Új hidegháború?

Vlagyimir Putyin legutóbbi, szuperfegyver-beharangozó beszéde után sokan felkapták a fejüket: újra kezdődött a hidegháború, az orosz-amerikai szembenállás?

Pedig a jelek szerint – némi szünettel bár, de – csak folytatódik. A második világháború után két imperialista szuperhatalom jelent meg a világon, az Egyesült Államok és a Szovjetunió. Az első viszonylag jóllakott, a második éhes. A ’90-es évek elején a második, az addig is éhes, elveszítette területének, lakosságának, gazdaságának nem lebecsülhető hányadát, szatellitáit. Naná, hogy nem akar beletörődni. Oroszország Nagy Péter óta szüntelenül a Nyugat iránt táplált kisebbrendűségi érzéstől szenved, amin sem a Napóleon, sem a Hitler fölött aratott fölényes győzelem nem módosított számottevően. Ezen igyekezett változtatni a cárizmus, Sztálin, Hruscsov, de vajmi kevés sikerrel.

Bár az „utolérni és túlszárnyalni” hruscsovi jelszó formailag a javak egy főre jutó termelésére vonatkozott, a szovjet vezetők tisztában voltak azzal, hogy ez a cél belátható ideig nem érhető el. Ezért jóformán egész energiájukat arra fordították, hogy szinte minden mást elhanyagolva, legalább egy, igaz, döntő téren, valóban utolérjék Amerikát - nevezetesen a fegyverkezésben. A ’70-es, ’80-as évekre ez nagyjából sikerült is: a nukleáris és rakétafegyverek paritása, a kölcsönös elrettentés képessége valamiféle egyensúlyt alakított ki a két szuperhatalom viszonyában. Ez addig tartott ki, amíg Ronald Reagan a csillagháború telleri blöffjével a tönk szélére nem juttatta és egyetlen puskalövés nélkül szét nem verte az ebben is lépést tartani próbáló Szovjetuniót.

Úgy gondolom, hogy Oroszország most a korábbi látszategyenlőséget szeretné visszaállítani, ez áll a putyini világpolitika fókuszában. És noha a katonai költségvetés, a hagyományos fegyverzetek, hadfelszerelés terén Oroszország elmaradása az Egyesült Államoktól ma többszörösen nagyobb, mint a „klasszikus” hidegháború idején, Moszkva megint a mindent eldöntő szegmens – atomtöltetet hordozó, kivédhetetlen szuperrakéták – létrehozására koncentrál. Ehhez járulnak a hadviselés merőben új, de a hagyományosnál sokkal kevésbé költségigényes formái is, mint például az információs, a kibernetikai hadviselés. A dezinformációt mint hadicselt persze már a régi rómaiak is ismerték, de a fake news rendszerszerű terjesztése mai orosz prioritás. Ennek súlyát és mértékét Nyugaton csak a legutóbbi időben kezdték felismerni. És noha a mai eszközökkel, például az ellenség egész távközlési és villamosenergia-hálózatának teljes megbénításával a jövőben egy háborút nemcsak elkezdeni, de talán még megnyerni is lehet, úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokat alapvetően továbbra is az orosz nukleáris fegyverek, illetve az azokat célba juttató eszközök fejlesztése izgatja. Noha ez utóbbiak ma még nagyrészt csupán a tervezés, a viszonylag távoli megvalósítás stádiumában vannak, akárcsak annak idején az amerikai tömegpusztító fegyverek világűrbe telepítése, az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei ugyanúgy ugranak rá, mint annak idején a Szovjetunió a reagani fenyegetésre.

A korábbi szuperhatalmi státus visszaállításával próbálkozó orosz kompenzálási próbálkozások nyilvánulnak meg a közeli és távolabbi országokban (Ukrajna, Szíria) jelentkező fegyveres beavatkozásokban is. Ezeket az Egyesült Államok olyan, látszólagos erkölcsi fölénnyel ítéli el, mintha maga sohasem próbálkozott volna és ma sem próbálkozna más országok belügyeibe való beavatkozással, akár katonai eszközökkel is. A Putyin-kormányzat pedig, az orosz közvélemény nem csekély részének támogatását élvezve, igyekszik visszavágni az amerikai – általa provokációként értelmezett – lépésekre.

