Charles Gati: márciusi őrület

Túlzás lenne azt mondani, hogy márciusban megáll az élet Amerikában. De „March Madness” – a márciusi őrület - mégis különlegesség, ugyanis ilyenkor küzdenek meg az elsőségért az ország legjobb egyetemi kosárlabdacsapatai. És már meg is volt az első meglepetés: a győzelemre esélyes virginiai egyetem az első körben kiesett, az alig ismert, baltimore-i kirendeltségű marylandi egyetem kosarasai ellen. A szakértők a marylandieket a 16-ik helyre tippelték. Hátutolsó pár előre fuss!

Valami hasonló történt a politikában is az elmúlt héten. Egy Pittsburgh-höz közeli választókerületben, ahol a 2016-os elnökválasztáson Trump 20 ponttal verte Hillary Clintont, egy rendkívüli voksoláson most a demokrata jelölt győzött, szoros verseny után, 700 szavazattal a 200 ezerből. Trump elnök aktívan kampányolt a kerületben, de népszerűsége nem volt elég a republikánus jelölt győzelméhez. Más jelek is azt mutatják, hogy bár Trump népszerű, a Demokrata Párt országszerte mintegy 10 százalékkal megelőzte a Republikánus Pártot. Ha ez így marad novemberig, amikor az egész képviselőházat újraválasztják, akkor a demokraták elsöprő győzelme várható.

Másfajta győzelemről számol be a sajtó Szlovákiában. Feltételezem, hogy sokan látták azokat a több tízezres tömegeket, amelyek végülis kisöpörték Robert Fico miniszterelnököt a hatalomból. A szlovák politikai válság végét még nem látjuk, de bátorkodom felhívni a figyelmet a nagy meglepetésre. Én magam is követem a szlovák politikát, és találkoztam is pár évvel ezelőtt a lemondatott Robert Kalinák belügyminiszterrel és Ficóval is. Nem ismerek senkit, aki számított bukásukra.

Egyik meglepetés követi a másikat. A politológusok és az újságírók zöme egyre óvatosabb, sokan nem is vállalkoznak arra, hogy jósolgassanak. A radikális változások kora talán a Szovjetunió bukásával kezdődött. Csupán egyetlen embert ismertem akkoriban -- Henry Kammot, a New York Times szemleíróját - aki (udvariasan) a szemembe mondta egy vacsorabeszélgetés során, hogy naiv vagyok és idealista. Ő ugyanis már akkor, 1990-ben vajmi kevés esélyét látta annak, hogy a demokrácia gyökeret ver Kelet-Európában. Én csak 1994-95-ben kezdtem észrevenni a komoly problémákat. Mások a saját preferenciájukat tekintették (vagy éppenséggel tekintik) a történelem jövőjének. Voltak, akik a nyugati (liberális) demokrácia elkerülhetetlen győzelmére tippeltek.

Az orosz választás tükrében maradjunk abban, hogy a küzdelem folytatódik. Téves volt a liberális demokrácia végső győzelmére tippelni, de legalább olyan nagy hiba most azt feltételezni, hogy a tekintélyuralmi rendszerek korát éljük. Lesz ez is, lesz az is. A demokrácia egyik ellenfele márciusban harci riadót fújt, a másik álmatlan éjszakák során nemlétező ellenségeket fedezett fel. Ám ahol a demokrácia hívei összefognak, ott van remény. Elvégre a márciusi őrület a radikális változások korát jelzi.

2018.03.21 07:01

Leégtek

Az ellenzék számára siralmas eredménnyel jártak az utóbbi hetek időközi választásai: Józsefváros, Miskolc, Veszprém csúfos bukás, jellemzően kétharmad-egyharmad arányú vereség, helyben szinte megismétlődnek az áprilisi eredmények. Lám, még Rokker Zsoltti is elcsúszott a jégen, pedig nem panaszkodhat lanyha sajtóérdeklődésére. Humoristaként nevét, arcát is többen ismerik Miskolcon, mint győztes fideszes ellenfeléét, akiről még a saját körzetében sem tudták sokan megmondani, kicsoda.
Mégis. Lett, ami lett.
Politikai elemzők és ellenzéki politikusok azt mondják, nem kell messzemenő következtetést levonni az eredményekből, ez csak egy időközi, jövő ősszel jönnek az igazi önkormányzati választások, most már arra koncentrál mindenki, nem vesztegeti az erőit, nem dob be apait, anyait, inkább kivár. A részvételi arány pedig jellemzően olyan alacsony, hogy ezt akár azzal is magyarázhatnánk: a fegyelmezett fideszes szavazótábor kötelességtudóan elment most is, a többiek meg vagy nyaraltak, vagy meccset néztek, s legfeljebb az egzotikum kedvéért ugrottak be néhányan szavazni, ha egyáltalán.
Itt, most, július közepén nem igazán látszik, mi változna, változhatna meg a bő egy év múlva esedékes „rendes” helyhatósági választásokig. Miskolc az üzeni: a fideszes jelöltnek nincs szüksége arcra, egyéniségre, netán politikai programra, sőt még csak el se kell mennie a választói közé, elég, ha a voksolás előtti napokban kiplakátolják vele a környéket jó narancssárgával: a néhány tíz méter alatt, míg az oszlopoktól beérnek a fülkébe, a szavazásra jogosultak tán nem felejtik el a nevét. Az erő szavaz, nem az eszme.
Jól is jön a nyár, már a miniszterelnök is „kációzik”. Az ellenzéki politikusoknak sem kell „kijönniük” a fényre, nem is nagyon akaródzik nekik, az is titkolózik, aki már eldöntötte, hogy ilyen körülmények között is megméreti magát jövőre. A leégés most látványos, talán az őszi napfény kíméletesebb lesz velük.
Miskolc az üzeni: a fideszes jelöltnek nincs szüksége arcra, egyéniségre, programra. Az erő szavaz, nem az eszme
2018.07.17 09:10
Frissítve: 2018.07.17 09:10

