszédében újabb határt lépett át azzal, hogy erkölcsi, politikai, jogi szankciókat helyezett kilátásba a változást akaró emberekkel szemben – jelentette ki Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd kormányfő-jelöltje.

Karácsony szerint a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választásból tudható, hogy a változást akarók vannak többségben. A Fidesz pedig szervezett kisebbség, amely nemcsak az adófizetők pénzét lopja el, hanem a nemzeti büszkeségünket is ki akarja sajátítani. „Csak diktátorok fenyegetik az ellenzéket politikai és jogi szankciókkal” – idézte a távirati iroda Karácsony Gergely szavait.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője úgy vélte, hogy a balliberális pártok akarnak antidemokratikus eszközöket alkalmazni, az ellenzék kirekesztő és gyűlöletkeltő. A politikai és erkölcsi elégtétel a választás eredménye lesz. A jogi elégtétel a becsületsértő kijelentésekre vonatkozó jogállami eljárások megindításának lehetőségét jelenti – fejtegette a fideszes politikus.

Kósa Lajos 1300 milliárd forintos ügyében Gulyás arra következtetésre jutott, hogy Kósa nem elkövetője, hanem áldozata a bűncselekménynek. A 444.hu tudósítása szerint a kérdésre, hogy Kósa Lajos miért mondott rövid időn belül egymással szöges ellentétben álló dolgokat a történetben szereplő csengeri nőről, Gulyás megállapította: ha férfiak nőkről beszélnek, gyakran túlzásokba esnek.

Közben más frontokon is javában zajlik a kampány. Szabó Tímea, az MSZP-Párbeszéd jelöltje közösségi oldalán adta hírül, hogy feljelentést tett a rendőrségen, miután több mint száz plakátját tépték le és tették tönkre Óbudán. „Orbán emberei semmilyen erőszaktól nem riadnak vissza, ha a vesztüket érzik” – kommentálta az eseményt Szabó Tímea. Mivel a kerület érintett részein térfigyelő kamerák működnek, reméli, hogy a rendőrség kézre keríti az elkövetőket. A DK-s Oláh Lajos, aki Erzsébetvárosban és Terézvárosban indul a baloldal jelöltjeként, szintén közösségi oldalán számolt be arról: lakossági bejelentés alapján megtalálták azt a furgont, amit azok használtak, akik „szisztematikusan letépték és tönkretették a választási plakátjaimat”. Az osztrák rendszámú, bérelt furgon sofőrjét is azonosították.

A Zugló.hu-n közzétett jegyzőkönyv nyomán az Index írta meg, hogy elindult a rendőrségi nyomozás Lévai Katalin és a Fidesz ajánlásainak egyezősége miatt. Lévai Katalinnak – aki esélyegyenlőségi miniszter és szocialista EP-képviselő is volt – az általa alapított Lendülettel Magyarországért párt színeiben nem jött össze a jelöltté válás Zuglóban. Ajánlóíveit összevetették ugyanis a Fidesz jelöltjének íveivel, és 27 esetben teljes volt az egyezőség, még az ajánlások sorrendje is megegyezett. Sok esetben ugyanaz a választópolgár kétszer szerepelt az íveken.

Az ellenzéki térfélen zajló mozgásokat nem könnyű követni. Gyurcsány Ferenc DK-s elnök vasárnapra egyeztetésre hívta az ellenzéki pártokat, közöttük azt a Jobbikot is, amellyel sokáig mereven elutasította az együttműködést. A Jobbik viszont a DK-tól kapott meghívást és az együttműködést utasította el.

Ennek ismeretében Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke közölte: a 106 egyéni körzet elosztásáról az MSZP-vel már megállapodtak, most az LMP-vel is tárgyalni akarnak. Jelen állás szerint az LMP képviselteti magát a Gyurcsány-féle találkozón. Pedig az LMP volt az, amely feltételül szabta, hogy mielőtt ilyesfajta koordinációról tárgyalna, előbb az MSZP-Párbeszéd és a DK állapodjon meg a Jobbikkal.

Szél Bernadett LMP-társelnök péntek este az ATV-ben azt mondta: hétfőn találkozik Vona Gábor Jobbik-elnökkel is, mert országos megállapodásra van szükség.

Trükközés a roma névjegyzékkel
Könnyen előfordulhat, hogy ebből rendőrségi ügy lesz – közölte lapunkkal Lakatos Oszkár, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) képviselője. Lakatoshoz több megyéből olyan információk futottak be, hogy a nemzetiségi névjegyzékben szereplő romák levelet kaptak az ORÖ hivatalától: ebben azt kérik tőlük, hogy töröltessék magukat. Azok, akik nemzetiségi választóként regisztráltak a választásra, csak nemzetiségi listára szavazhatnak, pártlistára nem.
Valószínű – jegyezte meg Lakatos Oszkár –, hogy Farkas Flórián áll a háttérben. A Lungo Drom fideszes elnöke korábban felszólította a romákat, hogy csak a parlamenti választás után regisztráljanak (így a későbbi kisebbségi önkormányzati választáson részt vehetnek, a Fidesz viszont nem veszít szavazókat). Lakatos Oszkár felháborítónak és aljasnak tartja az eljárást. Tudni szeretné, hogy az ORÖ-ben ki engedélyezte a levél kiküldését, mennyibe kerül mindez, ki és honnan szerezte meg a névjegyzékben szereplő romák adatait.
A visszajelentkezések elkezdődtek. Nemrég még több mint 20 ezren szerepeltek a roma névjegyzékben, számuk péntek délután már csak 19 754 volt. Ahhoz, hogy a nemzetiségek éljenek a kedvezményes mandátum lehetőségével, és szavazati joggal felruházott képviselőt küldjenek a parlamentbe, az általános részvételi aránytól függően nemzetiségenként 20-25 ezer szavazatra van szükség. Máskülönben az adott nemzetiség korlátozott jogkörű szószóló révén képviseltetheti magát a parlamenti munkában.