Elvesztette önrészjellegét

Több pénz jött össze a község csatornázására, mint amennyibe az valójában került. A lakosok mégsem kapnak vissza egyetlen fillért sem.

Mihályiné Opéczy Mária

Hol van az emberek pénze? Erre az egyszerű kérdésre szeretne választ kapni a Tárnokon élő Mihályiné Opéczy Mária. A 77 éves nyugdíjas rendszerszervező mérnök, aki afféle egyszemélyes hadseregként öt éve küzd, hogy megtudja, hová lett a tárnokiak csatornaberuházásra befizetett önrésze.

Mihályiné irattartókba rendezett több száz oldalnyi dokumentuma mellett ülve kezdi a történetet: 2008-ban startolt el a térségben a csatorna kiépítése és egy, már meglévő szennyvíztisztító bővítése. Három település, Érd, Diósd és Tárnok fogott össze, közösen készítették elő a beruházást. Ahogyan az ilyenkor szokás, létrejöttek a feladat elvégzésére a víziközmű-társulatok, a lakosokat pedig arról tájékoztatták: noha az unió fizeti a beruházás nagy részét, és a költségekbe beszállnak az önkormányzatok, az ingatlantulajdonosoknak is kell önrészt fizetniük. Portánként 255 ezer forintra jött ki ez az összeg, ám annyi könnyítés volt még: akik akartak, kérhettek részletfizetést, valamint állami támogatást is, ami 189 ezer forintra mérsékelte a terhet.

– Fontos tudni, hogy ezt az összeget úgy számolták ki, hogy a teljes beruházásból az unió fizetett volna hetven százalékot és a lakosságra meg az önkormányzatra hárult volna harminc százalék önrész – magyarázza az asszony.

Ennek szerinte azért óriási a jelentősége, mert később többféle formában további állami segítséget kapott a beruházás. Volt például vissza nem térítendő támogatás és önerő-csökkentő pályázat is. Ezeknek köszönhetően pedig Mihályiné számításai szerint végül a lakosságra és az önkormányzatra eső önrész mértéke harminc százalékról kilenc százalék alá esett.

– Ha azonban a beruházás mindvégig változatlan összköltségéből nem harminc hanem csak kilenc százalékot kellett állni, akkor összességében több pénz állt rendelkezésre, mint amennyibe a fejlesztés került. Vagyis az embereknek visszajárna pénz – állítja az asszony. Mihályiné szerint egyébként ő maga nem csinált egyebet, minthogy a nyilvánosan elérhető adatokat egymás mellé állította, majd kérdéseket tett fel. Csakhogy, mondja, eddig senki nem tudta neki meggyőzően igazolni, hogy hiba lenne a számításában. A helyi önkormányzat ugyanakkor egyik internetes bejegyzése nyomán beperelte jó hírnév megsértése miatt – a pert végül elvesztette az önkormányzat, mert a bíróság szerint az asszony csak véleményt mondott, amit a helyhatóság vezetésének el kell tűrnie.

Az, hogy visszajár-e pénz a lakosoknak, azért is fontos kérdés, mert mind a mai napig vannak családok, amelyek nem tudták befizetni a rájuk jutó összeget, vagy annak egy részét, ezért több tucatnyi végrehajtási eljárás indult. Ezek egy része okafogyottá válna, ha kiderülne, hogy az érintetteknek nem is kellett volna annyit befizetniük, mint amennyit követelnek tőlük.

Mihályiné számításairól és állításairól megkérdeztük a települést 2006 óta vezető polgármestert, Szolnoki Gábort (Fidesz). A település vezetője fogadta is lapunkat, ám kérte annak rögzítését: „Az elhangzott beszélgetésünk tartalmából szerkesztett cikk nem polgármesteri nyilatkozat (…) megbeszélésünkön jelen ismereteim szerinti tájékoztató válaszokat adtam.”