Beszélhetünk-e tehát ezek után a hidegháború kiújulásáról? Azt hiszem, hogy igen. A kölcsönös elrettentés, a kölcsönös megsemmisítés képessége ugyanúgy, vagy csaknem ugyanúgy fennáll, mint három-négy évtizeddel ezelőtt. Bár az amerikai hadászati fölény ma nyilvánvalóan jóval nagyobb, mint annak idején, mindkét nagyhatalom továbbra is rendelkezik azzal a képességgel, hogy még az első csapást elviselve is képes legyen lemosni a térképről a másikat. Ergo: egy totális termonukleáris háború a huszonegyedik században ugyanolyan értelmetlen, önpusztító lenne, mint amilyen a huszadikban volt, és ezzel a felek tisztában vannak. Persze a félreértéseket, műszaki, távközlési vagy egyéb okból bekövetkező véletleneket továbbra sem lehet tökéletesen kizárni.

És miközben Oroszország és az Egyesült Államok, Putyin és Trump fenekedik egymás ellen, fokozatosan, de meglepő gyorsasággal kerekedik föléjük és borít árnyékot mindkettőjükre a XXI. század igazi szuperhatalma: Kína. Úgy tűnik, hogy megvalósulóban van az Orwell által vázolt világkép, amelyben változó felállásban a három szuperhatalom – Eurázsia, Óceánia és Keletázsia – közül kettő mindig összefog a harmadik ellen.

2018.03.21 07:11

Szerződhetünk

A kisvárosban, ahol felnőttem, a hetvenes években két nagy bölcsőde is működött. Három gyár szívta fel a dolgozókat, jöttek a pesti mérnökök a kicsi gyerekeikkel, el kellett őket is helyezni valahol. Mindenki tudta a dolgát: a város vezetői addig mentek, míg meggyőzték az iparpolitikusokat, hogy hozzánk irányítsák a hajó- és darugyárat, az alumíniumgyárat és a gyógyszercsomagolót, kilobbizták az új gyermekintézményeket, iskolákat. Az anyukák és a nagymamák unszolás nélkül dolgoztak, a bölcsődéknél megálltak a munkásbuszok, a kerítésnél sok tucat bringa várta a nőket, míg átadták a kicsiket a gondozónőknek. A húszezerhez közeledett a lélekszám. Ma alig 13 ezren élnek ott, ipar semmi. Az egyik bölcsődében hosszú ideje idősotthon működik.
Amióta a mi miniszterelnökünk a sorban harmadik győzelme után azt mondta a szebb emlékű Kossuth adó reggeli műsorában, hogy leszerződne a magyar nőkkel egy kicsit több gyerek szülésére, folyton az jár a fejemben: vajon mire kötne magállapodást a városkám asszonyaival? Kaptok magas családi pótlékot, csak jöjjön a gyerek? Kiröhögnék, hisz tíz éve nem emelt egy vasat se rajta. Kaptok még több családi adókedvezményt? Na hiszen! A keleti végeken hányan visznek haza annyit, hogy jogosultak lennének rá? Építsetek vidáman, adom a csokot? Viccnek is rossz, eladhatatlan ingatlanok tömege stresszeli az ottaniakat, minek építenének újakat és miből? A bölcsifejlesztő projektre meg minek szerződnének az asszonyok, tízezer fő felett eddig is kötelező volt megtartani a településnek.
De ha véletlenül tényleg megmondhatnák, mi kellene nekik, hogy gyereket vállaljanak, nem kizárt, hogy azt felelnék a kormányfő unszolására: munka, biztos megélhetés, normális oktatási rendszer és felnőttképzés, elérhető idősgondozó hálózat és olyan szociális rendszer, ami mellett gyereket szülni nem egyenlő az elszegényedéssel. Ja, és olyan ország, ahol nem rúgják ki őket, ha tagjai egy ellenzéki pártnak vagy civil szervezetnek. 
Leszerződik erre a leendő anyákkal, miniszterelnök úr?
Folyton az jár a fejemben: vajon mire kötne magállapodást Orbán Viktor az én városkám asszonyaival?
2018.07.18 08:34
Frissítve: 2018.07.18 08:34

