Katalónia;Carles Puigdemont;

2018-03-20 06:33:00

Svájc a példakép a katalánoknak

Közel fél évvel a katalán függetlenségi népszavazás után sem oldódott meg a térséget érintő krízis, ám a régió Belgiumba menekült egykori vezetője új megoldási javaslattal állt elő: a svájci modellé lehet a jövő. Carles Puigdemont egy genfi emberi jogi filmfesztiválon azt állította, a katalánok többsége is szívesebben támogatna egy svájci típusú, autonóm kantonokból álló szövetségi köztársaságot, mint a teljes függetlenséget.

Ez jelentős elmozdulás a korábbi álláspontjához képest, hiszen nem sokkal az októberi függetlenségi népszavazás után – amelyen az igenek győztek – az egyebek között zendüléssel és lázadással vádolt politikus Belgiumba menekült, és sokáig állította: nincs más út, csak az egyoldalú függetlenség. Eleinte azt javasolta, kész lenne egy független katalán köztársaságot külföldről vezetni, ám ahogy csökkent a politikai befolyása, úgy finomodott az álláspontja.

Decemberben regionális választásokat tartottak Katalóniában abban a reményben, hogy a voksolás kiutat jelent a válságból, ám a helyzet azóta is igen kilátástalan: hiába szerezték meg a parlamenti többséget a függetlenséget támogató erők, három hónap elteltével sem sikerült kormányt alakítani. Több fontos katalán politikus is börtönben van zendülés és lázadás miatt, köztük a korábbi alelnök, Oriol Junqueras, valamint a most elnöki tisztségre javasolt Jordi Sánchez.

Az El País szerint a legnagyobb problémát nem csupán a vezető politikusok bebörtönzése jelenti, hanem a függetlenségpárti táboron belüli megosztottság. A pártok egyetértenek abban: a végső cél a függetlenség, ám az odavezető utat másképp képzelik el. Az egyik oldalon vannak a radikálisok, akik kitartanak a függetlenség egyoldalú kikiáltása, a Madriddal való kompromisszum elutasítása mellett. Ide tartoznak érdekes módon Carles Puigdemont hívei – míg az érintett már nem –, valamint a rendszerellenes Népi Egység (CUP).

A másik oldalon azt szorgalmazzák, egy időre vissza kell vonulni, „erőt gyűjteni”, és új stratégiát kidolgozni. A lassú víz partot mos hívei – a Köztársasági Baloldal, és Carles Puigdemont pártja, a PDeCAT – szerint mihamarabb kormányt kell alakítani, ám a retorika szintjén továbbra is ki kell állni a függetlenség mellett.

A két tábor közötti szakadék egyelőre igen mély, és a spanyol napilap szerint a függetlenségi mozgalom a legmélyebb pontján van, mióta Artur Mas akkori katalán elnök 2012-ben útjára indította.