A polgármester – aki az asszony „harcát” politikai akciónak tartja – azt mondja: a beruházás 2007-es indulásakor úgy terveztek, hogy összesen 3,5 milliárdra rúghat majd az építési költség Tárnokra jutó része. Ehhez mérten számították ki a lakosságot, a beruházás indulásakor végül összesen több mint 1500 portát terhelő „érdekeltségi hozzájárulást”, ami ingatlanonként 255 ezer forint – illetve állami kamattámogatással bő 180 ezer forint – volt. A beruházás költsége nem lépte túl a tervezett keretet, és a polgármester szerint igaz az is, hogy menet közben több olyan állami segítséget kaptak, ami csökkentette Tárnok részét. Számításai szerint az önkormányzat majdnem 300 milliót invesztált a beruházásba, ami körülbelül 200 millió forinttal lett volna több, ha a megnövelt állami támogatás nem csökkenti terheiket. Mihályiné állításával ellentétben Szolnoki Gábor álláspontja szerint azonban ettől még senkinek nem jár vissza semmi:

– Az önkormányzat előlegezte meg a kezdetek kezdetén a beruházáshoz a települések önrészét. Ráadásul sokan mind a mai napig nem, vagy nem teljesen fizették be a rájuk jutó részt.

A polgármesternek felvetjük: ezzel együtt is jogosnak tűnik, hogy az állami támogatásoknak köszönhető utólagos megtakarítás arányosan csökkentse az önkormányzat és a lakosság terheit. Erre azzal reagál:

– Végeredményben az önkormányzat pénze is az emberek pénze. Amit itt megtakarítottunk, pontosabban az az önkormányzati forrás, amit a kormányzati döntés miatt nem kellett a csatornázásra elköltenünk, az majd jól jön például az új óvoda megépítésénél.

Amikor megjegyezzük, talán jobb lett volna, ha megkérdezik az embereket, hogy mi legyen a vitatott összeg sorsa, Szolnoki Gábor azt feleli:

– Egyrészt az érintett ingatlantulajdonosak döntöttek a hozzájárulásról. Másrészt ennek a vitának a gerjesztői, fenntartói szórólapokon, újságokban, lakossági fórumokon minden érintett háztartást tájékoztattak az általuk vélelmezett igazságtalanságokról már a legutóbbi önkormányzati választáson is. Az emberek pedig ezeknek az információknak a birtokában döntöttek 2014-ben.

Noha az különös, hogy a polgármester érvrendszere szerint az önkormányzati választáson egyúttal a csatornapénzről is szavaztak az emberek, Mihályiné inkább arra helyezi a hangsúlyt: a csatornázásra beszedett pénzt jogszerűen semmi másra, csak csatorna építésére lehet költeni. Vagyis a polgármester által is elismert többletet – másképpen: megtakarítást – az önkormányzat nem kezelheti saját, bármi másra elkölthető pénzeként.

Mindezek miatt Mihályiné a Miniszterelnökséghez és a Belügyminisztériumhoz fordult tavaly. A Miniszterelnökség a Pest Megyei Kormányhivatalhoz helyezte át az ügyet. Az apparátus pedig még tavaly júniusban kezdeményezte is az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ) az önkormányzat gazdálkodásának átvizsgálását. A hivatal azonban a jelek szerint nem idegeskedett különösebben azon, hogy megfelelően használták-e fel a tárnokiak pénzét. Amikor ugyanis február végén lapunk arról érdeklődött a kormányhivatalnál, hogy lezárult-e a vizsgálat, mindössze annyit közöltek: forduljunk a számvevőszékhez. Megtettük. A szervezet honlapján azonban nincs nyoma tárnoki jelentésnek, az ÁSZ pedig közölte is: „Tárnok Nagyközség Önkormányzata tekintetében jelenleg nincs folyamatban számvevőszéki ellenőrzés.”

Vagyis a máskor, főként ellenzéki pártok ügyeiben oly szigorú számvevőszék még csak meg sem próbálta tisztázni az ügyet. Ez pedig a legkevésbé sem zavarta az ellenőrzést kezdeményező Pest Megyei Kormányhivatalt.