Még Putyin népszerűségét is kikezdi a nyugdíjkorhatár emelése

Publikálás dátuma
2018.07.18 08:30

Fotó: AFP/ Mladen Antonov
Több mint nyolcvan éve nem nyúltak Oroszországban a korhatárhoz, amit most a foci vb leple alatt kezd el a kormány. A téma rendkívül kényes, a kormánypárt tagjainak meg is tiltották, hogy kritizálják a reformot.
A labdarúgó világbajnokság élményei sem tudták elnyomni az oroszok elégedetlenségét amiatt, hogy Vlagyimir Putyin éppen most látott hozzá az elodázhatatlan reformok megvalósításához. A megnyitó napján jelentette be a kormány - a jövedelmekre vonatkozó drasztikus adóemelés mellett -  a nyugdíjkorhatár emelését. Az orosz elnök a focivébét használta fel az ellenzéki fellépés hatástalanítására. A rendőri jelenlét, a különböző akciók betiltása a meccseknek otthont adó városokban eleve lehetetlenné tett bármiféle jelentős tiltakozást.  Putyin népszerűsége pillanatok alatt olyan alacsony szintre zuhant, amire nem volt példa 2013 óta. Az emberek figyelmét nem sikerült elterelni arról, hogy a nők nyugdíjkorhatárát 55 évről 63-ra, a férfiakét 60-ról 65-re emelné fokozatosan, 15 év alatt. A hivatkozási alap az, hogy egyre kevesebben dolgoznak, az átlagéletkor ugyanakkor emelkedik (a korhatárt még a sztálini időkben, 1932-ben állapították meg, azóta nem változtattak rajta). A közvéleménykutatások szerint a megkérdezettek 80 százaléka nem ért egyet az intézkedéssel. Néhány baloldali ellenzéki képviselőnek és független szakszervezetnek sikerült megtalálniuk a tiltakozás formáját: több mint kétmillió ember csatlakozott néhány nap alatt a tiltakozó petícióhoz az interneten.    Az orosz elnök sajtótitkára sietett tudtul adni, hogy Putyin maga nem vesz részt a nyugdíjreform kidolgozásában, csakhogy senkinek nincs kétsége afelől, az államfő nélkül hozzá sem foghattak volna a munkához.    Több elemző szerint az elnök arra készül, hogy a reformért Dmitrij Medvegyev miniszterelnököt tegye felelőssé, aki amúgy sem túl népszerű. Ha ezek után Putyin enyhít valamit a tervezett korhatáremelésen, akkor a nép jótevőjének a szerepében tetszeleghet.  A hatalom pártja, Az Egységes Oroszország regionális képviselői sem lelkesednek a reformért, már csak azért sem, mert ez veszélyezteti újraválasztásukat.  A tiltakozásnak Moszkva nem ad helyt, egyenesen megtiltották a párttagoknak, hogy bármiféle bírálatot megfogalmazzanak. A párt megkezdte azok eltávolítását funkciójukból, akik kritikával fogadták a kormány elképzeléseit. Menesztették például a párt jaroszlavi részlegének a vezetőjét, akivel az élen a párt helyi képviselői széleskörű vitát kezdeményeztek a szerintük negatív következményekkel járó reformról.  Dimitrij Medvegyev kormányfő tisztában van azzal, hogy népszerűtlen a téma, de szerinte ezt a pirulát le kell nyelni. Alekszej Navalnij ellenzéki politikus viszont országos tiltakozást szervez a javaslat ellen.  Eközben gyengül a rubel – a korábbi 30 helyett 60 rubel felett jár a dollár árfolyama –, aminek a következtében pedig megnőttek a benzinárak. 
2018.07.18 08:30
Frissítve: 2018.07.18 08:30