Történelmi kacsintás

Nem volt összejátszás! - jelentette ki többször egymás után Donald Trump, Vlagyimir Putyin egyetértő bólogatásától kísérve. - Nincs rá semmi bizonyíték, csak a tényekből lenne szabad kiindulni – kontrázott az orosz elnök, miközben amerikai partnere elégedetten mosolygott a kamerákba. A helsinki csúcstalálkozót követő közös sajtóértekezlet azonban maga a bizonyíték: ezek ketten összejátszanak. Egyrészt Trump hivatalba juttatásában, másrészt az ott tartásában.
Az Egyesült Államok hivatalban lévő elnöke a konkrét újságírói kérdésre sem volt hajlandó egyetlen rossz szót sem szólni Putyinról – aki legalább nyíltan elismerte, hogy a 2016-os választáson Trump győzelmét kívánta, mert ő a kétoldalú kapcsolatok javítása mellett volt. Trump Putyin bírálata helyett többször és erőteljesen az FBI-t szidalmazta, és nevetségesnek nevezte az összejátszásról folyó vizsgálatot. Utalt rá, hogy Putyinnak van egy ötlete a kérdésben, de aztán erről nem esett több szó. A két államfő szemlátomást egyetértett abban, hogy az oroszok ártatlan bárányok, minden ellenkező felvetés csak az amerikai titkosszolgálatok és főleg a demokratapárti ellenzék aknamunkája. Egyértelmű volt, hogy a két férfiúnak közös ellensége van, mégpedig egy nő. 
Trump ki is mondta Hillary Clinton nevét: hol van a 33 ezer e-mail? (A kampányban jelentős szerepet játszó botrányra utalt, miszerint a volt külügyminiszter nem a hivatalos levelezőszervert használta.) Putyin cserében kimondott egy másik bűvös nevet, Soros Györgyét. - Ahogy Soros sem azonos az amerikai állammal, úgy a Concord nevű, az amerikai választásba való beavatkozással összefüggésbe hozott cég sem azonos az orosszal – érvelt, de arra nem tért ki, hogy a vizsgálat alatt álló vállalkozás tulajdonosa egy hozzá nagyon közel állónak tartott orosz milliárdos, Jevgenyij Prigozsin. Az orosz kézben lévő, Trumpot kompromittáló információkra vonatkozó kérdést Putyin azzal ütötte el, hogy annak idején nem is ismerte Trumpot – akit most egyszer a keresztnevén, Donaldnak nevezett, amikor megköszönte neki az első átfogó tárgyalás lehetőségét.
A sajtóértekezlet első fele amúgy – már ha valaki kimaradt az elmúlt két év történéseiből, és nem tudta, kik állnak a pódiumon – teljesen normális hangvételben zajlott. A két államfő a meglévő nézeteltéréseket elismerve is hitet tett az együttműködés mellett. Putyin azzal kezdte, hogy nincs objektív oka az ellentéteknek, elvégre országaikat nem választja el az ideológia különbözősége. Együttműködést ajánlott a titkosszolgálatok között és a regionális konfliktusok rendezésében, például Szíria ügyében. Az együttműködés lehetőségéről Trump is sokat beszélt, például a szíriai humanitárius katasztrófa kapcsán. Afelől azonban nem hagyott kétséget, hogy gazdasági értelemben vetélytársnak tartja Oroszországot.
Az egész csúcstalálkozó legfurcsább pillanata az volt, amikor Trump, még a tárgyalás előtt, komoly képpel szembenézett a tévékamerákkal, majd fejét oldalt fordítva, amikor azt hitte, hogy már nem látszik, bal szemével rákacsintott Putyinra. Minden világos.
2018.07.17 08:30
Frissítve: 2018.07.17 08:31